Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egyetlen beteg sem pozitív

Egyetlen beteg sem pozitív Kovászna megye

Nagyon úgy tűnik, hogy más településről „sikerült” Kézdivásárhelyre importálni a vírust: a helyzet tegnapi állása szerint három orvos és három asszisztens COVID–19-tesztje bizonyult pozitívnak. A sebészeten fekvő páciensek tesztje szerencsére negatív.

Két sebész és egy ortopéd tesztje is pozitívnak bizonyult, ugyanakkor a velük dolgozó három asszisztens esetében is beigazolódott a fertőzés. A két sebész a lakhelyükön vagy annak közelében levő kórházban kap kezelést, az ortopéd szakorvost pedig tegnap „zárt” autóban szintén elszállították Kézdivásárhelyről.
Mivel a bennlévő betegek egyikénél sem riasztott a PCR-teszt, így lehet feltételezni, hogy valamelyik bedolgozó káder a nulladik beteg, mivel az együtt dolgozó kollégák esetében lett pozitív a vizsgálat eredménye. Epidemiológiai vizsgálat van folyamatban, az illetékes hatóságok most azt próbálják felgöngyölíteni, hogy a fertőzött személyek kivel kerülhettek kapcsolatba. A tesztelést a sebészet épületében levő urológia, aneszteziológia, ortopédia és intenzív terápiás osztályon végezték, az alkalmazottak körében szám szerint 57-et.

Hirdetés
Hirdetés

A Canea-Kocsis András kórházmenedzser által jegyzett közlemény szerint 31 beteget más kórházakba irányítottak át. A kiürített épületet fertőtlenítik, és a járványtani vizsgálatok függvényében döntik el, hogy mikor indulhat újra a betegellátás.

Az eset kapcsán Bokor Tibor polgármester is hangot adott aggodalmának. „Eddig magabiztosan vettük az akadályokat, hiszem és tudom, hogy a kézdivásárhelyiek legjobb tudásuk szerint tartották be az előírásokat. De beigazolódni látszik, hogy egy járványhelyzet nem múlik el, csak enyhül, és bármikor jöhetnek nehezebb időszakok. Most éppen ezeket éljük” – fogalmazott az elöljáró. – „Városunkban jelenleg három orvos és három asszisztens fertőzött az új koronavírussal. Most azon dolgozunk, hogy kiderítsük, vannak-e többen, és a lehető leghamarabb megfékezzük a terjedést. A városi kórház személyzetének tesztelése folyamatban van, a sebészeti osztályt lezárták. Ezek az első lépések. Úgy vélem, nem pánikot kell kelteni, hanem elővigyázatosságra inteni. Az elmúlt három hónapban nagyon sokszor hangsúlyoztuk, mennyire fontos a távolságtartás és az előírások betartása. A járvány nem múlt el! Most még nyomatékosabban kérem: vigyázzunk egymásra, tartsuk be a szabályokat! Ne most kezdődjön el, amikor már láttuk a végét…

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások