Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egy pozitív nyálteszt

Egy pozitív nyálteszt Kovászna megye

Háromszéken egyetlenegy nyálteszt lett pozitív a hétfői első tesztelésen, Kovásznán, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum egyik diákja fertőződött meg, és miután a Közegészségügyi Igazgatóság is letesztelte a családot, beigazolódott a betegség gyanúja.

Ha ez országos szinten nem is mindig történt pont így, azaz az újratesztelések során volt eltérés a nyál- és laboratóriumban végzett tesztek eredménye között, Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő fontosnak tartja hangsúlyozni az egyéni felelősséget, amely minden szülőre hárul ez esetben.

Hirdetés
Hirdetés

Az oktatási és egészségügyi miniszter közös rendelete nem tartalmazza, hogy a tesztelés elvégeztét bizonyítsák a szülők vagy az iskolák – legtöbb helyen a szülőkre hárul ez a kötelesség –, és a számonkéréssel sem bíztak meg senkit, csak a pozitív teszteredményt kell jelenteni az iskoláknak. „Nagyobb csoportok, osztályok szintjén ez időigényes és bonyolult lenne” – vélekedett a főtanfelügyelő. Hozzátette, bár mindig vannak a szülők között olyanok, akik kilógnak a sorból, jelen estben olyanok, akik konokul ellenállnak még ennek a tesztelési módszernek is, de a többség rendben elvégzi a teszteket, és el is várják a pozitív hozzáállást. Mindenkiben tudatosodnia kellene, az idejében történő felismerésen múlhat az, hogy az illető gyermek körül kevesebben fertőződnek meg. Ez érvényes a tanárokra, a személyzetre is, mondta a főtanfelügyelő.

Mióta a jelenléti oktatás már nem szorosan a tanügyi alkalmazottak 60%-os oltottságához kötött, hanem a 3 ezrelékes incidenciaérték alatt minden településen lehetséges, a tanügyiek sem sietnek annyira oltakozni, mint korábban, tudtuk meg.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük