Egy megmentett élettér?

Többalkalmas interaktív előadást terveznek azok a sepsiszentgyörgyi környezetvédők, akiknek köszönhetően a városvezetés lemondott a Honvéd-kút környékére tervezett családi kalandpark megvalósításáról, és más helyszínt keres. Csütörtökön a Tein Teaházban Egy megmentett élettér címmel első ízben került sor hasonló beszélgetésre, Toró Attila és Bagoly Levente meghívottja Csákány László, a Szemerja–Görgő Közbirtokosság elnöke volt, a felvetett téma pedig kimeríthetetlennek bizonyult.

A közösségnek van ereje, csak meg kell találni a közös hangot és közös célt, és akkor lehet eredményeket elérni – tekintett vissza a közelmúltbeli történésekre Bagoly Levente, majd felkonferálta az est témáit: erdészet, erdővédelem, erdőkitermelés.

Ezután Toró Attila mutatta be vetített képeken a Honvéd-kút szűkebb-tágabb környékét, jellegzetes és védett növényeit, évszázados tölgyeit, melyekhez hasonló már nem sok van a környéken. Néhány műholdas fotón azt is szemléltetve, az elmúlt tíz évben mekkora területen termeltek ki erdőket a várostól egészen a Görgő-csúcsig.

Csákány László erdészként, erdőtulajdonosként és a fenntartható erdőgazdálkodás híveként kapott szót, ámbár kiderült, nincs módja lemondani arról az üzemterv szerinti gazdálkodásról, amelynek az alapjait Bedő Albert dolgozta ki, amely ma törvénybe van foglalva, és amely egy-egy erdőrész kötelező kitermelését tartalmazza, amennyiben az azon levő fák elérik a vágásérett kort. A gazdasági lobbi hatására ez a terminus egyre csökken, valamikor 120 év volt, ma 90, és a gazdasági szereplők nyomása állandó, tehát bármikor tovább csökkenhet.

Az üzemterv szerinti gazdálkodásnak van alternatívája, az ún. örökerdőben a végvágások megszűnnek, mert csak szálaló vágást folytatnak, de az ökoszisztémának ez is káros, a vadaknak pedig kevésbé jelent jó életteret. A tarvágások helyén kialakult bokros-bozótos területeken a vad talál élelmet és nyugalmat, amire egyre kisebb az esélye, mert az ember vagy sportol, vagy állatot legeltet, vagy fát vág az erdőben. A jelenlegi tudás szerint a kétfajta gazdálkodás váltogatása jelentene megoldást, de ez százéves léptékben számolva, a legjobb megoldásnak az mutatkozik, ha az emberiség visszafogja a fogyasztását és az igényeit: nem föltétlenül kell 23 fok a lakásban.

A csütörtöki beszélgetés jó részében arról folyt a szó, hogy milyen (pénzben is mérhető) társadalmi haszna van az erdőknek. Víztisztítóként működnek, árvizek okozta károkat előznek meg, szén-dioxidot kötnek meg, a megfelelő csapadékhozamot biztosítják. Ma az oxigén árucikk a világtőzsdén, ha valaki egy ipari létesítményt létre akar hozni, akkor kap engedélyt a beruházásra, ha oxigénkvótát vásárol. Ezt erdőtulajdonosoktól lehet beszerezni, a fák faja és életkora szerint kvantifikált oxigént bocsáthatják áruba, és bár a jövedelem elsősorban a helyi közösségeknek hasznára kellene lennie, az állam sajátjaként kezeli.

Végkövetkeztetésként elmondható, a lábon álló fa értékesebb, mint a kivágott, illetve hasonló beszélgetéseket nagyon igényelnek a természetbarátok, akiket a faradar, a fa útjára vonatozó technikai részletek is igencsak érdekeltek.