Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egy kipipálva

Egy kipipálva Kovászna megye

Múlt héten Málnás polgármesterasszonya aláírta az Országos Helyi Fejlesztési Program keretén belül megnyert pályázat finanszírozási szerződését. Jól jött ez a bátorítás a szegényes – csupán 7 hónapra elegendő – költségvetéssel küszködő önkormányzati csapatnak.

A megnyert 1 039 323 lejből Málnás falu 1140 m hosszú Felszeg utcáját aszfaltozzák le. Idővel természetesen pályázni szeretnének a többi, jelenleg még köves utca modernizálására is, ennek akadálya, hogy egyes utcarészletek még magántulajdonban levő telkekként vannak telekkönyvezve. Amíg minden egyes hasonló természetű bonyodalmat kitisztáznak a lassan őrlő hivatalokban, bizony sok idő eltelik még, de igyekeznek haladni, s a megfelelő pillanatra a terveket is előkészíteni, hogyha új kiírások lesznek, új pályázatokat nyújthassanak be, magyarázta Szotyori Angéla polgármester.

Közben pedig ott takarékoskodnak, ahol lehet, hogy bár a hivatal működését biztosítsák. Miután ez év elejétől pénz híján megszüntették a Diakónia Alapítvány közreműködésével biztosított délutáni oktatási programot és étkeztetést a hátrányos helyzetű gyermekeknek, most azt tervezik, hogy a közvilágításon is spórolnak, azaz éjféltől hajnali 4-ig lekapcsolják az utcai fényeket. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. március 7., 10:35
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Na nesze neked,Malnas es kornyeke!Ezt a penz folyositast ugy elik meg kies videkukon mintha a manna esett volna rajuk.Igen azok jartak jol akik abban a bizonyos utcaban laknak de a tobbivel mi lesz?Malnas-furdo peldaul mit vetett?Minden az csak nem furdo! Olyan rossz az ut , hogy mar a hires borvizert is kaland odamenni. Telviz idejen ugy szorjak a buzos tragyalevet a bejarati ut menten minha parfum lenne.Pedig tiltott,nem ,tisztelet vezetoseg?Onok ezt nem latjak, nem erzik?Vagy erre is penz kell?A bejarat ugy fogad mintha bombatamadas tortent volna,lerobban epulet , tragya domb,ossze eszkabalt kerites, pajta stb.Minden ami arra utal , hogy itt bizony a vezetes aligha jo gazdalkodo.Az ujsagok lehozzak , hogy mennyit fejlesztenek, tesznek.Na mennyit is?Nem minden a penz.A vilagitas sem kell,az atkosban sem kellett.A lakok ehhez valjon mit szolnak.Biztos semmit.Oket bizonyara nem kerdezik.Miert is kerdeznek,fo , hogy megszavaztak.Zalanpatak nem esik utban, ezert ott biztos minden rendben!

    • User
      Dátum: 2018. március 8., 15:27
      ÉRTÉKELÉS: 1

      Nem a jelenlegi vezetőt kène szàmon kèrbi,mert ő masfèl ève van, ès ez az idő alatt ő Màlnàsfürdőèrt is megpróbàlt tenni. Pl.: iskola,ovoda felújítàsa,köztereket kítakaríttatta,telekkönyveztettèk az utcàkat, hogy majd lehessen pàlyàzbi aszfaltra, összekötöttèk a règi csatorna rendszert az újjal,hogy ne follyon Màlnàsfürdő központjàba a szarlè ès mèg sok minden apró dolgot,amit sok ember èszre se vesz. Zalànpatakon az útra követ hordatott ès abban igyekeznek,hogy mindenki a tulajdonàt megkapja pl:földek,legelők visszaszolgàltatàsa stb.
      Talàn az elmúlt 12 èv vezetőjènek kellene felróni, ezt a sok hanyagsàgot!

      Ui:Gazda ember biza, ott ganyèzza a földjèt,ahol van!