Felhívás!

Egy hónap alatt elkészül

Egy hónap alatt elkészül Kovászna megye

Több erőgép és munkás is tevékenykedett tegnap a Kézditej által bérelt egyik csarnokban, ami az 1-es számú ipari parkban található. A mintegy kétmillió lejbe kerülő munkálat során a méretes üzem padlózatát alakítják úgy ki, hogy az be tudja fogadni majd az Olaszországból érkező gépeket.

A munkálatról a tejszövetkezet alakulását felpártoló Fejér László szenátor számolt be, aki az egész folyamat során segítséget nyújtott az állattartó gazdáknak. A politikus kifejtette: fontos pillanathoz érkezett a vállalkozás, hiszen a csarnokban a kivitelező kialakítja a gyártófelületet, így az összes vezetéket felszerelik, a helyet a műszaki berendezések befogadására készítik elő június 15-ig, amikor is érkezik a gyártósor többi eleme. A területet bekertelik, a körülötte lévő részt rendezik azt követően, hogy az üzem saját ülepítő állomása is elkészül.

Így megteremtődik annak a lehetősége, hogy helyi alapanyagból előállított helyi terméket tudjanak előállítani, aminek hozadéka a munkahelyteremtés is. Az előzetes számítások szerint a napi 40 ezer liter tej feldolgozására képes üzemben 15–20 ember fog 12/24-es munkaprogrammal dolgozni, ami az idő teltével változhat. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások