Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egy év telt el koronavírussal

Egy év telt el koronavírussal Kovászna megye

Egy év telt el a koronavírus romániai megjelenése óta, a heti esetszámok ismertetése mellett az eddigi tapasztalatokat is megosztotta sajtóértekezleten a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház vezetője.

Hirdetés
Hirdetés

András-Nagy Róbert igazgató a heti koronavírus-esetszámokat ismertette, mint mondta, jelenleg 5 gyanús eset szerepel a nyilvántartásban, és 28 koronavírusos beteget ápolnak. Tizennyolc páciens a Covid-fertőző osztályon fekszik, tíz személy oxigénterápiát kap középsúlyos, súlyos állapotban. A sebészeti osztályon hatan vannak, hárman ortopédiai, hárman sebészeti gondokkal. Intenzíven négyen fekszenek kritikus állapotban, egy személyt intubálni kellett.
Egy hét alatt 12 személy mehetett haza, és 5 haláleset történt, ami összeköthető a koronavírus okozta komplikációkkal. Az elhunyt személyek 62-82 év közöttiek voltak, több társbetegséggel is küzdöttek: szív- és érrendszeri megbetegedés, szívelégtelenség, vese-elégtelenség, diabétesz.

Az igazgató azt is elmondta: a kórházban két olyan beteget ápoltak, akik a brit variánssal fertőződtek meg, állapotuk nem volt súlyosabb, mint az eddig ismert nem mutáns vírus szövődményei, de súlyos eseteknek számítottak. Már mindketten hazamentek, a kezelési protokoll ugyanaz volt, mint a normál koronavírus esetében.

Az elmúlt egy évről, amióta Romániában is megjelent a koronavírus, az igazgató elmondta: nehéz és tanulságos éven vagyunk túl, számos új dologgal kellett szembenézni. A kórház munkatársai sokkal többet és megfeszítettebb tempóban dolgoztak, a kórház is fejlődésen ment át, hiszen jobbá tettek bizonyos protokollokat a kezelésben, létrejött a PCR-laboratórium, ami pluszhaszon a kórháznak a jövőben is a differenciált diagnosztizálásban.

Ugyanakkor a páciensek állapotának súlyossága nőtt az elmúlt év során. Sokan nem merték felkeresni a kórházat, ezért az igazgató újabb felhívást intéz a lakossághoz: keressék fel az orvosokat, ha gond van, ne hanyagolják el a betegségüket. András-Nagy Róbert a rendszer hibáira is rávilágított, mint mondta, nem ismerték el a kollégák munkáját anyagilag, nem volt méltányos a bérezésük, hiszen a munkások vagy az adminisztratív személyzet nem kapta meg, ami nekik járt volna, holott ugyanúgy túlteljesítettek, mint az orvosok.

A menedzser szerint a járvány legnagyobb tanulsága az, hogy a szaktárcának többéves stratégiát kell kidolgoznia, amely az egészségügyi rendszer fejlesztését reális, elvárható alapokra teszi. Úgy látja, az egészségügyi rendszert nulláról kellene újraépíteni ahhoz, hogy működjön, meghatározva a direktívákat, biztosítva a megfelelő finanszírozást, kiépíteni úgy a hálózatot, hogy azok kerüljenek kórházba, akiknek valóban szükségük van rá, míg másokat poliklinikán, családorvosoknál kellene kezelni. Ezeket a háttérintézményeket kellene biztosítani a páciensek számára, hogy járóbeteg-rendelőkben minél több esetet tudjanak diagnosztizálni. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások