Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egészségügyiseket alkalmaztak

Egészségügyiseket alkalmaztak Kovászna megye

Több állást is meghirdetett az elmúlt napokban az egészségügyi szféra, a megyei kórház és a közegészségügyi hivatal is keresett személyzetet – a vészhelyzet alatt versenyvizsga nélkül.

Hirdetés
Hirdetés

A meghatározott időre hirdetett állásokat versenyvizsga nélkül, megfelelő végzettséggel lehetett betölteni, úgynevezett dosszié-vizsga alapján, azaz a végzettséget, felkészültséget igazoló iratokat kellett leadni az intézményeknél. A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház mintegy 30 állást hirdetett meg, elsősorban asszisztenseket, orvosi regisztrátort és laborasszisztenst kerestek. Az állásokra túljelentkezés volt, az öt regisztrátori állásra például 17-en pályáztak. A kórház jelenleg 787 alkalmazottat foglalkoztat, melyből 106 orvos, 329 egészségügyi asszisztens és 28 regisztrátor.

A Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság szintén versenyvizsga nélkül hirdetett meg három orvosi, négy asszisztensi és két regisztrátori állást. Az eredmények szerint egyelőre a két regisztrátor állást töltötték be.
A kormánynak egyébként szándékában áll minden orvost alkalmazni, akinek sikerül a rezidensvizsgája – jelentette ki Ludovic Orban miniszterelnök. A kormányfő szerint azért keresik a megoldást erre, mert a koronavírus-fertőzés miatt nem ágyakban és felszerelésekben, hanem orvosokban van leg­inkább hiány. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük