Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Drágul a kisvonatozás

Drágul a kisvonatozás Kovászna megye

A legutóbbi tanácsülésen 75 ezer lejjel növelte meg a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a Vadon Egyesület költségvetését, az összeg célirányosan arra szolgál, hogy egy fáskazánt vásároljanak a Rókavár erdei iskola számára, illetve felújítsák a vadászati múzeumként szolgáló Bene-ház tetejét.

Mint lapunknak a vadászati múzeum igazgatója, Demeter János elmondta, a takarékosság elvét szem előtt tartva szeretnék leválasztani a Rókavár emeletének fűtését a földszinttől, hogy amikor nincsenek szállóvendégek, csak a szükséges minimumot fogyasszák a hálók melegítésére.

Az erdei iskolát továbbra is szeretnék fejleszteni, bővíteni, terveik között szerepel, hogy a tavaly Magyarországon megrendezett vadászati világkiállításra készült háromszéki pavilont Sugásfürdőre telepítsék. A Damokos Csaba tervei alapján készült pavilon a sípálya alján levő, régóta kihasználatlan, kis kerek medence helyére kerülne, benne a természettel kapcsolatos interaktív foglalkozások megtartására alkalmas teret, illetve minden érdeklődő számára nyitott természeti látogatóközpontot képeznének ki. Ez várhatóan jövő nyáron megtörténne, miután a városvezetés is jóváhagyta a terveket, de addig még le kell gyártatni 8000 zsindelyt is a pavilon tetejéhez, mert tartós használathoz duplán kell fedni a létesítményt.

A távolabbi tervek között szerepel egy planetárium céljára szolgáló kupolás sátor beszerzése, ez azonban annyira drága, hogy eleve egy használtat szándékoznak beszerezni. Minden attól függ, megbírja-e a jövő évi költségvetés, esetleg lesz-e pályázati lehetőség, amiből a kb. 5000 lejes költséget lehet fedezni.
Az üzemanyagárak növekedését követve december elsejétől drágulnak a városnéző kisvonat jegyárai is, ha eddig gyerekeknek 3, felnőtteknek 6 lejbe került egy utazás, ezután 5 és 10 lejt kell fizetni. 

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. december 6., 18:59
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Ez tobb mint 50% novekedes, sajnos a fizetesemet meg nem emeltek, de mihelyt megkapom az 50% fizetesemelest elek a lehetoseggel en is, addig gyalogolok.

      • User
        Dátum: 2022. december 8., 9:59
        ÉRTÉKELÉS: -1

        Ilyen alapon dragitsanak meg mindent minimum 50%, lakás – gépjármű – út adót ill. biztosítást, stb. és a fizetést ne noveljek, hiszen ezeket évente csak egyszer fizetjük. És most az üzemanyag ára is csökkent egy picit, mert volt ennél jóval dragabb is.

        • User
          Dátum: 2022. december 8., 9:45
          ÉRTÉKELÉS: -1

          Adokat, stb. kotelezo mindenkinek fizetni (mondjuk pont a gepjarmu nem kotelezo senkinek), kisvonatozni meg nagyon nem. Ha tul draga es nem lesz utazo akkor vagy megszunik, vagy kenytelenek lesznek arat csokkenteni.