Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Drágítani akar az Aquacov

Drágítani akar az Aquacov Kovászna megye

Új vízárakat hoz az új év Baróton (is). A városban kedden megtartott rendkívüli tanácsülés egyik napirendi pontja arról szólt, hogy a tanácsosok felhatalmazzák Lázár-Kiss Barna polgármestert, vegyen részt és képviselje a várost az Aquacov Közösségek Közötti Társulás közgyűlésén, ahol a regionális vízszolgáltató, a sepsiszentgyörgyi Közüzemek által megszabott vízárak módosításáról döntenek, amely Barótot is érinti.

Mivel a sajtó képviselői a határozattervezetekkel kapcsolatban semmilyen részletesebb tájékoztatót nem kapnak, olvasóinkat csak a tanácsülésen elhangzottak függvényében tudjuk tájékoztatni. Utólag Bocz Bélával, a baróti polgármesteri hivatal mellett működő vízszolgáltató jelenlegi vezetőjével és Dimény László tanácsossal is beszéltünk a tervezett vízárakkal kapcsolatban.

A tanácsülésen a baróti vízárak tervezett emeléséről konkrétan nem esett szó, Dimény László mondott csupán annyit, hogy emelni ugyan kell, de amennyit az Aquacov tervez, az egy kicsit sok lesz a barótiaknak. A tanácsülés után tőle tudtuk meg, hogy a jelenlegi 3,16 lejről (ennyi köbmétere jelenleg a víznek Baróton, a csatornázást is beleértve) 7 lejre, gyakorlatilag tehát több mint a duplájára emelkedne a víznek köbmétere a városban.

Hirdetés
Hirdetés

A határozattervezet megszavazásánál Nagy István független képviselő és a néppárti frakció tartózkodott, az RMDSZ-esek azonban egyöntetűen elfogadták a polgármester delegálását az Aquacov közgyűlésére, melyen döntenek az új árakról.

Dimény tanácsos kifejtette, az áremeléshez a közszolgáltatásokat szabályzó állami hatóság (ANRSC) beleegyezése is kell, feléjük meg is kell indokolni, hogy miért szükséges árat emelni.

Bocz Béla, a baróti vízszolgáltató jelenlegi vezetője is úgy vélte, ha megvalósul, sokak számára nehézséget okoz ez a meredek drágítás. Ámbár az is igaz, tette hozzá, hogy jelenleg nagyon alacsony a vízár Baróton, és már rég nem fedi a vízszolgáltatással járó költségeket. Ezzel egyetemben sok baróti panaszkodik a víz minőségére, a meleg vizet előállító kazánokat például sokkal többször kell pucolni, mint másutt: ennek oka a víz szennyezettsége, zavarossága, ám Bocz szerint mindaddig, amíg a város a Kormos-patakból kapja a vizet, ezen nem lehet segíteni.

– A szolgáltatott víz bakteriológiai tulajdonságai jók – fűzte hozzá. – Erre kimondottan odafigyelünk.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások