Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Dolgoznak a Katrosában

Dolgoznak a Katrosában Kovászna megye

Két ponton is dolgoznak a Katrosában, ahol június végén a megáradt víz nagyon megrongálta az úttestet és környékét. A munkálatok kivitelezési idejét megpróbálják tartani, de csúszás is lehet. A rossz hír az, hogy jövő héten teljes útzár lesz.
A Várpatakára vezető útrészen és onnan fél kilométerre is lázas munka zajlik a Katrosában, több erőgéppel végzik, ahol a Kászonok vize erősen megrongálta az utat, elmosva az alapját is. Így ezeken a részeken a patakot más mederbe terelték, törtköves ún. gabionokkal erősítik meg az úttest környékét. Közlekedni tegnap elvileg még lehetett, bár útjelzés figyelmeztet ennek tilos voltára, a jövő héttől kezdődően viszont gyakorlatilag is lehetetlen lesz: a helyszínen levő munkásoktól megtudtuk, az érintett szakaszon felszedik a még meglévő útalapot is, hogy egységesen tudjanak újat készíteni.
A brassói útügy szerint a munkálatoknak július 11-étől számítva 190 nap alatt kell elkészülniük, ez papíron azt jelenti, hogy a határidő 2019 januárja. Mivel a kivitelező cégek nagyon jó ütemben dolgoznak, így a 11B jelzésű országút várhatóan már a tél beállta előtt (októberben, legrosszabb esetben novemberben) már járható lesz úgy, hogy hátra maradnak még apróbb simítások. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük