Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Divatba jön a tömegkályha?

Divatba jön a tömegkályha? Kovászna megye

Sokféle igénynek kellene megfelelnie a tökéletes kályhának, mindamellett, hogy legyen takarékos, olcsó, mobil, szép, és még a tűz is látsszék benne. Nos, a legfontosabb elvárásoknak eleget tesz a tömegkályha és a rakétakályha is, mely típusokkal az Agrosic által szervezett tanfolyamon ismerkedtek meg a résztvevők, utóbbit csak egy előadáson „szedték szét, és rakták össze”, elméletben.

A képzés igénye a vidékfejlesztés újabb irányaiba nyitó Agrosic Közösségek Közti Társulás által szervezett nyári szalmabála-építő tanfolyamon vetődött fel, és hamarosan materializálódott is. A péntek délelőtti elméleti előadások előtt a résztvevőket az egyesület részéről köszöntő Kelemen Szilárd kezdeményező, Orbán Miklós elnök, valamint a Kereskedelmi Kamara alelnöke, László Endre is elmondták, számukra is új a téma, melynek pozitív fogadtatása meglepte őket. A jelentkezőknek ugyanis csak a felét tudták fogadni a mostani tanfolyamon, másik felének később újra megszervezik azt. Grüman Róbert, a megyei tanács alelnöke arra biztatta a hallgatóságot, jelezzék, ha még van jó ötletük, képzési igényük hasonló témakörben.
Mihály Csaba kályhásmester volt a tanfolyam fő embere, egyike a két ismert háromszéki szakiknak kályhaépítés témában. Ő anno Kisinyovban ismerkedett meg a tömegkályhával, amelynek legfőbb erénye, hogy napi egyszeri feltöltéssel, kb. 15 kilónyi száraz, jó minőségű fával képes akár egy 200 légköbméteres házat is kifűteni (persze nem -30 fokban). Ezt úgy tudja megtenni, hogy van egy hosszú, kanyargós, vízszintes folyosó benne, melyben a füst távozás közben leadja a hőt. A tűztérben a faelgázosítókkal összemérhető tisztaságú égés valósul meg. Kétféle fajtája ismert, a harangjáratos vagy harmut típusú. Egy ilyen kályha súlya 2–5 tonna, többnyire csak egy van tehát egy házban belőle. Így lesz az árkosi szalmabálaházban is, amelyben a harmut tömegkályha mintapéldányát építik a mester vezetésével a tanoncok.
Számos szakmai fogást, tudnivalót megosztott Mihály Csaba, elmondva, mire kell figyelni az alapanyagok, hozzávalók kiválasztásánál, hogy kell a kéményt megépíteni. Nagyon ambiciózus célja a szervezőknek, hogy a tanfolyam résztvevői képesek legyenek a tanultak után saját maguk megépíteni a kályhát. Mihály Csaba szerint egy ekkora kályha, melyhez mintegy ezer tégla kell, 8–9 nap alatt építhető meg normál körülmények között, de amikor 30 ember dolgozik a keze alá, mint Árkoson, akkor a harmadik nap végén már a próbatüzet is megrakhatják.
Az elméleti felkészítő része volt egy autodidakta rakétakályha-építő, alias Kályhás László beszámolója is a tanulási folyamatról, valamint annak végeredményeképpen megépített, olcsó, mobil (kb. 200 kilós), takarékos, gyorsan felmelegedő kályháról. A tűz látványában is lehet gyönyörködni, meg főzni is rajta, csupán nem túl esztétikus külseje szól ellene, no meg az, hogy a hamut viszonylag gyakran ki kell takarítani belőle, tehát a túl kényelmesek lemondhatnak róla. <

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük