Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Diplomáciai botrány

Diplomáciai botrány Kovászna megye

Diplomáciai botránynak nevezte tegnapi sajtóértekezletén Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt RMDSZ-színekben képviselői helyhez jutott parlamenti képviselője a brassói ítélőtáblának azt a döntését, amely szerint a megyei tanács elnökének el kell távolítania a gyűlésteremben kitűzött amerikai, német, izraeli, magyar és székely zászlók közül ez utóbbi kettőt. 

A képviselő szerint „értelmezhetetlen” a táblabíróság döntése.

– Ha azt mondják, hogy csak a székely zászlót kell eltávolítani, az is felháborító lett volna, de azon esetleg lehetne vitatkozni, mert talán valamennyire más, mint a másik négy. No, de mi különbség van a magyar, és mondjuk az amerikai vagy német zászló között? Hogyhogy egyiket el kell távolítani, a másik maradhat? Ez diplomáciai botrány! – hangoztatta Kulcsár-Terza.

Hozzátette: amint megkapják az indoklást, széleskörű kampányt kezdenek, amelyben tájékoztatják a bukaresti külképviseleteket a román igazságszolgáltatás eme újabb túlkapásáról. Azt mondta: „reméli, eljön az idő”, amikor ezeket az ügyészeket és bírókat felelősségre lehet vonni.

A képviselő szerint ez mutatja, hogy mennyire kettős mércét alkalmaz a román bíróság, amiként egyébként tette ezt a két kézdivásárhelyi fiatal ügyében is, akiket „minden bizonyíték nélkül, csak úgy, bezártak”. Kulcsár-Terza, aki szerdán ismét meglátogatta a két fiút, azt mondja: válaszként minél nagyobb számban meg kell jelenni a Székely Nemzeti Tanács által november 18-ára meghirdetett nagygyűlésen, hogy jelezzük, itt vagyunk, és itt akarunk, egyenrangú állampolgárokként élni. Ne féljünk, menjünk ki, hallassuk hangunkat, mert különben sikeres lesz a román hatalom százéves harca, hogy örökre eltüntesse a magyarokat az országból – szögezte le a képviselő.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. október 12., 20:33
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Várom a napot amikor Kulcsár- Terza úr elmondja, hány befektetőt hozott a megyébe, hány munkahelyet teremtett két zászló- osztogatás között.