Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Csődöt mondott a tesztelés

Csődöt mondott a tesztelés Kovászna megye

A szerkesztőségünkhöz eljutott értesülések szerint kedden kiszállt Bölönpatakra a csendőrség, a rendőrség és a megyei egészségügyi hatóság azzal a szándékkal, hogy leteszteljenek hatvan helybéli személyt, akikkel kapcsolatban felmerült a gyanú, hogy koronavírussal lehetnek fertőzöttek, ám az akció nem járt sikerrel. Úgy tudjuk, mindössze hét embert sikerült letesztelniük, a többiek ellenálltak, megtagadták a tesztelést „emberjogi egyezményekre” és egyéb okokra hivatkozva.

Utánajárva annak, hogy mi is történt, és szóba állva a helybéliekkel, némileg „vegyes” kép alakult ki bennünk: egyrészt, az volt az érzésünk, hogy a helyiek a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hatósági intézkedésekből eddig semmit sem értettek meg, hiszen azzal fogadtak, hogy ők, ha nem betegek, akkor miért kellene tesztet végezzenek, mintha nem hallottak volna arról, hogy ez a vírus alattomosan és tünetmentesen terjed, másrészt pedig rosszallották és zaklatásnak minősítették a tömeges tesztelési kísérletet.

Dregán Alexe cigányvajda és helyi tanácsos egyfajta politikai háttérmunkát és a bölönpataki romák ellen irányuló rosszindulatot sejt a dolog mögött, nem érti, miért kell a helybéli roma lakosságot zaklatniuk a hatóságoknak: mint részletezte, sokan nagyon megijedtek a kapukat döngető rendőrségtől és a csendőröktől, olyannyira, hogy aludni nem tudtak a rákövetkező éjszakán: „nem érdemeljük meg ezt a fajta magatartást”– részletezte.

Hirdetés
Hirdetés

Dregán Mária, aki a bölönpataki közösségben egészségügyi közvetítőként tevékenykedik, és akinek munkájáról eddig csak elismerő szavakat hallottunk mind a bölöni polgármesteri hivatal, mind a bölöni háziorvos részéről, az esetet ugyancsak egyfajta megfélemlítő akciónak írta le. „Mindezidáig nagyon jó kapcsolatunk volt a megyei egészségügyi hatóságokkal, akik iránt minden tiszteletem megvan, azonban ezúttal azt kell mondjam, helytelenül jártak el. A bölönpataki emberek is félnek, ami érthető dolog, nem tudták mire vélni ezt a tesztelést, ezért jó lett volna azelőtt valamilyen formában felkészíteni őket, el kellett volna magyarázzuk nekik, hogy csak jót akarnak a teszteléssel, megelőzni a bajt. Így viszont fordítva sült el a dolog, az emberekben félelmet és bizalmatlanságot keltettek. Sem minket, sem a polgármesteri hivatalt nem értesítették előzőleg a tesztelésről” – véleményezte.

Szerettük volna a megyei egészségügyi hatóság véleményét is kikérni az esettel kapcsolatban, ám nem sikerült még telefonon sem elérnünk őket, így csak sejthetjük, hogy valószínűleg az esetleges lappangó eseteket szerették volna kiszűrni a teszteléssel, ám a bölönpataki romák esetében ez nem olyan egyszerű. Mint mondták, ők, ha betegek lesznek, akkor majd maguktól jelentkeznek kezelésre, addig viszont „ha nem akarjuk, erőszakkal nem tesztelhetnek minket” – hangoztatták, s az már nem a mi dolgunk, hogy megállapítsuk, igazuk van-e, vagy sem. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. május 15., 7:39
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Igenis igazuk van. Amiért romák senkinek nincs joga rendőrrel verni y kapuját, mert hogy le akarja tesztelni. A cikkírónak ajánlatos volna kicsit objektívebben szemléltetni az eseményt, és nem az olvasó szájába adni saját, sorok között megbúvó, de azért erősen befolyásoló véleményét. Úgy látszik nincs elég beteg, ezért erőszakos tesztelést vetnek be a számok növelése érdekében??? Erre tartunk???

    • User
      Dátum: 2020. május 16., 9:13
      ÉRTÉKELÉS: 23

      Nem azért tesztelik mert cigány hanem azért mert közüllük kerül ki a legtöbb fertőzött és mivel felelőtlen, műveletlen a viselkedésük ők a lefvalószínűbb virusterjesztők. Tehát ha nem akarnak tesztet kényszerkarantén, ugyanis a teszt épp azt hivatott megelőzni hogy ne kelljen hiába korlátozni a mozgásukat de ezt sem értik meg.

  • User
    Dátum: 2020. május 15., 8:04
    ÉRTÉKELÉS: 26

    Gyakrabban kellene a rendőröknek látogatni a „tisztességes adófizetőit”! Lehetne esti mese,manele, bevizsgált arab kékszesz az éjszakai álom biztosításához!🤣😂

  • User
    Dátum: 2020. május 15., 10:16
    ÉRTÉKELÉS: 28

    Nekik mindig igazuk van,így szoktatják őket …nem tartják be az előírásokat ,tehát ők az első számu veszélyeztettek…a SAJÁT ÉRDEKÜKBEN kellenne teszteltessék magukat ,mi a fenétől félnek?Ha meghalnak ők óbégatnak a legjobban ?akkor az lenne a baj ,hogy nem tesztelték őket ,mert ők romák.Nehéz eset nem mondom.

  • User
    Dátum: 2020. május 16., 5:02
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Szerintem még mindig jobb félni, mind megijedni…Inkább egy alvatlan éjszaka, mint virrasztás a koporsók mellett (minimum 8 személy vagy az egész sátoralj, totál mindegy)…
    Másrészt, ismerjük az orvosnál/_korházban jelentkezését is a szóban forgó közösségnek…
    Jó egészséget!
    Hapci!!!

  • User
    Dátum: 2020. május 16., 8:44
    ÉRTÉKELÉS: 11

    A hatosagok nem tesztelni kellene menjenek, hanem az epitesi engedelyeket kellene kerjek az adofizetoktol es akinek nincs annak a buldozert neki es a folddel egyenlove tenni a hazat. Csak igy lehetne rendet rakni ebben az orszagban.

  • User
    Dátum: 2020. május 17., 1:31
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Egyetértek,jól tették.èn nem vagyok roma de én is ezt tettem volna.Esteleg még kiatalálták vonlna ,hogy betegek mert rossz a tesztjük.Aki nem beteg minek kezelni?

      • User
        Dátum: 2020. május 19., 12:33
        ÉRTÉKELÉS: 4

        Tudom…’az állam én vagyok itt ionopotchivanoc’és azt teszem amit a Fényes EU parancsol….az elődeim a Fényes Portától kapták a parancsot ,majd a franciáktól és a Fényes CCCP től….ahogy változik a világ.