A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

Csöbörből vödörbe?

Csöbörből vödörbe? Kovászna megye

Néhány, a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás park körül élő lakos szerint mondhatni megfeleződött a varjak száma a környéken. Észrevettünk viszont egyebet: a madarak más élőhelyet keresnek maguknak, miután zajkeltéssel zavarják nyugalmukat.
Hellyel-közzel még most is puffogtattak a Molnár Józsiás parkban: a kézdivásárhelyi önkormányzat így reméli, hogy megszabadítja a zöldövezetet az egyre nagyobb nyűgöt jelentő madaraktól. Nem ez az első próbálkozás: a fákat, amennyire tudták, visszanyesték, és így sikerült is jó pár fészektől megszabadulni. Viszont a vetési varjak nem csüggedtek, fészkeiket újrarakták.
A környéken élőket nem irigyeljük: az állandó károgás vélhetően az idegeikre megy, a sétálók pedig az égből hulló „ajándék” miatt nincsenek biztonságban: a járdák úgy néznek ki, mintha valaki meszelővel, fehér festékkel megspriccolta volna az aszfaltot. Információink szerint a puskalövés hangját utánzó zajkeltés bevált, a madaraknak mintegy fele maradt a parkban (tegyük hozzá: az is sok).
Felfigyeltünk viszont arra, hogy fészkek jelentek meg a kórház parkjában, illetve a torjai úton levő gyermekotthonnál is. Megtörténhet, hogy a parkot sikerül megszabadítani a varjaktól, viszont más területeket lepnek el. <<

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
    • User
      Dátum: 2018. április 13., 16:26
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Te barom, szerinted mennyibe kerul egy “butéliát” hordozni körben a parkban? Biztos amiatt rosszak az utak ugye, mert valaki naponta 3 órát megy a puffogtatóval a parkban. Nagy az isten állatkertje…

  • User
    Dátum: 2018. április 13., 11:35
    ÉRTÉKELÉS: -6

    Az irtó madárszarértők figyelmébe:
    – Uraim, a madarak közül többeknek százszor érzékenyebb GPS – ük van, mint bármely emberi szüleménynek. Az agyszülemény GPS, viszont az állati vagyon silány másolata.

  • User
    Dátum: 2018. április 14., 19:47
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Hogy nem restellik kiírni, hogy a varjak száma megfeleződött egy szomszéd szerint, amikor nyilvánvaló, hogy semmi változás. Miért kell ennyire erőltetni valótlanságra hivatkozva, az oktalan pufogtató módszert?

  • User
    Dátum: 2018. április 15., 19:57
    ÉRTÉKELÉS: -5

    Admin úr figyelmébe:
    – Mennyit fizetnek annak a szolgálatos okosnak, aki a következő hozzászólással képes elkápráztatni:
    „ezt melyik kutatásból derítetted ki? “százszor érzékenyebb”..mily szép kerek szám. biztos nem 127 a szorzó”?
    A következő hozzászólásra felkéréskor nézzék meg, ha kijárta az ötödik osztályt. Mert az említett két szám nem arányos, nem rendelkezik közös osztóval s így nem nagyon hasonlítható össze. Mellékesen sem osztálytársam, sem padtársam nem volt, mert ők nem kezdtek mondatot kisbetűvel. Ha véletlen megkezdett mondatot folytatott, akkor pedig nem hozzám szólt. A madár irtóknak kívántam elrettentést produkálni, nem akartam senkit kioktatni, hogy milyen kutatásokat olvasson. Azt hiszem, sokkal modernebb autóval sem fognak alkalmas előfizetket toborozni, ilyen érdeklödők társaságának tűrésére.

    • User
      Dátum: 2018. április 19., 15:22
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Ne haragudj, Béla. (szólíthatlak Bélának?) hogy felvilágosulj, a 100 meg a 127 nincs is miért arányos legyen, hiszen csak egy másik példa arra, hogy éppen hányszor érzékenyebb a madarak dzsipiesze. A 127, ugyanúgy mint a te század, egy hasból szedett szám. Na, mehet tovább a hőbörgés meg az okoskodás, Béla.

Múzeumba került az STV stúdió-felszerelése

Múzeumba került az STV stúdió-felszerelése

Volt egyszer Szentgyörgyön egy helyi tévéadás, amelyet 1995-től 2005-ig Szalló László működtetett Selectronik TV (STV) név alatt, és amelyre most nemcsak az egykori stábtagok emlékeznek szívesen, hanem azok is, akik látták műsoraikat. Csáky Ernő mérnöktanár kezdeményezésére a valamikori stúdió péntektől része a Puskás Tivadar Szakközépiskolában berendezett, általa alapított Távközlési Kismúzeumnak, és didaktikai célokat szolgál majd. Az avatón a hajdani munkatársak jó része jelen volt.

Dán nordmannfenyők Szentkatolnáról

Dán nordmannfenyők Szentkatolnáról

A karácsony közeledtével egyre többen kezdenek azon gondolkodni, honnan szerzik be a karácsonyfát. A székelyföldi erdők iránt fokozottabb érzékenységet tanúsítók előszeretettel fordulnak olyanokhoz, akik külföldről importálják az ünnep eme jelképét. Ez utóbbiak közé tartozik a szenkatolnai Bakk Zoltán is, aki kilenc év dániai munka után döntött úgy, hogy a székelyekkel megkedvelteti a nordmannfenyőt.