Felhívás!

Cserélik a vízórákat

Cserélik a vízórákat Kovászna megye

Megkezdte a lépcsőházi vízórák cseréjét a szolgáltató Kézdivásárhelyen. A cég már másfél tucatnyi mérőműszert felszerelt, a továbbiakban két negyedben következik a modernizálás.

Kétszáz órát vásárolt egy német cégtől a Kovászna megyei vízszolgáltató cég, ezeknek a mérőműszereknek az első pár darabját már fel is szerelték. Egyelőre a Csernátoni útra három új típusú óra került, míg az 1918. december 1. utcában hét működik. A Csernátoni útra további 15 kerül, a többit a Gyár és az Ady negyedekben szerelik fel.

Pap Lajos, a cég kézdivásárhelyi képviselője elmondta: azért nem szétszórva szerelik fel az órákat, hogy könnyebb legyen a leolvasásuk. A nagy pontosságú műszerek rádiójelt bocsátanak ki, így a cég alkalmazottja majd gyalogszerrel járja le az említett részeket, és egy másik készülék segítségével az órák szériaszáma szerint olvassa le a fogyasztást. A mérnök felhívta a figyelmet: ettől még nem szűnik meg a pluszfogyasztás jelensége, így a reális óraállás fölött elsikló lakók és a csepegő vízcsapok miatt a többi lakótárs között osztják szét a pluszfogyasztást, ugyanis ők csak a lépcsőházi óra állását nézik. Hozzátette: amennyiben egy lépcsőházban mindenki kicserélteti az általuk javasolt digitális órára a régi mechanikus mérőműszert, akkor már lehetőség van arra, hogy a reális fogyasztás jelenjen meg a számlákon.

Mindaddig azonban, míg csak egy-két család dönt az új műszerek mellett, nincs más megoldás, mint fejkvóta szerint elosztani a magánórák és a lépcsőházi mérőműszer közötti különbözetet. Egy lakásba szerelhető, rádiójelt adó óra 100 euróba kerül, viszont tény, hogy a pluszfogyasztás kiküszöbölése esetén viszonylag gyorsan megtérülne ez a befektetés.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. március 15., 7:19
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Remeljuk nem ugy fognak mukodni mint az electrica “okos meromuszerei”, mert mar a negyediket szereltek nalunk fel es ez sem mukodik tokeletesen., vagyis nem olvashato tavolrol.

  • User
    Dátum: 2021. március 15., 13:00
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Hiaba van egyeseknek 10diplomajuk ha nincs egy kicsi jozan paraszti eszuk:kin keservesen a csernatoni utcai jardat ujra aszfaltoztak AMIT most szett b.sznak es meg a zold ovezeteket is nem beszelve a sok kivagott megcsonkitott farol.Nem tudtak hogy a vizvezetek egy zsebbsz.rt nem er es megerett a cserere??????

  • User
    Dátum: 2021. március 15., 14:05
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Miért nem ellenőrzik a lakásokban hogy azok az órák normálisan fel vannak e szerelve és tényleg át folyik rajtuk az elhasznalt víz vagy sokan lopják és más ártatlanul fizet.

  • User
    Dátum: 2021. március 16., 14:22
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Felesleges pénzkidobás a lakók számára. Jó üzlet valakinek. soha nem annyit fizetünk, amennyit fogyasztunk. Ilyen csak a vízfogyasztásnál van. Törvényes ez?Villanyt és gázt annyit fizetünk, amennyit az óra mutat.