Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Civilek Kommandóért

Civilek Kommandóért Kovászna megye

A kommandói születésű Tokosné Bacz Margaréta 19 éves korában került Budapestre, azóta pedig a honvágy rávette a szülőfaluja iránti tenni akarásra: ezért az interneten hozott össze egy olyan közösséget, amelynek szívügye a település sorsa, és hajlandók tettekkel is hozzájárulni a falu fejlődéséhez.

Hirdetés
Hirdetés

A nevében is lényegre törő, Akik szeretjük Kommandót, kommandóiak itthonról és határon túlról Facebook-csoport azért született, hogy egybegyűjtse azokat az embereket, akik szívügyüknek tekintik Kommandót. Tokosné Bacz Margaréta úgy látja, a civil összefogásnak nagy ereje lehet. Ezt már be is bizonyították, amikor a csoporton belül adományokat gyűjtöttek, és több mint tíz nehéz sorsú kommandóinak biztosítottak tűzifát. De megemlítendő az a több száz jelmez is, amit a helyi iskolások fognak kapni.

Emellett a civil életben is történt fellendülés, hiszen a csoport működése óta, sok év kihagyás után újra bálokat kezdtek szervezni a településen. Tokosné Bacz Margaréta szerint Kommandó jövője a turizmusban rejlik, ehhez azonban elengedhetetlen az infrastruktúra fejlesztése, pl. Kommandó–Kovászna útszakasz leaszfaltozása, a Bászkán áthaladó híd megjavítása, és még hosszasan lehetne sorolni a tennivalókat.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
    • User
      Dátum: 2019. április 11., 20:41
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Hát minden esetre szeretném tudni hogy ki vagy:De ez anyira nem is érdekel csak az hogy papírral együt sokkal több mint tíz méter fa el veszet hivatalosan

  • User
    Dátum: 2019. április 11., 11:31
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Azok aszemèlyek AKIK a gyermekkorukot Ès az ifjusàgokot Komondon töltòtèk de nem ott SZŪLETTÉL, azok ki lesznek zárva a kőzőssègből??????

    • User
      Dátum: 2019. április 11., 13:25
      ÉRTÉKELÉS: 10

      Csak azok vannak benne a csoportban, akik nosztalgiáznak a régi képeken s nem kommentálnak és azok akik negatív véleménnyel vannak a vezetőségre és folyamatosan szídják is őket!!!

  • User
    Dátum: 2019. április 11., 12:28
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Nagyon jó, és szép átfogó riport. Lényegre törő, nagyon jól jönne a segítség, de erre az ország vezetői lennének kötelezőek. A turizmus fejlesztés nagyon jól jönne, az út javítás, hát legalább egy rendes makadam, vagyis kovezet és ennek folyamatosan karbantartása. Itten talán a helyi és Kovásznai önkormányzatok hatékonyabb együttműködése jó lenne.

  • User
    Dátum: 2019. április 11., 17:38
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Semmit sem valósítottak meg, pedig emlegették: kugli, Böjte otthon, varroda, virágüzlet, húsvéti bál. Ebből semmi. Ami megvalósult Kommandón az nélkülük is meglett volna. Fát pedig, lopott fát osztogattak, ami 200 lejbe került, métere. Jó lett volna utána érdeklődjön az újságíró ez a bizonyos csoport után.

    • User
      Dátum: 2019. április 11., 19:02
      ÉRTÉKELÉS: 12

      Így van. Amióta létrejött ez a csoport minden a feje tetejére állt. Ez a Pesti hölgy mindenbe belüli az orrát, ami nem az ő hatásköre. Mindenkit felelősségre von hogy ez miért nincs meg, az kinek a dolga, mit és hogy kéne csinálni. Jó hogy szíve csücske Komandó de az nem azt jelenti hogy mindenbe beleszólhat, mintha ő volna a falumanager. Adományozott a falunak ez szép volt tőle, de mindjárt kisüti hogy ami itt történik az csak az ő érdeme. Jó volna hogyha már békén hagyná a falut, és többet nem intézkedne az egész világ előtt!!!!

      • User
        Dátum: 2019. április 11., 19:30
        ÉRTÉKELÉS: -10

        Köszönöm, hogy Pesti hölgynek nevezett , mivel Ön nem tudom kicsoda , Uramnak , vagy Hölgyemnek nevezzem , van egy rossz hírem ! Bele is fogom ütni az orrom, tetszik nem tetszik 🙂 ! A falu érdeke mindenkire tartozik !!!!! És nem csak azokra akiknek a hatásköre ! ( Tokosné Bacz Margaréta ) ! Adja kérem Ön is a nevét a kiiráshoz !

      • User
        Dátum: 2019. április 11., 21:37
        ÉRTÉKELÉS: -8

        Talán ez fáj a vezetőségnek és egyeseknek. Neki legalább vannak ötletei, segít. Ezt más is megteheti, ott a lehetőség, nem tiltja senki, hogy jót tegyen. 🙂 Nem kritizálni kell másokat, hanem cselekedni. Még sok ilyen emberre van szüksége a falunak.

    • User
      Dátum: 2019. április 11., 19:47
      ÉRTÉKELÉS: -2

      Nem akartam válaszolni , de mégis megteszem ! A kuglira heteket vártunk amire kaptunk valamilyen választ a területtel kapcsolatosan , igaz egyelőre meggondoltuk magunkat, meg van rá az okunk , , a Böjte otthonnal kapcsolatosan , ismét most várakozó állásponton vagyunk, várjuk a polgármesteri hivataltól a válaszokat ,hogy mit és hogyan lehet megoldani , varroda, virágüzlet, húsvéti bál , ötletelések voltak , hogy mit lehetne tenni …. !!!!! A lopott fát megkérem bizonyítsa be , hogy lopott volt, és azt is hogy 200 lejért vették otthon … !!! Bárki rejtőzködik ez az írás mögött, szégyellje magát a hazugságokért ! Az újságíró tagja a csoportnak, tehát látja hogy mi történik !
      Hogy nem valósult meg semmi ? Tényleg ? A sípálya kinek köszönhető ? 3 év után bál ? Jelmezek ? Most éppen mezek a focicsapatnak ?? A többi szervezett dolog ? Kinek a hatására volt ? ( Tokosné Bacz Margaréta )

      • User
        Dátum: 2019. április 11., 19:38
        ÉRTÉKELÉS: 9

        Eddig is volt a focicsapatnak mibe fotbalozzanak nem teged vartak mert ha rad varnanak lenne baj eleg.Amit csinaltak mar regi folyamatok csak most veglegesitodott nem hiszem egy honap alatt meglehet vasarolni a sipalyat .Hat erdeklodj a megbizott szemelyeidtol es az elrejtozkodo aruloktol.Mondjad irjak meg ezeket is mert eddig is egy fele mondtak es mind kiderul masegyebet csinaltak.Ebbol ennyi.Jo ez a falunak.Ha nem lopott a fa hol van a papir amivel vettek, mert remelem nem olyan onfelaldozok,hogy a sajat erdejukbol addjak vagy igen?Lehet en vagyok buta vagy nem latok jol.Kitartast a tovabbi hozzaszollasokhoz.Igy tovabb szep a falu hataron innen es hataron tul is

        • User
          Dátum: 2019. április 11., 21:05
          ÉRTÉKELÉS: -3

          Az amire azt mondod hogy lopott fa, a saját színemből is ment. Ami a focicsapat mezeket illeti, Kommandói kérésre lettek megcsináltatva, és hála nektek nagyobb lesz a reklámja mint ahogy akartam. Jól írtad hogy buta vagy mert a mocskolódással csak is saját magatokat alatt vágjátok a fát. Az emberek többsége olvassa a kommenteket és látják hogy mi a valóság. Én a helyedben szégyellném magam hogy névtelenül írsz hazugságokat. Légy bátor írd ki a neved mint én. TOKOS JÓZSEF!

          • User
            Dátum: 2019. április 12., 10:33
            ÉRTÉKELÉS: 2

            En elotted soha az eletbe nem kell szegyeljem magam es en itt vagyok latom es tudom nem mind te askapalodsz hivod fel magadra a figyelmet,hogy most ki vagy nem erdekel de ismertunk es ismerunk jozon esszel irok hidd el nem mind eggyesek.Neked se volt ugymond bonod ra hozzad is lopott fat vittek vagy nem?Tedd ki a bizonyitekot ha mar ide jutottunk.Nincs.A vegzettsegem is sokkal nagyobb mind a tied ugy hogy ne hasonlits magadhoz mert azon a teren nem johetsz kozelembe se.

        • User
          Dátum: 2019. április 11., 22:01
          ÉRTÉKELÉS: -8

          Tényleg papírt kellene mutatni pár méter fára????? Biztosan mindenki felmutat papírt mindenröl????? Mert ha igen az nagyon jó dolog……… Nem értem miért kell ekkora dolgot keríteni pár méter fábol,amit rászoruló emberek kaptak….???????

        • User
          Dátum: 2019. április 11., 22:53
          ÉRTÉKELÉS: -8

          Ide figyelj te túl képzett okoskodó ! Add a neved a kiiráshoz és utána tegezz ha egy korosztály vagyunk ! Senki nem mondta , hogy nem volt eddig mibe focizzanak, de az sem nektek volt köszönhető hanem Csányinak, mert ha rajtatok múlott volna akkor nem sok minden jutott volna a gyerekeknek , max. a ti zsebetekbe de nem a ti zsebetekből !
          A sípályát pontosan 10 nap alatt vették meg , és onnan indult , hogy mi meg akartuk venni !! Elküldjem esetleg a Január 5-ei írogatást a erről ??
          Nincsen szükségem megbízott besugókra , mert én tiszta lapokkal játszom és nem aljas módon másokat kihasználva, megalázva ! Látom nagyon idegesít a fa adományunk ! Nem a te pénzedből ment , hanem több ember pénzéből , és majd ha te is megmutatod a fádról a hivatalos papírt , akkor követeled mástól ! És ezzel az írással most lesüllyedtem a te szintedre akárki vagy !!!!

          • User
            Dátum: 2019. április 12., 11:30
            ÉRTÉKELÉS: 3

            Gyere nyugodtan és megmutatom a papírt minden darab fáról az udvaromban és a színemben. És igen, én is adtam abba a fába 50 lejt, de most már nagyon bánom. És sokkal többet osztottam szét komandói rászorulóknak mint te. És mai napig adok. De nem reklámozom mint te. Majd Isten elbírálja mindenki tetteit. Hiszel egyáltalán Istenben?

      • User
        Dátum: 2019. április 11., 20:42
        ÉRTÉKELÉS: -6

        A lopot fát én tudom bizonyitani személyesen (Deák István) Tokosné Bac Margareta a saját színjéből adta oda anyósomnak a fáját tényleg lopva volt mert a gazda nem volt othon amikor a fát el tulajdonították az ő jelenléte nélkül de a 200 lejt majd meg kapja a fa vágótőke alat mikor a színt takarítsa

    • User
      Dátum: 2019. április 11., 19:36
      ÉRTÉKELÉS: -5

      Ahogy látom, ez a bizonyos csoport, Januárban lett létrehozva, és azóta többet mozdítottak a faluért mint ti, vagy is a FAMÍLIA KFT. 12 év alatt. Ha lopott fát vettek 200 lejért (ami hazugság) neked ne fájjon mert egy lejt sem adtál bele, pedig loptál eleget és lett volna miből adományoznod mert az írásodból kiderül hogy FAMÍLIA KFT tag vagy.

    • User
      Dátum: 2019. április 11., 22:31
      ÉRTÉKELÉS: -8

      Szerintem az újságírót nem arra kellene biztatni, hogy érdeklödjön ez a,, bizonyos csoport ” után,mert itt ebben a faluban még nagyon sok minden volt és van ami sokkal érdekesebb és ami után jobban lehetne érdeklődni mint ez a,, bizonyos csoport”

  • User
    Dátum: 2019. április 11., 19:00
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Mi a rossz aban ha valaki támogatni szeretne a szülő faluját. Tegyetek többet mint ez a Pesti hölgy, és kész. Ti csinaltok höst belőle a hülyesegel amit irtok. Lopot fát vettek ha-ha-ha nem ők lopták. Csúnya dolog támodni a segitőkézt.

  • User
    Dátum: 2019. április 11., 19:49
    ÉRTÉKELÉS: -11

    Vissza ménileg pár évre a fát az alpolgármester udvarára be húzta a tag és nekem azt mondták ha kel menyek mikába és hozzam el ez egy kicsit nem furcsa bár ki is gondoljon bele

  • User
    Dátum: 2019. április 11., 21:06
    ÉRTÉKELÉS: 15

    Én ehhez az egészhez csak annyit akarok hozzátenni, hogy még életembe két ilyen nagyképű embert mint ennek a csoportnak a létrehozói, nem láttam. Itt van Kommandón a két leggazdagabb magyarországi, de egyiktől se hallottam soha, hogy a pénzével bölcsködjön. De ezek ketten heti vagy napi szinten majdnem. Kiírták ebbe a bizonyos csoportba, hogy, szó szerint idézem: “ám bani de mã enerveazã”, utána pedig odatettek egy Florin Salam manelet. Na ez sokat elmond róluk, nem emberek? Ezek már csak ilyen emberek, ilyenek a tetteik is. Hajrá Kommandó. Meg voltunk eddig is nélkülük, megleszünk ezután is.

    • User
      Dátum: 2019. április 12., 13:57
      ÉRTÉKELÉS: 13

      Az a szomorú, hogy ezt mindenki látja és ebből még nagy bajok származnak. Azzal h a világhálón kérkedünk h mit csináltunk a faluért vagy h mit szeretnénk csinálni, vagy hogy ki kellene csinálja az nem önzetlen segítség mint ahogy azt valaki írta. Valakit meghurcoltattok, addig viseletek magatokat, álljatok már le. Ha segíteni akar valaki az értékelendő. Én azt tanultam a templomban, hogy úgy adományozz a jobb kezeddel, hogy még a bal se tudjon róla. Nem hogy az egész világ. Ebben van valami (rosszindulatú) hátsó szándék. Az, hogy mindenbe beleszólok mert itt lakok, az nem épp úgy működik. Én sem szeretném ha beleszólnának a munkámba(pedig volna ki) de nem szólnak bele, hagyják h én döntsek és dolgozzak. Lassan odajutunk, hogy kintről irányítsák a belégzést és kilégzés. Én Istenfélő ember vagyok. Imádkozok mindenkiért, h mindenki térjen észhez, legyen vége ennek a hercehurcának.

  • User
    Dátum: 2019. április 11., 21:33
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Hát, igen! Ez a csoport teljesen összeugrasztotta az embereket, és mindent magáénak vall, még azt is, amihez semmi köze. Mindjárt azt is kiírják, hogy a Nap is miattuk kel fel. És milyen nagy segítség azok a maszkok, Istenem. Mennyit is fogják használni a gyerekek? Évi 2 órát? Nagy segítség, mondom. És amig nem számolta fel a turkálóit miért is nem adományozta ide? Mert reménykedett, hogy el tudja adni? De most hirtelen ki kell ürítse a termeket s szabadul tőlük, lomtalanít. Ez neki kész üzlet. S igen VILÁG, a fa lopott volt. S igen, tőlem is lopták. Ha nem igaz, tegyék fel abba a bizonyos csoportba a papírt a fáról.

  • User
    Dátum: 2019. április 11., 21:23
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Ha utána érdeklődnék tudhatnad hogy máshol kétszer annyiba kerül a fa. Azért épen ingyen nem hozhasák haza. Ezt meglehet venni, szegény nyugdíjasok ki tudják gyűjteni a fa árat. Önzetlen pedig az az ember aki ha segít valakin nem hirdeti az egész világ előt.

  • User
    Dátum: 2019. április 11., 21:36
    ÉRTÉKELÉS: 16

    Vagyis az a bizonyos bohoc-csoport? Hallottam mar par ertelmesebb embert a megyebe, nem csak Kommandon, hogy ezeken a bohocokon szorakoznak. Mint most ezeken a kommenteken. Ugyes bohocok. Egessuk Kommandot. Most mar nem csak a csoporttal, a helyi sajtoba is. Pedig nagyon messze vagytok a valosagtol. Ti csak cirkuszt akartok. S azt csakugyan megvalositottatok. Egyebet semmit. Ismetlem, SEMMIT. Es elnezest az ekezetekert, idos vagyok en mar bohocnak.

  • User
    Dátum: 2019. április 11., 21:08
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Segíteni ezek? Ezt elhiszitek nekik? Nagyon naívak vagytok akkor. Hiszen a saját rokonát is 2 órával jelentette be Magyarországon. Akkor mit vártok Tőle?

    • User
      Dátum: 2019. április 12., 17:56
      ÉRTÉKELÉS: -12

      A 2 órás bejelentésre reagálok te ” Ismeretlen ” személy ! A rokonom mivel 2 órát dolgozik nálam , ezért nem jelenthetem be többre ! Vagy szerinted igen ???? Egyáltalán te tudod hogy ő hol lakik Budapesthez képest ahol mi dolgozunk vagy éppen mit dolgozik ? Szerencsére megengedheti ezt magának !!!! Már ez is zavar ????

  • User
    Dátum: 2019. április 12., 23:12
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Ez szegyen gyalázat ami itt folyik . Mingyárt mindenki ezen nevet a sok segnyalo ide inyal oda nyal elvezik hogy mások összevesznek mi abban az élvezet?… Miért kell mindig támadni? Fenyegetőzni ? Mindig megoldódott minden és ezután is megfog . Amikor elindult ez a csoport teljesen jó ötlet volt sott őrültem is legalább megtudtam egy ket szép dolgot emlékeket a falumról amit én nem éltem. De most már teljesen elfajultak a dolgok mindig mindenből veszekedés lett ezt nem így kelletvolna . SZEGYEN … elosztjuk egymást majd eltelik pár óra és a seget nyaljuk és ezek a személyek nagyon jól magukra ismernek mikor ezt fogjak olvasni . Én őrültem minden ötletnek miben tudtam segítettem volna . Én itt nőttem fel tudom mi volt és van . Ki segített és kinek . Ki keze után tett etelt az asztalra mert épp nem volt miből vásárolni. Ki adott munkát akar télen akar nyáron hogy jusson valami . Tudom hisz én is sokat nélkülöztem és köszönöm azt a segítséget amit tőlük kaptam és még sokan mások megköszönhetnek. Lopot fa ? Most komolyan ezt osztjuk? Miért kell ilyen rossznak lenni . Menjen mindenk aki csak tud bárki gazdag vagy szegény mindenki azért nyúl amit megtud fogni . De ne legyünk már enyire gyalazatosak . Lejáratuk az egesz falut es főkép magunkat. Ez nem emberi viselkedés. Haragszunk egymásra? Hát beszéljük meg emberek módjára. Ez így nem megoldás hogy ha valami nem úgy sikerül ahogy mi szeretnénk és máris azzal kezdjük hogy akadékoskodtak nem akarják elfogadni nem engedik vagy nem tesznek semmit ez nem így van . Mindenhez idő kell egy nap alatt semmi nem fog az ölünkbe hulni . Akar tetszik akar nem . És nem kell itt senkit támadni mindenki élje csak tovább a saját kis életet és ne a más dolgával törődjön. Szomorú hogy idáig jutotunk de most már ezt visszafordítani nem lehet rajtunk csámcsog mindenki aki megnézi ezt az oldalt és ez mind csak anak a pár okoskodo emberkének koszonketo aki oszeuszitota az embereket nem tudom mi ertelme volt ennek az egesznek ezeknek a dolgoknak csak hiruk lesz akar az ujsagban akar a teveben mindegy hova lesz riportolva . A hivatalos dolgok nélkül úgysem jutt semmire ez az egesz . Mert csak magán szemejenkentt egyenlő a nagy semmivel . Ez csak reklam . Es nem mast reklamozunk csak azt hogy jol lejaradtuk a falut es hogy mutogatunk a masikra . Miért kellett mindent felzaklatni. Majd lesz minden . Lesz hid is lesz út is de ehez idő kell és semmi értelme a reklámozásnak mert az csak reklam marad . Minden meglesz a maga idényében. Ennek semmi értelme nem volt hogy reklamozuk a dolgokat. Meglett volna anélkül is . Így most lett egy jó nagy vitta és egyebb semmi .

  • User
    Dátum: 2019. április 12., 23:22
    ÉRTÉKELÉS: 45

    Annyi eszetek sincs mint egy döglött hintalónak. Ahelyett nyugodtan élnétek az életeteket abba a retek városba ba****tok a sz**t ahol nem kell!!! Álljatok már le. Ilyenkor részegek vagytok vagy csak nagyon unatkoztok mikor belekavartok más dolgába?? Nem szégyenlitek egy cseppet sem amit csináltok? Segítettek?? Mivel? Azzal,hogy kavartatok egy nagy pórt s most röhögtök a markotokba ? Szégyen.