Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Cég intézi majd a közvilágítást

Cég intézi majd a közvilágítást Kovászna megye

Négy napirendi pont szerepelt a kézdivásárhelyi tanács tegnapi ülésén, de a sok hozzászólás miatt elhúzódott az alig pár percesnek kinéző összejövetel. A testület többek között a közvilágítás bérbeadásáról is döntött.

Hirdetés
Hirdetés

Elsőként a költségvetés módosításáról döntöttek, a kórház ugyanis egy 100 ezer lejes tétellel gazdagodott. A tervezet kapcsán szó esett buszmegállók létesítéséről is. Mint kiderült, a város azt tervezi, hogy fából készít lefödéseket az ún. buszmegállóknál, jóllehet egyik sincs engedélyezve. Hegedűs Ferenc tanácsos szóvá tette: számára érthetetlen, hogy mindenki kénye-kedve szerint áll meg, hiszen a Kézdivásárhelyen levő buszmegállók egyike sem hivatalos, szokás alakította ki azokat. Bokor Tibor válaszában elmondta: egyetért a tanácsossal, viszont a szállítócégek működését nem áll módjában az önkormányzatnak szabályoznia, sajnos, a „decentralizáció mioritikus elve” a város részére csak kötelezettségeket ró, elvárásai nem lehetnek. Így ennek okán nincs beleszólásuk abba, hogy a buszok hol állnak meg, esetleg a rendőrség léphetne fel. A kérdést azzal zárták, hogy a következő tanácsülésre meghívják Popa Florin rendőrparancsnokot.

A megbeszélésen a közvilágítási szolgáltatás bérbeadásáról és annak szabályzatáról is tanácshatározat született. A tavaly már elfogadott a testület egy erre vonatkozó tervezetet, most annak egy újabb fejezetéről van szó. Amint azt Antal Emőke városmenedzser előterjesztésében elmondta, a településeknek a jogszabályok szerint két lehetőségük van: vagy létesítenek egy céget a közvilágítás működtetésére, vagy szerződést kötnek egy szakvállalkozással. Hatékonyság végett ez utóbbi mellett döntöttek, így hamarosan várják a jelentkezőket, akik szigorú feltételek mellett hajlandóak lesznek öt évig kb. 2,5 millió lejért ezt a szolgáltatást kivitelezni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. július 22., 9:04
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Ez megint Made in Kezdi City!A tanács megint levette a kezét valamiről.Ezek után ha gond van a közvilágítással,nincs felelős,vagy átháritják majd arra cégre amely”szorosan „kötődik valakihez,vagy valamihez.Aztán egy félanalfabéta ,semmihez nem értő városmenedzser,aki még csak nem is Kézdin lakik,na az dönt lassan mindenben.Hát körül kellene nézni,hogy a szar már nyakig ér.