Felhívás!

Bővülne a rendszer

Bővülne a rendszer Kovászna megye

Tegnap tartotta első rendes ta­nács­ülését Kézdivásárhely tanácsa. Napirenden kéttucatnyi határozattervezet szerepelt, köztük a jövő évi adók és illetékek meghatározása, valamint egy ún. intelligens gázrendszerre való pályázás.

A 2021-es helyi adók és illetékek csak a törvény által előírt inflációs kiigazítás szerint változnak, növelést nem terveznek – terjesztette elő a határozatot Bokor Tibor polgármester, akinek a javaslatát egyhangúlag el is fogadta a testület. A legérdekesebbnek számító tervezet utólag került fel napirendre, és egy ún. intelligens gázhálózat létesítését célozza.

A tanács egy hatékonysági tanulmányra bólintott rá, ami a közel 50 millió lejes beruházáshoz szükséges. A jelentős, több mint tízmillió eurós tételt pályázati úton szeretné lehívni a városháza, a pénzből 30.344 méter új gázvezetéket fektetnének le, és 3766 „okos” gáz­órát szerelnének fel. A rendszer kiépítésének nagy része Oroszfalut, Sárfalvát, Szászfalut és Nyujtódot érintené, de Kézdivásárhelyen is több utcába vezetnének földgázt. Az intelligens órák kapcsán a polgármester elmondta: azokat nem kellene leolvasni, gyakorlatilag egy rádiójel sugározná a fogyasztást, a készülékek pedig a fogyasztás mértékében lennének képesek csökkenteni vagy növelni a nyomást.

Balázs Attila EMSZ-es tanácsos kérdésére kifejtette: amennyiben a pályázat nem jönne össze, akkor is gondolkodnak a rendszer bővítésén, de az hatalmas erőfeszítést jelentene a városnak – vagy kormánypénzekre kell várni: Oroszfalu esetében például mintegy négymillió lejről, míg Nyujtódot illetően tízmillió lejnél is nagyobb összegről van szó. Ez viszont csak a klasszikus rendszert jelentené, okos mérőműszerek nélkül. A közel 50 millió lejes pályázatban viszont a kézdivásárhelyi rendszer modernizálása is benne van – nyomatékosított az elöljáró. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások