Felhívás!

Bővít a Nexxon

Bővít a Nexxon Kovászna megye

Miután fél évvel ezelőtt a kézdivásárhelyi Nexxon megnyitotta Sepsiszentgyörgyön legnagyobb és legmodernebb szervizét, ezúttal „otthon” is bővíti tevékenységét. Meglepően azzal a ritka helyzettel állunk szemben, hogy az alkalmazáshoz nem kérnek szakmai végzettséget, többéves tapasztalatot.

A Nexxon tavaly szeptemberben több mint egymillió eurós beruházással nyitott munkapontot Sepsiszentgyörgyön. Indulásból 15 embernek adtak munkát, és azt ígérték, egy év alatt ezt a duplájára növelik. Miután ennek az időnek több mint fele lejárt, és manapság egyre nehezebb szakképzett, motivált munkaerőt találni, arról érdeklődtünk Handra Évától, a cég humánerőforrás-vezetőjétől: hol tart ez a folyamat, mi történt az elmúlt időszakban.

– Tavaly két új munkapontot nyitottunk – Galacon és Sepsiszentgyörgyön, 36-tal növelvén alkalmazottaink számát. Országos szinten meghaladtuk a 210-et, ebből Kovászna megyében közel 150-en vagyunk, és itt nem szeretnénk leállni. Jelenleg a sepsiszentgyörgyi autószervizünkben 21 munkatársunk van. Tekintettel arra, hogy eddig nem voltunk jelen a városban, ahhoz, hogy már induláskor minőségi szolgáltatást tudjunk nyújtani klienseinknek minden szakterületen, fontosnak tartottuk, hogy a legjobb szakemberek csatlakozzanak hozzánk. A csapat felépítésében nagy hangsúlyt fektettünk arra is, hogy olyan személyeket alkalmazzunk, akik feltehetően jól együtt fognak működni a közös célok elérésében. Bátran elmondhatom, hogy sikerült. Büszke vagyok, hogy szakmailag jól felkészült, segítőkész és kreatív csapatunk van a megye székhelyén.  A közeljövőben még legalább 10-12 személlyel bővítjük munkapontunk létszámát autószerelő, autóvillamossági szerelő, abroncsszerelő, festő és autómosó állások betöltése, illetve klienseink szakszerű kiszolgálása érdekében.

– A hírek szerint bővítik a kézdivásárhelyi csapatukat is. Hány embert alkalmaznának, és milyen állásokra?
– Kézdivásárhelyen több mint 10 személyt fogunk szerződtetni. A skála igen széles. Keresünk eladási igazgatót, fejlesztésvezetőt, termékmenedzsert, PR vezetőt, informatikust, minőségellenőrt, franchise autószervizhálózat-felelőst, valamint gépkocsivezetőket, autószerelőket. Ugyanakkor a mezőgazdasági gépekkel foglalkozó csapatunkat is erősítjük termékmenedzserrel és online marketinges szakemberrel. Mindenkit szívesen látunk, aki dolgozni és fejlődni akar. Nem kérjük a jelentkezőtől azt, hogy tapasztalata legyen a munkaterületen, sőt a végzettsége sem kötelező az adott állással kapcsolatos legyen. Aki igazán akarja, nálunk aránylag rövid időn belül el tudja sajátítani a munkakörhöz szükséges tudást. Ezt törekszünk biztosítani. Azt viszont elvárjuk, akarjon fejlődni, akarjon dolgozni, s ehhez mi megteremtjük a feltételeket.  Létfontosságúnak tartjuk a folyamatos szakmai fejlődést, hiszen fejlődik a technológia, változnak a módszerek, és aki nem tanul, 2-3 év alatt leszakad, és alkalmatlanná válik betölteni munkakörét. Ezért munkatársaink folyamatosan képzéseken vesznek részt, elmélyítvén szakmai tudásukat.

– Honnan az ötlet, hogy szakmai tapasztalat és végzettség nélkül is alkalmaznának?
– Európa-szerte probléma a szakképzett munkaerő hiánya. Ez a tudomány gyors fejlődésének is köszönhető, amellyel még az iskolák, egyetemek sem tudnak lépést tartani. A munkát keresők jelentős részének vagy nincs, vagy nem olyan képzése van, amilyenre a munkaerőpiacon igény van. Ezt próbáljuk cégen belül megoldani azáltal, hogy betanítjuk és képezzük a munkatársainkat. Tudatában vagyunk, hogy amúgy sincs túlkínálat a megyében szakképzett munkaerőből, ezért célunk a lelkes, törekvő egyetemisták hazacsábítása is.

– Mindenkiből lehet jó szakembert képezni?
– Nem, csak akiben megvan az akarat. Sajnos azt tapasztaljuk, hogy sokan nem érzik szükségességét a képzéseknek, a személyes fejlődésnek. Még a munkatársaink közül sem mindenki jár szívesen képzésre, olyan is van, aki elutasítja.

– Beszéljen a jövőbeli terveikről!
– Arra törekszünk, hogy ügyfeleink elégedettek legyenek és visszajárjanak hozzánk. Cégünk folytonos terjeszkedése és bővülése pluszmunkaerőt igényel. Mindehhez jól felkészült, motivált és elkötelezett munkatársakra van szükségünk, amit csak tisztességes, standardizált, naprakész humánerőforrás-stratégiával valósíthatunk meg. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy olyan modern eszközöket használjunk, amelyek ezt biztosítják. Ezért is vagyunk ilyen bátrak, és merjük vállalni, hogy hozzánk jöhet bárki, aki dolgozni és fejlődni akar, még akkor is, ha egyelőre nincsen szakmai végzettsége és tapasztalata. (x)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. június 9., 7:28
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Kezdivasarhelyrol : Ceguk miert nem tart nyitva teljes programmal szombat vasarnap a Gyarutcai egysegben legalabb a nyari szezonban. Majus 1-tol szeptembet 30 -ig. 4-5 munkahelyel tobb lenne.

    • User
      Dátum: 2017. június 9., 14:27
      ÉRTÉKELÉS: 9

      Kézdivásárhelyre: Köszönjük az igényt. Amint Ön is tudja 4 évet non stopként müködtettük, és felmértük, hogy sajnos nem éri meg. Szombat délután és vasárnap nagyon kevesen igényelték a szolgáltatásainkat.

  • User
    Dátum: 2017. június 9., 8:08
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Sepsiszentgyorgy legmodernebb szervize???? Nagyon elvannak tevedve kerem… Eloszor menjenek el a Mida vagy Delcar szervizbe es utana meg beszelunk….

  • User
    Dátum: 2017. június 9., 20:45
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Hagyjatok mar …amatorok..a recepcios holgy azt mondta nekem Kezdin “”.most olajat memcserelumk mert nincs eleg ember””:)))..ajanlottam,hogy en atoltozom es beugrom..

    • User
      Dátum: 2017. június 13., 8:32
      ÉRTÉKELÉS: 5

      Köszönjük észrevételét! Sajnos szolgáltatásaink esetében megtörténhet, hogy azonnal nem tudjuk kiszolgálni, a nagyszámú kérések miatt. Ezen esetekben előzetes időpont egyeztetés alapján szívesen állunk rendelkezésére.

  • User
    Dátum: 2017. június 21., 12:26
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Én elég rég járok a Nexxon kézdivásárhelyi szervizébe, igaz, hogy inkább a tavaszi-őszi gumicseréket és olajcserét végeztetem ott (azelőtt a Purczel utcai műhelybe jártam ilyesmivel, de azt a Nexxon, mint konkurrenciát, felvásárolta, majd bezárta, ami érthető, de nem feltétlenül pozitív dolog). Egyéb munkálatokra ugyanis mindig csak egyetlen szerelő nevét emlegették. Valami Miklós nevű ember, akit mindig idegesnek láttam, gondolom azért, mert fő a feje, hogy hogyan ossza be a munkát, és idegesen bizony nem tud kedves lenni, ami azért nem ártana – tegyük hozzá, ha nem is volt kedves, azért készséges volt. De azért, ha az autónak “szervi” baja van, inkább máshová viszem.
    Ami tetszik, hogy ha nem hirtelen probléma lép fel a járműnél, akkor időpontot lehet kérni, olyankor várni sem kell, a késés amivel nekifognak, percekben mérhető. Más a helyzet, ha gyors segítségre van szükség, időpont nem volt egyeztetve, és az az egy Miklósuk foglalt. Szívesen vinném a Nexxonba komolyabb hiba esetén is, mert tetszik az időpontkéréses rendszer, csak mivel kevés a szakemberük, így nehéz egyeztetni ilyenkor. Szóval, hajrá, vegyenek fel embereket, ne csak gumicserére, és tartsanak “miklósképzőt” is, ha másképp nem megy!

    • User
      Dátum: 2017. június 22., 17:00
      ÉRTÉKELÉS: 6

      Az igaz hogy kevés jó szakember van, de a beállok száma is meghatározza, hogy hány autót tudunk fogadni. Nálunk elmondhatjuk, hogy a legjobbak dolgoznak és tényleg mindig foglaltak a beállok.

      A gyors szervizelésre, mindig megpróbálunk fenntartatni egy külön beállót, de sajnos nagyon sok javítani való autó van és tényleg mindenki gyorsan és helyben szeretne megoldani. Természetesen, hogy mindig létezni fog visszautasítás, de dolgozunk rajta, hogy ez a lehető legkevesebb legyen.

      Sajnos azokat a személyeket akik inkább a családjuktól távol a könnyebb, nagyobb kereseti lehetőséget vállaljak nem tudjuk visszatartani, mivel nem tudunk lépést tartatni a nyugat európai fizetésekkel.

      A nőkkel kapcsolatosan: nagyon sok jó női szakember van ebben a szakmában és nálunk is többen dolgoznak.
      Természetesen minden pozitív meg negatív visszajelzést szívesen fogadunk és megköszönjük, mivel a pozitívumokra büszkék vagyunk, a negatívumokból meg tanulni tudunk és dolgozni rajta, hogy kiküszöböljük ezeket.

      • User
        Dátum: 2017. június 26., 7:18
        ÉRTÉKELÉS: 0

        A Nexxon részéről adott válaszok esetében illendőbb lenne a névvel ellátott vélemény. Névtelenül írni, azt jelenti, hogy valamilyen okból nem vállalja az identitását.

        • User
          Dátum: 2017. június 27., 8:12
          ÉRTÉKELÉS: 0

          A hozzaszólások több osztályt is érintenek a Nexxonon belül, ezért az online kommunikációrt felelős személyek egyeztetnek az illető osztályvezetőkkel és az alapján válaszolnak a cég nevében. Minden válasz a Nexxon álláspontját képviseli.

          Ha fontosnak tartja, szivesen közöljük önnel privátban az egyes hozzászolásokkal kapcsolatosan érintett osztályvezetők neveit.

    • User
      Dátum: 2019. január 4., 11:31
      ÉRTÉKELÉS: 3

      “Miklós” velem mindig rendes volt. Ha jól tudom, ő a szerelők főnöke, de ha kellett, személyesen vette “kezelésbe” az autómat.

  • User
    Dátum: 2017. június 21., 18:51
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Igen kellenek a nok is a nexxon szervizbe …hogy legyen aki sajnalkozva visszautasitson a recepcional :)) ”Miklosekat” megkellene FIZETNI es akkor maradnanak a cegnel…Sok ugyes fiatal megfordulta magat de leleptek…

  • User
    Dátum: 2017. június 29., 17:50
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Hogy miert alkalmaznak tapasztalat vegzes nelkul? Mert igy kevesebbet kell fizetni a baleknak… amugysem a magas fizetesekrol hires a Nexxon: melo van eleg, de a fizetseg elmarad… vagy mint a Hofi kurvainak: legyen eleg az elvezet…..

    • User
      Dátum: 2017. június 30., 7:36
      ÉRTÉKELÉS: 4

      A friss végzősök legnagyobb nehézsége a munkerőpiacon a tapasztalat hiánya. Rajtuk szeretnénk azzal segíteni, hogy hozzánk jöhet bárki, aki dolgozni és fejlődni akar. Folyamatosan képzéseket biztosítunk, így nálunk van lehetőség tapasztalat nélkül is elhelyezkedni.