Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bölön az élen jár

Bölön az élen jár Kovászna megye

Bölönben lassan beérnek annak a pályázatnak a gyümölcsei, melyet a bukaresti Amfiteátrum Egyesülettel, illetve a helyi iskolával partnerségben bonyolít a hivatal, s mely pályázatnak köszönhetően 27 bölöni fiatal egyenként 25 ezer eurós támogatásban részesült, hogy vállalkozást indíthasson. Tudomásunk szerint ilyent más Kovászna megyei településen sehol nem mondhatnak el.

A fiatalok tavaly szeptemberben írták alá a támogatási szerződést, mostanra pedig már beindultak a vállalkozások. Ezek munkahelyeket, otthoni megélhetést teremtenek. Pușcaș Mihai például Angliából tért haza, ahol szakácsként dolgozott, most vállalkozást nyitott Bölönben: ő készíti és szállítja ki az ételt azon idős bölönieknek, akik igényelték ezt az ellátást. 18 lejbe kerül egy ebéd, és korábban Barótról hozták az ételt, az ellenértékét pedig a kártyán kapott állami segélyből is törleszthetik. A fiatalember saját házánál rendezte be a főzőkonyhát a támogatásként kapott pénzből, terjeszkedni is szeretne, mint mondta, akár Nagyajtára vagy más közeli faluba is, ha igényelnék az effajta ellátást az ottani polgármesteri hivatalok.

Hirdetés
Hirdetés

A Kovászna Megyei Vöröskereszttel való közreműködésüknek köszönhetően a bölöni időseket március 8-tól kezdődően dr. Sibianu-Orbán Ilka Mária fogja ellátni, aki elsőéves rezidens családorvos Brassóban, de Bölönben lakik, így háziorvosi munkája mellett elvállalta a házibeteg-ellátást is Bölönben. Mintegy hatvan személyt látogat hetente egyszer-kétszer, de olyan idős is van, akihez naponta betér. Azt mondta, hogy a rezidensi tevékenység lejárta után Bölönben szeretné folytatni munkáját.

Egy másik bölöni fiatal, Máté Hunor szintén kedvezményezettje volt a pályázati támogatásnak: ő gyümölcspréselésre alkalmas gépeket vásárolt, jelenleg most szereli fel a műhelyét. Azt reméli, jó befektetést csinált, és vállalkozása hasznot hoz majd nemcsak neki, de a bölönieknek is, akik ősztől a háztájiban termett gyümölcsből és zöldségből immár helyben készíttethetnek ízletes, tartósítható leveket.

Nagy Noémi Zsuzsanna fodrászatot tanult, a mesterséget azonban aligha gyakorolhatta volna anyagi segítség nélkül. A 25 ezer eurós támogatásból azonban saját házuknál rendezett be modern fodrászműhelyt, melyben férjével együtt dolgoznak.

Ugyanakkor Bölön központjában már megnyílt az a virágüzlet is, melyet vezetője, Juhász Margit, szintén a pályázati pénzből rendezett be és indított el.
Bölön községben tehát munkára, azzal együtt pedig otthonra is talált sok fiatal, ugyanakkor az idősek sem érezhetik itt, hogy elhagyva lennének. Mindaz, amiről máshol csak beszélnek, hogy jó lenne megcsinálni, Bölönben valóság lett. Egy jó példa, ami ragadós is lehetne, s melynek érdeme a bölöni polgármesteri hivatalnál és nem utolsósorban Sikó Imre polgármester munkájában keresendő, aki mind az idősellátás, mind a fiatalok támogatása terén felfedezte és kihasználta a kínálkozó lehetőségeket, azokat pedig a gyakorlatba ültette. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások