Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bokor: 15 éve szórakoznak velünk!

Ismét ügyvédet kell fogadnia a kézdivásárhelyi önkormányzatnak, egy brassói jogász – aki már képviselte egy peres ügyben a céhes várost – kétezer lejért védené a helyi tanács érdekeit a Fortyogófürdő kapcsán. Erről és más egyebekről döntött tegnap a kézdivásárhelyi tanács.

A gyűlés elején Hegedűs Ferenc ülésvezető javaslatára egyperces néma csenddel emlékeztek Kosztándi Jenő festőművészre, majd rátértek a napirenden szerepelő 16 határozattervezet megtárgyalására. Szó esett azoknak a banki kölcsönöknek az újrafinanszírozásáról, amiket a város 2004-ben, 2009-ben és 2015-ben vett fel ipari parkok létesítésére, területvásárlásra stb. Bokor Tibor kifejtette: új ajánlatokat kértek, és kiderült, hogy a hitelek újrafinanszírozásával 600 ezer lejt spórolhat a város.
Hegedűs Ferenc, a Fortyogófürdői komplexum felértékelését felülvigyázó bizottság elnöke kifejtette: azért kénytelenek ügyvédet fogadni, mert az Incitato Fortyogó Kft. tulajdonosa (a törvény értelmében elővásárlási joggal bír a fürdő és a hotel korábbi bérlője) elégedetlen a 750 ezer eurós+ÁFA felértékelési díjjal, és pert indított az önkormányzat ellen. Hegedűs elmondta, egy korábbi felértékelés 250 ezer eurót állapított meg, de a korábbi bérlő elfeledkezett arról, hogy időközben a komplexum kiegészült egy háromhektáros területtel, így az értékelés állja a helyét.
Bokor Tibor polgármester kifejtette: 15 éve szórakoznak az önkormányzattal a Fortyogó kapcsán, ő minél hamarabb szeretne előrelépni ez ügyben, reméli, gyorsan lepereg, s „vagy vásárolják meg az ingatlant, vagy hagyják, hogy ismét valamit mozdítani lehessen ott”. Ezt a tervezetet – akárcsak a többit is – egyhangúlag fogadta el a testület. A tanácsülésre visszatérünk. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük