Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bodzafordulói feketézők buktak le

Nem akarják belátni egyesek, hogy akár börtönben is végezhetik, ha nem veszik komolyan a sertéspestis-terjesztésre vonatkozó hatósági intéseket, tiltásokat, a kiszabott több ezer lejes bírságokról nem is beszélve: a napokban két háromszéki származású, középkorú bellért kaptak el az illetékesek.

Dr. Sikó-Barabási Sándor megyei főállatorvos érdeklődésünkre elmondta, a napokban két bodzafordulói feketézőt kaptak el a Prahova megyei hatóságok.
– Az egyik feketéző járgányában tíz, a másiknál pedig hat, fülszám és iratok nélküli malacot találtak az illetékesek. A jószágokat elkobozták, megsemmisítették, a szabálytalankodókra fejenként 6 ezer lejes bírságot róttak ki. Értsék már meg a feketézők, hogy a sertéspestis terjesztése miatt akár börtönbüntetésre is számíthatnak – figyelmeztetett a szakember.

Ugyancsak tőle tudtuk meg, hogy mindkét lebukott személy bodzafordulói, ám az egyik Brassó megyében juhászkodik. Ez utóbbi még nem válaszolt a hivatalos értesítésre, a másik viszont hétfőn jelentkezett a Kovászna megyei állategészségügyi igazgatóság székhelyén.
– Persze, rögtön a kifogások, panaszok, siránkozások kerültek elő, mi pedig arra figyelmeztettük, hogy az ilyen és hasonló tettek börtönnel járhatnak. A büntetőtörvénykönyv szerint, aki hozzájárul a betegségek terjesztéséhez, akár feltételes módban is, az 6 hónaptól 3 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható – mondta dr. Sikó.

Amikor a hatóságok elmondták, mik a hivatalos feltételei annak, hogy malacokkal kereskedjen, a férfi csak vállát vonogatta, nehézkesnek tűntek számára az előírások. Érdekes módon a hatóságok előtt megjelent férfinak nincs is „tartásban állata” a megyei adatbázisban, a juhásznál pedig mindössze egy koca szerepel. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük