Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Biztos kezdet Kőröspatakon

Biztos kezdet Kőröspatakon Kovászna megye

Új programot indított Kőröspatakon a Diakónia Keresztyén Alapítvány, mely 2014-től működteti a faluban a nappali foglalkoztató központot a szociálisan hátrányos helyzetű családok gyermekei számára, hogy megtörje a hátrányok újratermelődésének bűvös körét. Az eddig ellátott 42 gyermek mellett ezúttal az after school programból kinövő leányok, a leányanyák, gyermeket nevelő fiatal nők kezét fogják meg.

Torma Vera, a Diakónia Családsegítő és Gyermekjóléti Ágazatának vezetője elmondta, arra figyeltek fel, hogy a délutáni programokból kinövő gyerme­kek, főleg leányok azért maradnak ki az iskolából már 5–8. osztályban, mert az otthon levő kicsikre vigyáznak, míg a szülők napszámba járnak, de előfordult az is, hogy gyermekként szültek gyermeket.

– Nem lehet elengedni a kezüket, mert akkor eddigi munkánk is kárba vész – mondta a programfelelős, ezért az alapítvány munkatársai az angol Sure Start – Biztos kezdet program adaptációjaként Háromszéken is elindították a fiatal lányok, anyák életmódbeli, gyermeknevelési, higiéniai, háztartásvezetési ismeretekkel való felvértezését. Ez egyheti egyalkalmas prevenciós program, amelynek segítségével lehetőség nyílik a lehető legkorábban történő probléma-felismerésre, a korai, célzott képesség fejlesztésre, a nagyon korán jelentkező hátrányok mérséklésére, a lemaradás, kirekesztődés elkerülésére, hiszen nevelőiken keresztül közvetlenül a 0–3 évesek korosztály testi, érzelmi, szociális jóllétét szolgálja, különösképpen a lemaradást vagy annak kockázatát mutató kicsikét. Fontos azonban a felelősség kialakítása is az érintettekben, illetve a közösségépítés is. A program hosszú távú céljai között az iskolai lemorzsolódás csökkentése és a hátrányos helyzetűek munkaerő-piaci integrációjának megalapozása szerepel.

Hirdetés
Hirdetés

A Biztos Kezdet Házban folyó tevékenységre annak első délutánján Makkai Péter, a Diakónia sepsiszentgyörgyi kirendeltségének lelkész-igazgatója mondott áldást. A gyakorlati munkához a Diakónia szakembereinek és önkénteseinek a magyarországi Református Cigánymisszióban dolgozó kollégák nyújtanak tapasztalatokon alapuló gyakorlati segítséget.

A múlt héten Tordai Melinda unitárius lelkész volt a délutáni program meghívottja, aki az anyasággal járó gondokról, változásokról beszélt, ezen a héten egy higiéniai tudnivalókat átadó asszisztenst látnak vendégül. A Biztos Kezdet Házba a leányok, kismamák odavihetik a (rájuk bízott) kicsinyeket is, számukra egy kis játszószobát is berendeztek a foglalkozások helyszínül szolgáló sportcsarnokban.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük