Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Biztos, hogy nem egy medvével van dolgunk”

„Biztos, hogy nem egy medvével van dolgunk” Kovászna megye

Több háromszéki településről kaptunk jelzést medvék jelenlétéről az utóbbi időben, legutóbb Mikóújfaluban kongatták meg a medveveszélyt jelző „vészharangot”. A nagyvadak „látogatását” feldúlt gazdaságok, megritkított állatállományok jelzik. Az egyre szaporodó medveportyázások tükrében a helyi önkormányzatoknál úgy vélik, nem tudják szavatolni az emberek biztonságát. Ami nem is csoda, a csendőrségnek év eleje óta húsz alkalommal kellett elűznie a medvéket a településekről.

Éppen egy hete, május 3-án tört be a medve Mikóújfaluban egy Patak utcai lakóház kertjébe – ahol három juhot és két fiatal bárányt ölt meg –, tegnapelőtt pedig újabb medvét láttak a faluban, ezúttal a lakók által sűrűn látogatott Bedő-forrás környékén.

Újra megkérek mindenkit, legyen nagyon figyelmes, és ha medvét lát, hívja a 112-es segélyhívószámot vagy engem mint a vészhelyzeti bizottság vezetőjét”

– fordult a község lakóihoz Facebook-oldalán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere, aki a május 3-i medvetámadás kapcsán sem rejtette véka alá véleményét.

A medve nem is időzíthetett volna jobban, ugyanis ma (május 3-án – szerk. megj.) közvita zajlik a környezetvédelmi minisztériumban arról, hogy újra legyen Romániában megelőzési kvóta a medvékre. A magukat zöldnek mondó civilszervezetek ezt meg akarják akadályozni. Nekik ajánlom ezeket a képeket”

– írta a pusztításról készült fotók mellé Demeter.

A Pataki utcai juhmészárlás bizonyítékai 

Fotók: Demeter Ferenc Facebook-oldala

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A polgármester szerint a nagyvad másnap visszatért a helyszínre, és miután elkergették, többé nem látták. A hét elején egy másik példány bukkant fel a településen, a borvízforrás közelében.

Riasztás riasztás után

„Aggódom, mert a forrás, ahol a medvét láttuk, nagyon népszerű hely, sokan járnak oda ásványvízért, még Brassóból és Barótról is jönnek. És biztos, hogy nem egy medvével van dolgunk, mert alig hívtuk össze a kárfelmérő bizottságot a támadáshoz, amikor riasztottak, hogy egy körülbelül kétéves medve bement valakinek a kertjébe. Kimentünk a helyszínre és megpróbáltuk elkábítani, hogy elszállíttassuk, de elmenekült. Ezt követően egy másik medve miatt is riasztottak bennünket. Ez két boccsal volt, ugyancsak az ásványvízforrás területén. Érthető, hogy az emberek félnek”
– nyilatkozta a sajtónak Demeter Ferenc polgármester.

Az elöljáró ismételten arra kéri a lakókat, ha medvét látnak, hívják a 112-es segélyhívószámot, mert akkor hivatalossá válnak a bejelentések.

Néhánnyal növelték a kilövési engedélyek számát

A környezetvédelmi tárca eredetileg 14 medve kilövését engedélyezte Kovászna megyében az idei évre, de nemrég további héttel növelte a számukat – tudtuk meg a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Ügynökségtől.

„Mikóújfalu környékén egy hét alatt öt medvét láttunk. Akkor mit jelent hét engedély ehhez viszonyítva?” – tette fel a kérdést a polgármester, hozzátéve, hogy míg régen az emberek sátorozni jártak az erdőbe, ma már a saját udvarukra sem mernek kimenni este.
A Kovászna Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója, Gheorghe Neagu szerint nem Mikóújfalu az egyetlen település a megyében, ahol az emberek állandó fenyegetettségben élnek a medvék miatt. A hivatalnak pontos nyilvántartása van erre vonatkozóan, hisz idéntől ők bonyolítják le a vadállatok által okozott károk megtérítését. Az érintetteknek a kártérítési kérelmüket annak a közigazgatási területi egységnek a hivatalánál kell benyújtaniuk, ahol az eset történt, a kártérítésről való döntés és a bizottság által meghatározott összegek kifizetése pedig az Országos Környezetvédelmi Ügynökség feladata.

Hirdetés
Hirdetés

„Az elmúlt egy hónapban Szitabodzán egy szarvasmarhát, Csernátonban és Szentkatolnán juhokat ölt a medve, Előpatakon pedig egy méhest pusztított el. Amióta fizetünk, minket értesítenek, mi készítjük el a jelentést, aláírjuk a fizetési határozatot és kártérítési pénzt kérünk az országos ügynökségtől. Az eljárás leegyszerűsödött, azaz tudjuk, hogy mit fizetünk és mit utasítunk el, illetve mi okból.

Ha az elpusztított állat szerepel az állatorvos nyilvántartásában, akkor kártérítést tudunk adni”
– mondta el Gheorghe Neagu.

Év eleje óta a Kovászna megyei csendőrök húsz alkalommal avatkoztak be, hogy elűzzék a medvéket a megye lakott területeiről. Árkoson és Málnáson kétszer is, de ezenkívül Árapatakon, Csernátonban, Dálnokon, Előpatakon, Kálnokban, Kisbaconban, Kovásznán, Kőröspatakon, Lisznyóban, Mikóújfaluban, Nagybaconban, Ojtozban, Rétyen, Sugásfürdőn, Virágospatakon és Zabratón – olvasható a Kovászna Megyei Csendőr-felügyelőség jelentésében.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. május 11., 17:28
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Na azert ne fogjunk mindent a medvekre, mert a medve bekes allat. Ez itt a kepeken a „Cocaine Bear”-nek volt a muve. Biztosan megtalalta az UDMR kokainmaffiajanak valamelyik erdoben elrejtett kokobarlangjat es beszivott az anyagbol, azert zelegorkodik ennyire. Ezert is a maffia orszag vezetoi a hibasak (no meg az erdok kiirtasaert is!) es nem a medve !

  • User
    Dátum: 2023. május 12., 9:03
    ÉRTÉKELÉS: -1

    A NAGY ZOLD-eket akik ilyen nagy buzgoaggal vedik a medveket – tombhazlakasukbol azokat kellene atkoltosztetni 1-2 evre medvelakott telepulesekhez hogy igazaban is lassanak medvet nem csak tv-ben.
    A masik legfontosabb dolog amire a roman allam fityet hany az az alkotmanyba megirt jog , vagyis az embernek joga van az elethez.Szerintem ez automatikusan kellene maga utan vonja az allamelnok azonali beavatkozasat es maga a CSAT oszehivasat arra vonatkozoan hogy ezek a nagyvadak eletunkre, allatainkra, javainkra tornek es azonal elrendelje drasztikus es kontortelen kilovesukat azoknak amely egyedek a faluk, varosok legalabb 10 km korzetukbe mereszkednek es PONT.
    Na itt azonban jonnek az erdekek, hogy Bruszeltol engedely kell kerni stb, stb…, bla-bla nagy mellebeszeles hiszen Europa koszponti allamaiban a legnagyobb ragadozo a roka vagy esetleg a farkas, tehat ott szabadott medvet loni adig amig mind eltuntek vagy legalabb is atjotek Romaniaba.Tehat roman politikai szinten is nagyon nagy gondok vannak, Bruszel donti el hogy a roman gazdat megeheti a medve, joszagait szettepheti mert megkapja majd evek mulva a karteritest adig is koplaljon vagy vasaroljon a Lidl,Kaufland nemet uzletlancoktol.Tehat az altalunk megvalasztott allamelnok aki minket es a mi erdekeinket kene kepviselje egy babu – ugy is viselkedik nehanapjan.Ugyanakkor a roman kormany se kepes olyan dontest hozni amely szabalyoza a nagyvadak nyilvantartasat(ami nem is letezik), szaporodasat, szabalyozasat eletter fuggvenyeben nem letezik.Kiabalnak a zoldek cimszoval immar mar 30 eve szemmilyen dontes nem szoletett medveugyben akarmilyen kormanyunk is volt, PSD,UDMR,PNL,AUR stb.Nehez a feladat, meg nehezebb a donteshozatal,nincsnek tokos donteshozok tehat nincs semmilyen remeny ennek az orvoslasanak.