Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bírál az EMSZ

Bírál az EMSZ Kovászna megye

A megyeszékhelyi parkolók helyzetét, valamint a Kós Károly utca végének állapotát bírálta tegnapi sajtóértekezletén Tatár Imola és Nagy Gábor. Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltje és a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi szervezetének elnöke a „sürgősen megoldandó dolgok” közé sorolta ezeket.

Tatár Imola véleménye szerint a kisebb méretű, emeletes parkolók jelentenék a megoldást, ezeket első körben a régi kazánházak helyére képzeli el. Pontos helyszínt, méretet és költséget nem tudott mondani, de úgy vélte, hogy mintegy ezer autó parkolását kellene így megoldani, és „a városvezetés feladata”, hogy azonosítsa a rendelkezésre álló helyeket, és megoldást keressen egy ilyen projekt finanszírozására. Meglátása szerint egyes közintézmények előtt lehetne kiemelten magas parkolódíjat felszámolni, de a mellékutcákban olcsóbbá kellene tenni a parkolást, és kedvezményeket kellene biztosítani azoknak, akik nap közben felszabadítják bérelt parkolóhelyeiket.

Hirdetés
Hirdetés

Nagy Gábor ezzel kapcsolatban azt kifogásolta, hogy „azt hazudják”, nálunk minden a legolcsóbb, holott míg például Brassóban 2,28 lej, Nagyszebenben 2,35 lej, addig nálunk 3 lej egy óra parkolás. Az MPP helyi elnöke szóvá tette, hogy a Kós Károly utca végén, egy 250 méteres szakaszon csak a koptatóréteg hiányzik, de két hónapja „sem erőgép, sem munkás nem dolgozik”. Egész télen „életveszélyes” állapotban, másfél, kétméteres fedetlen aknákkal hagyták a járdát, amelyet annyira felemeltek, hogy „a járdáról be lehet lépni az ablakon”, az úton az autók a kiálló aknatetőket kerülgetik. Nagy arra gyanakszik, hogy a munkálat befejezését, kampányfogásként, a választások előttre „tartogatják”.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. augusztus 7., 9:13
    ÉRTÉKELÉS: -7

    Mi sem könnyebb, mint bírálni! Nagyon egyszerű megtalálni a hiányosságokat, olyan mindig lesz, bárki legyen is a városvezetés élén! Letett már valamit a tisztelt jelölt az asztalra? Vagy mi alapján osztogatja a javaslatait?

    • User
      Dátum: 2020. augusztus 9., 12:20
      ÉRTÉKELÉS: 6

      Azért a kazánházak helyére létesíthető parkolóházak ötletét nem kellene olyan hamar eldobni. Úgyis kihasználatlanok, és ha inkubátorházat (ami lényegesen drágább) meg hasonlókat lehet csinálni belőlük, miért ne lehetne parkolóházat?
      Brassóban láttam nagyon jól működő parkolóházat (nem kazánházból készült, de méretben alig volt nagyobb, mint az átlag kazánházak) a katonakórház mellett. Meg lehet nézni, kipróbálni, ha valaki arra jár. Ha jó és megéri, alkalmazni nálunk is, ha nem jó, nem kell erőltetni. De ne vessük el egyből a lehetőséget, csak azért, mert politikai ellenfél javasolta.

      • User
        Dátum: 2020. augusztus 9., 19:23
        ÉRTÉKELÉS: 0

        Ez rendben van, sőt támogatom, de úgy kampányolni, hogy nincs parkolóhely, kéne építeni, de nem tudjuk hova, miből és mennyiért enyhén szólva amatőr hozzáállás.

  • User
    Dátum: 2020. augusztus 7., 13:46
    ÉRTÉKELÉS: 5

    A dolarospiacal szembe valamikor jatszòter volt,parkol aki akar nem kel fizeni,nem volt penz parkolòt csinalni,de a piacròl az asztalokat felszàmolni ès a helyi termelöktöl a lehetöseget elvenni az igen.
    A fahazikok mèg mindig ott vannak pedig azvolt a kifogas nem jövedelmeznek.
    Nezzenek utanna es csinaljak meg mert pàr kocsi kapott helyet a piacon ès punktum

  • User
    Dátum: 2020. augusztus 7., 15:30
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Nekem az EMSZ tekinteteben az a legnagyobb gondom , hogy olyan polgarmesterjeloltet futtat akinek a neve , munkassaga a varos polgarai szamara nem mond semmit. Hisz eddig a tanulassal volt elfoglalva. Ez szep de nem eleg ahhoz , hogy bizalmat lehetne szavazni neki. Pedig a valtozasra nagy szukseg lenne!!!