Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Biozöldség a piacon

Biozöldség a piacon Kovászna megye

Múlt héttől kezdődően a sepsiszentgyörgyi központi piacon is kaphatók a fogyatékkal élőket foglalkoztató Írisz Ház kertészetéből származó biozöldségek. Aki megveszi azokat, jól jár, mert tiszta élelmet eszik, ugyanakkor jót is cselekszik: hozzásegíti a nála kevesebb eséllyel rendelkezőket is ahhoz, hogy értékesnek, hasznosnak érezzék magukat a világban.

A Diakónia Alapítvány által működtetett Írisz Házból több munkaképes fiatal dolgozik egy-egy csoportvezető irányításával: néhányan a városi zöldövezeteket gondozzák, mások cégeknél takarítanak, egy csoport a múlt héten bezárt Valkes gyárban dolgozott, hatan pedig a sepsikőröspataki kertészetben tevékenykednek, mióta ismét lehet közösségben lenni.

A három melegházból először a vegyszermentesen termesztett korai idényzöldségeket értékesítették a közösségi háló segítségével, de most szintet léptek: a központi piacon hetente kétszer (várhatóan kedden és pénteken) asztalt bérelnek (ahol éppen szabad), és maguk adják el kezük munkájának gyümölcsét. Jelenleg zöldhagymát, salátát, retket és bodzaszörpöt árulnak az iriszházasok, de hamarosan zöldborsó, zöldpaszuly, később pedig paradicsom is szélesíti a kínálatot.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. június 15., 8:35
    ÉRTÉKELÉS: 7

    En arra vagyok kivancsi, mikor veszik ra az Orkon elo nepes lakosokat, higy a haz korul zoldseget termeljenek a sajat hasznukra. Mert csak szemet es tormelek van minden haz korul nemcsak ott, barmerre laknak.

  • User
    Dátum: 2020. június 15., 21:42
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Olyan nincs a mai világban,hogy biozöldség.Sajnos.az, hogy nem tesznek rá vegyszert az még nem bio . A szomszéd biztosan vegyszerez ha nem ő akkor valaki más, lényeg, hogy a szél továbbviszi a vegyszeres permetlevet és óhatatlanul rászáll.Manapság mindenki szívesen dobálózik a bio szóval de gondoljunk arra, hogy már a legtöbb mag vegykezelt.Ahhoz, hogy valami igaz bio legyen szigorú ellenőrzéseknek kell megfeleljen, földminta, termék minta alapján amit majd egy bzonyítvánnyal látnak el ami felel a minőségért.

    • User
      Dátum: 2020. június 16., 10:00
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Pontosan így van!Még hozzátenném ,hogy egy kertésszel beszéltem és amikor a bio szót meghallotta a fejéhez kapott…azt mondta már a levegő nem tiszta 30%ban szennyezett, akkor hogyan lehetne bio a zöldég meg a többi termék…van szennyezett és kevésbé szennyezett termék…pl.ott van a citrom…van amit izomaillal kezelnek ,hogy ne kezdjen el rothadni,alma,fokhagyma!! ,hogy ne csirázzon stb stb. A bio temékeket 3-4 szeres áron adják Németo.ban és más nyugati országban szigorú ellenőrzés alatt .Itt a török paradicsomot bele keverik a hazaiba és ráfírják rosii de Giurgiu …a brassói és fogarasi piacokonrégóta űzik ezt a sportot a viszonteladók.

  • User
    Dátum: 2020. június 16., 13:08
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Ez a próbálkozás nagyon jó, mondhatnám nemes. Olyan réteg embertársainknak ad lehetőséget arra, hogy hasznosnak és nem csak eltartottnak érezhessék magukat, akik ezt sehol máshol nem tehetik meg.
    És itt ez a lényeg!
    A „bió” szó (szőrszál)hasogatóinak: nem a német „precizitás”-ban van a jövő, hanem a saját magunk általi próbálkozásokban, jószándékú lehetőségeink kiaknázásában. Hogy ehhez mit ad hozzá az ónos eső, chemtrail-es szél, vagy a szomszéd gyomirtójával átitatott föld, az az ő dolga.
    Mi tegyük a miénket.