Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bicikliutak és zöldházak épülnek Kézdivásárhelyen

Bicikliutak és zöldházak épülnek Kézdivásárhelyen Kovászna megye

Kézdivásárhely polgármestere, Bokor Tibor nemrég Bukarestben három, az Országos Helyreállítási Alaphoz (PNRR) benyújtott és kedvező elbírálásban részesült pályázat megvalósítására írt alá támogatási szerződést 9 millió lej értékben. A részletekről az elöljáróval beszélgettünk.

„Két pályázat bicikliutak létesítését célozza, pontosabban a Kézdivásárhely és a sárfalvi letérő közötti, illetve a metropoliszövezeten belül Szentkatolnával közösen megpályázott, a két települést összekötő bicikliutakét”, osztotta meg lapunkkal az elöljáró. Hozzátette, utóbbit nem a főút, hanem a Fortyogófürdő irányába vezető mezei út mentén építik majd.

A harmadik szerződés két környezetbarát és energiahatékony kétemeletes lakóház építését célozza, amelyet fiatal orvosok és tanárok igényelhetnek majd.

„A egyenként hat kétszobás, 65 négyzetméteres lakrészes tömbházak a kézdivásárhelyi kórházzal szomszédos területen épülnek” – hangsúlyozta az elöljáró. Megjegyezte, a pályázatban nZeb (Near-zero energy building – nullához közeli energiaigényű épület – szerk.) elnevezésű épületeket áramtermelés és melegvíz-előállítás céljából napelemekkel látják el, hőszigetelik és hatékony nyílászárókat szerelnek rá. Hőpumpák segítségével meleg vizet vagy 10 Celsius fokos levegőt vonnak fel az altalajból, amelynek köszönhetően nyáron hűthető az épület, télen pedig kevesebb energiával melegíthető fel szobahőmérsékletre. Az épületekben intelligens informatikai rendszerek működtetik majd a fűtést, a klímát, a világítást, a felszerelésnek köszönhetően a lakások fenntartási költsége kisebb lesz, ami a növekedő energiaárak tükrében fontos szempont.

„A hagyományos lakásokéval összehasonlítva mindössze 30 százalékos ezeknek a zöldházaknak az energiafogyasztása” – jegyezte meg.

„Ugyanebben a pályázatban 10 elektromos töltőállomás létesítése is szerepel a város területén” – tette hozzá.

Bokor Tibor a pályázati pénzek jelentőségét hangsúlyozta a településfejlesztésben. „A magánszemélyektől évente valamivel több mint 3 millió lej folyik be a városkasszába épület-, terület- és gépjárműadó formájában. A sárfalva felé vezető bicikliút létesítése egymillió lej körüli összeget kóstál, a Szentkatolna felé vezetőé két és félmilliót, míg a lakóházaké bő hatmilliót. Ezeket önrészből sosem tudnánk megvalósítani. Az Országos Lakásépítési Ügynökség (ANL) támogatásával fiatal házasok számára szánt tömbház (kiemelt fotó – szerk.) építése is célegyenesben van, néhány hónap múlva, vélhetően májusban tizenöt lakrészt adunk át, óriási az érdeklődés, nagyon sokan szeretnének ott lakni. Azt sem tudtuk volna a mi adónkból felépíteni soha. Saját bevételből minimális fejlesztést lehet megvalósítani”, összegzett az elöljáró.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. január 19., 18:21
    ÉRTÉKELÉS: 18

    A bicikliut „csak” Sárfalváig fog tartani? Pedig gondoltam kinyújtózkodik Nyújtódig is, hogy megoldódjon a járdák sorsa!!!! Akinek nincs személygépkocsija, vagy esetleg gyalogolna, az pár éve az uttesten kell megtegye!!! Meddig? Amig valaki/ valakik meghalnak? Vagy az sem prioritás! Dusterrel könnyű Főni!🤣😎
    Apropó Kézdi is a béka töke alatt van! Sok ut, járda alig járható! Kinek, h tetszik a központ környéke?!

    • User
      Dátum: 2023. január 20., 7:53
      ÉRTÉKELÉS: 13

      Újabban sétálok esténként és igaz a járdák állapota siralmas ahol új a járda ottan az aszfalt minősége siralmas. Valamikor Török úr kérdezem át vette volna azt a minőséget amit most produkál. Ahol piskóta lásd a főteret hát ott is katasztrófa. Csak mind ez a dusterekből nem látszik sajnos.

  • User
    Dátum: 2023. január 20., 12:52
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Az ipari parkok hany millioval jarulnak a varos koltsegvetesehez?Az ide nem vonzott -engedett cegek mennyi millioval jarultak volna a varos koltsegvetesehez?Mert ide csak a MINIMAL BERES konfekcoik kaptak bebocsajtast az udmr reszerol!KEZDIT szandekosan ”megbenitottak”egy par csalad joleteert ;folaldoztak a lakossagot!

  • User
    Dátum: 2023. január 20., 14:23
    ÉRTÉKELÉS: 10

    De Torok ur a Szentlelek-i ut fele halado Ady Endre utcat sem vette volna at ilyen „feljavitott” allapotban ! Ilyen hitvany tokanyolast amit itt elkovettek azok akik a vizvezetekeket csereltek, hat ilyent meg a banatermeszto orszagokban sem lattam. Kezdinek a leghitvanyabb „feljavitott” utja ! Szegyen, hogy Bokor alatt hogy nez ki ez a koszos varos !

  • User
    Dátum: 2023. január 21., 14:44
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Ez a zöld mánia egy divat lett …sokan jól meggazdagodnak rajta.Csak egyet kérdezek.Mi van/lesz akkor ha valami miatt ,amikor csak E-autók fognak közlekedni az a.pályán egy tömeges baleset történik ,télen -20 fokban.Fűteni kell az autókat ,az akkuk
    lemerülnek ,se előre ,se hátra,az autó lehül..a mentőalakulatok hogyan fognak segítení?Hogyan oldják majd meg?

    • User
      Dátum: 2023. január 21., 21:44
      ÉRTÉKELÉS: -8

      Ha már ilyen okoskodó, akkor kiszámolta-e, hogy hány órát tudja melegen tartani egy elektromos autó az utasteret és hány órát egy belsőégésű? Na, akkor elmondom. Egy 2000cm3 autó kb. 1.3 litert fogyaszt óránként. Egy hőpumpás elektromos kb. 1. 6kwh-t
      40 kwh akkuval kB. annyi ideig tart a meleg, mint egy 40 l tartályú belsőégésűnek. Egy nagy akkusban meg sokkal többet.

  • User
    Dátum: 2023. január 22., 10:40
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Meg megy vagy 2-3 evig ez a zold mania, aztan vege lesz a divatnak. nezd meg az autopalyakon, hogy a hires elektromos kocsik be vannak huzodva a kamionok moge es vanszorognak 80-90el, hogy ne meruljenek…Ez a jovo? 🙂

    • User
      Dátum: 2023. január 23., 10:21
      ÉRTÉKELÉS: -8

      Érdekes, a hétvégén 400km-et vezettem (nem autópályán) és egy csomó autót előztem meg az elektromossal. Mert én mentem 100-110-el ők meg nem. Pályán se megyek 110-nél többel, de attól még nem a kamionok mögé húzódok. Csak azért ennyivel mert az enyém kis akkus, nem erre való. Hidd el, közúton nem akadályozlak. Max. településen, ahol nem szeretek gyorshajtani.

  • User
    Dátum: 2023. január 22., 11:16
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Erdekes ez a zoldek akarunk lenni felfogas, keleten gyartjuk az akkukat, nyugaton hasznaljuk, aztan mennek keletre a szemetbe. Szemetladajuk leszunk, ahogy voltunk idaig is.

  • User
    Dátum: 2023. január 22., 16:21
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Egy skodás e-nyakos 20 M autós(taxis) azt mondta ,hogy hazugság az,hogy hány km.tud menni egy töltéssel…el is akarja adni.50 000 € volt az ára.Otthon tölti ,így is sok…

    • User
      Dátum: 2023. január 23., 10:12
      ÉRTÉKELÉS: 7

      Ha a gyári értéket nézi, hazugság. Pont, mint a nem elektromosnál is. Nekem ne mondja senki, hogy az autója annyit fogyaszt, mint amit a gyár megadott. 🙂 Még a WLTP is csak közelíti a valóságot. De, hogy drága akkor is, ha otthon tölti… Na, ez nem igaz. Max. ha nem volt hajlandó szolgáltatót cserélni. Otthon töltéssel 74 bani a kWh a legolcsóbb szolgáltatónál. A Skoda Enyaq télen 21kWh-t fogyaszt, nyáron 16-ot. Vegyesben, városban kevesebbet. Ezek a valós adatok, nem a gyáriak. 74 bani plusz töltési veszteség legyen 1 lej/kWh. Tehát ő 16-21 lejt fizetne 100km-re. Ez 2.5-3.2l benzin vagy 2.01-2.75l dízel a mai árakon. Ez a hasonló méretű Skoda Kodiaq 7.52l-es dízel fogyasztási átlagának az egyharmada, de a minimumának is a fele. Ezek az adatok a sprintmonitorról vannak. Mindezt előre ki tudta volna számolni, hogy akkor a plusz felár megéri-e vagy sem. Persze, ha úgy számolt hogy ingyen tölti a Kauflandnál (ahol gyakran láttam amíg le nem korlátozták a töltést és amit rendszeresen csinálnak Brassóban és egyéb nagyvárosokban a taxisok, Boltosok, Uberesek), akkor lehet most már nem jön ki az eredeti matek. Ha állandóan fizetős gyorstöltőn tölti akkor meg akkor meg tényleg nem éri meg (ott 2.5 lej a kWh, tehát dízel fogyasztásban lesz az autó), de ezt is kellett volna tudja.