Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bezár a Dreiconf

Bezár a Dreiconf Kovászna megye

Sajtótájékoztatón közölte Kelemen Tibor, a munkaügyi hivatal igazgatója, hogy tömeges elbocsátás várható a hónap végén: bezár a Dreiconf nadrággyár, amely főleg exportra gyártotta bérmunkában a nadrágokat. A hírrel kapcsolatban megkerestük Kerestély László gyárigazgatót.

Kerestély érdeklődésünkre elmondta, a cég végkimerülésének legfőbb oka a munkaerőhiány, amellyel már múlt év óta masszívan szembesültek, valamint a minimálbér kétszeri emelése az utóbbi 9 hónap alatt: a 25%-os pluszköltséget nem tudták beépíteni a termékek árába a már megkötött szerződésekben. Tavaly mintegy 40%-át veszítették el a munkaerőnek, ráadásul a jobbik felét, ezért a már meglévő szerződésekkel is gondok merültek fel, nem tudták idejében leszállítani a megrendelést.

A gyár bukásának másik okát Kerestély abban látja, hogy egyik nagy német ügyfelük hirtelen beszüntette a velük való együttműködést, és bár akadtak volna más érdeklődők, a tulajdonosi tanács a bezárás mellett döntött. Mindamellett, hogy elkönyvelte, „aminek kezdete van, annak vége is”, Kerestély nem optimista az egyéb vállalkozások jövőjét illetően sem. Nemcsak a konfekcióiparban nem találnak szakmunkást – a náluk gyakorlatozó lányok egyikének sem voltak távlati tervei a szakmában –, más téren is hiányzik a munkaerő.

– Persze, nem azt mondom, hogy nincs igaza annak, aki külföldre megy, mert itthon nem tud az igényei szerint megélni – zárta a beszélgetést az igazgató.
A Dreiconfot 2001-ben alapították, fénykorában 350 alkalmazottal dolgozott, januárban még 120-an voltak, 50-en már átmentek a hasonló profilú vállalkozásokhoz (L-Ro, Heidemann, RGT), a maradék 70-et engedik el hónap végén. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. május 25., 11:24
    ÉRTÉKELÉS: 16

    Ehberert nem lehet dolgozni ez az egyik es a masik dolog hogy hasonlo cegeknel is ugy beszelnek az emberekkel hogy nagyon parasztok beleertve a nagy muti Autoliv gyarat is !

  • User
    Dátum: 2017. május 25., 14:22
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Hazudni azt nagyon jól tud az igazat azt nem fogja elmondani hogy miért ment el a sok munkás .Mert nem tudott időbben fizetni .Még az áprilisi fizetést sem adta ki mert neki nincs honat hazudni azt nagyon jól tudd a gyárat is ő buktatta be arrol nem beszélt hogy hogyan ,arrol kellett volna beszélnie ,igen nagyott akkart csak nem sikerült a számitása és ide van egy közmondás is.Na ő is ugy járt ahogyan a szarka.