Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Beszámolt az igazgató

Beszámolt az igazgató Kovászna megye

Távolról sem nevezhető tökéletesnek a háztartási hulladék szelektív gyűjtése, pedig ezzel lehetne csökkenteni a szemétdíjat, pontosabban azt az illetéket, amivel az állam pluszban terheli meg a lakosságot – ismerte be Zonda Balázs, a kézdivásárhelyi Gosp-Com igazgatója a céhes város tanácsának ülésén.

A szemétszállítás azért is drága, mert Romániában nem elég nagy a szelektíven gyűjtött hulladék mennyisége, amiatt a hulladékgazdálkodással foglalkozó cégeket büntetik, és ez megjelenik a lakossághoz eljuttatott számlákon – mondta az igazgató. Szerinte ez az állapot némiképp változhat, ha ősszel beindul a lécfalvi ökologikus telep, mivel ott a költségeket csökkenti a komposztálási lehetőség, és a szemetet pár kilométerrel közelebb kell szállítani: most egy autó oda-vissza 132 kilométert tesz meg Kézdivásárhely és Brassó között.

Arra a javaslatra, hogy nyáron a családi házakból származó füvet és más növényi eredetű hulladékot gyűjtsék szelektíven és komposztálják, hiszen ezzel is jelentős mennyiségű anyag kiváltódna, az igazgató kifejtette: ez egyelőre nem lehetséges, mert nincs se területük, se komposztálási technológiához szükséges felszerelésük, az ehhez szükséges környezetvédelmi engedélyről nem is beszélve.
Ehelyett azt vázolta, miként lehetne ezt más formában kivitelezni: a havi (büntető)illetéknek megfelelő 60 ezer lej körüli összegből vásárolnának ezer darab 120 literes használt kukát, amit előzetes felmérés szerint hetente vagy havi két alkalommal ürítenének ki, mert csak úgy gyűlne össze számottevő mennyiségű komposztálható anyag. „Például ha sikerülne havonta 600 tonnát így összegyűjteni, akkor az után már nem kellene a körülbelül nyolcezer lejes illetéket kifizetni” – hangsúlyozta Zonda Balázs.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. július 3., 11:34
    ÉRTÉKELÉS: 14

    Ez itt a disznóság, és ki is mondja az igazgató úr, még csak nem is szégyenli. Ha a céget megbüntetik, akkor azt ne számlázza tovább. Tessék elkönyvelni veszteségként, tessék lehúzni annak (azoknak) a fizetéséből (akár az önéből, tisztelt Zonda) akinek a hibájából büntettek, és a lakosságot tessék békén hagyni. Ha ön emiatt nem tud elmenni nyaralni, és nem az én számlám nő, talán hitelesebb lesz a beszámolója.
    Mert ez bizony így (lenne) helyes. Ha egy cukrászdát megbüntetnek, mert a termékétől a kliens megbetegszik, ott sem azzal kompenzálnak, hogy felviszik az árát a dobostortának.
    Ami szelektív gyűjtést illeti: nagyon szívesen válogatunk, de a lehetőségek mértékét az önök cége korlátozza. Többek közt azzal, amit itt megemlít valaki, hogy hiába gyűjt a lakosság szelektíven, ha azt utána összekeverik. Tagadják, de túl sokan látták ezt már ahhoz, hogy el lehessen hinni. A szelektív gyűjtésnek az is feltétele lenne, hogy a kukák mérete arányos legyen. Mert ha például a műanyagot próbálom a kukába tenni, az a konténer mindig tele van, míg a többi félig sem. Úgy kell a tetejére ráegyensúlyozni. Ne csak a szeméthordó munkás menjen ki megnézni mi a helyzet a kukák táján. Tessék leereszkedni a magas íróasztali székből, és személyes pillantást vetni a dolgokra időnként.
    Még valami: tegyék érdekeltté a klienseket abban, hogy szelektíven gyűjtsenek. Nem csak várni, hogy az önök szép szeméért, vagy környezettudatos megfontolásból odafigyeljenek (van, aki odafigyel, csak önök nem tesznek különbséget, ha a büntetést felosztják, mindenkinek jut belőle) mit hová dobnak. Mindegy mivel, ingyen szemetes zacskóval, vagy kisebb díjakkal, ne én találjam ki önöknek. Persze, ilyenkor a legelső ami az eszükbe jut, az a büntetés. Nem arra gondoltam, a megtorlás és az ösztönzés közt különbség van. Arra is figyelhetnének, hogy ha kiviszem a szemetet, ne ugorjon szembe egy purdé a kukából. Talán az ügyfeleknek kell ezt is megoldani? Tessék megnézni máshol hogyan csinálják, talán Brassóban.

  • User
    Dátum: 2017. július 3., 14:27
    ÉRTÉKELÉS: -8

    tudosuk is van vannak maguk között , de meg a szemethez sem ertenek olyan butak.Nem csoda hogy nyugaton nem is
    tudjak hogy leteznek szekelyek.

  • User
    Dátum: 2017. július 3., 17:01
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Amig olyan kukakat nem szerelnek varos szerte,amelybe nem lehet belemaszni,addig nincs amit beszelni a szelektiv szemet gyujtesrol.Nap mint nap latni ahogy a purdek a kukakban tepik szejjel a szemetes zsakokat es turkalnak es szemetelnek.Persz konnyebb buntetni a legkondis borszekes irodabol mint konkret lepeseket tenni a szelektiv szemet gyujtes teren.Ennyit tudnak,ennyit csinalnak.

  • User
    Dátum: 2017. július 4., 8:54
    ÉRTÉKELÉS: -4

    Gosp-Com Kft:
    Fontos kiemelni, hogy ez az illetek nem a hulladekszallito vallalatokra kiszabott buntetes, hanem ezzel a lakossagot szeretnek ravezetni arra, hogy kevesebb hulladekot tegyenek ki elszallitasra, nagyobb odafigyelessel valogassak szet a csomagoloanyagokat, illetve azok ne keruljenek bele a vegyes, haztartasi hulladektarolo kontenerekbe.
    A szelektiv hulladekgyujtes Kezdivasarhelyen, kulon autoval, kulon program szerint tortenik (tombhazlakasoknal hetfo, szerda, pentek; maganlakasoknal minden honap utolso heten) Sajnos tobb helyen a lakok a tombhazak kozotti szelektiv hulladeknak kihelyezett kukakat haztartasi hulladekkal toltik tele, igy azokat a haztartasi hulladekot gyujto autok veszik fel.

    A szelektiv hulladekgyujtes erdekesseget veve, mar 2014 ota adunk ingyen szelektives zsakokat, kulon szines feliratokkal ellatva (papir-kek feliratos; muanyag-sarga feliratos; uveg-piros feliratos), van hulladekudvarunk is, ahova barmikor leadhatjak a lakok a kiszelektalt hulladekukat melynek ellenerteket leszamoljuk a szamlajuk osszegebol. Ezen kivul evente szervezunk tavaszi illetve oszi lomtalanitast is, amely soran minden haztartasban feleslegesse valt targyat, lomot elszallitunk, voltak tavasszal zoldhulladek gyujto napjaink is, egy honapon keresztul minden hetvegen ingyen gyujtes volt, es juniusban kulon szelektiv hulladekgyujto napunk is volt, amikor a nagyobb elektronikai cikkeket haztol vettuk el, ezzel is megkonnyitve az ellszallitast, cipekedes.

    A Gosp-Com Kft-nek nem all modjaban buntetest kironi azokra a szemelyekre akik a kukakbol gyujtogetnek es a gyujto szigeteken a folder szemetelnek, ez a Helyi Rendorseg hataskore ala tartozik.
    A Gosp-Com Kft Facebook es weboldalan megtekintheto a kiszelektalt hulladekrol keszitett fotok es informaciok.

    • User
      Dátum: 2017. július 4., 10:48
      ÉRTÉKELÉS: 11

      Illetékkel akarják „rávezetni” a lakosságot? Úgy tűnik, hogy a szekér elkerülte a lovat önöknél. Majd jól „megtaxáljuk” őket, aztán kész, probléma megoldva.
      „mar 2014 ota adunk ingyen szelektives zsakokat” – hol és kinek? Milyen gyakorisággal, hogy észre is vegyük? Ne vicceljünk, hány lakó jutott ilyenhez?
      A kukázókra büntetést kiróni? Önöknek csak a büntetés jut eszükbe, mint megoldás, mindig?
      Gosp com weboldala? Egy falusi általános iskolának profibb internetes oldala van. Azt legalább olyan gyermekek készítik, akiket érdekli amit csinálnak.

  • User
    Dátum: 2017. július 5., 5:55
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Nem tartozik kozvetlen a temahoz,de tegnap es ma is arra ebredtunk a Rozsa negyedben ,hogy nincs viz …nem lehet mosakodni,nem lehet a Wc-et lehuzni. Ki a felelos? Ki szorakozik velunk? Nagyon vigyazzatok „elvtarsak”,mert egyszer betelik a pohar!!!

  • User
    Dátum: 2017. július 5., 12:27
    ÉRTÉKELÉS: 19

    Dragabb a viz mint a sivatagban! Sokszor zavaros tele van mocsokkal, kemeny tonkreteszi a kazant, mosogepet…..
    es a tulszamlazasrol ne is beszeljunk.