Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Béremelést kértek

Béremelést kértek Kovászna megye

Pénteken, a sepsiszentgyörgyi székhelyen több mint egyórás munkabeszüntetéssel tiltakoztak a Közüzemek Rt. dolgozói, akik Kozsokár Attila ideiglenesen kinevezett vezérigazgatónak panaszkodtak. Az elégedetlen alkalmazottak a szakszervezeti képviselők vezetésével érkeztek a megyeszékhelyi telepre. Tegnap a Közüzemek Rt. vezetősége megbeszélést tartott, és több, pénteken felvetett probléma is „terítékre került”.

Közel száz elégedetlen dolgozó gyűlt össze pénteken a Közüzemek Rt. sepsiszentgyörgyi székhelyének udvarán, többen Kézdivásárhelyről, Kovásznáról is érkeztek, és az alacsony bérek, hiányos felszerelés, rossz körülmények között való munkamenet mellett azt is szóvá tették, hogy a vezetőség nem a fontos dolgokra szentel időt, hanem belső szabályzattal, drágán vásárolt alkoholszondákkal igyekszik büntetni a munkahelyre ittasan érkező, netán munkaidőben alkoholt fogyasztó alkalmazottakat.

A munkahelyi alkoholszondáztatás lapunk számára is meglepő volt, így rákérdeztünk ennek szükségességére, arra, hogy ez mennyire gyakori jelenség.

– Gondok vannak ezen a téren. Kollegák is jelezték, hogy „felmerül a gyanú”, hogy egyesek alkoholt fogyasztanak, de volt alkalom, amikor ezt szabad szemmel látni lehetett. Szúrópróbaszerű teszteléssel, alkoholszondával – egy szektoron belül mindenkit ellenőrzünk – szorítanánk vissza a jelenséget. Mivel ivóvíz-szolgáltató cégről van szó, és a csatornaszolgáltatás is hozzánk tartozik, komoly közegészségügyi veszélyek merülhetnek fel, ha megtűrjük az alkoholfogyasztást a dolgozóknál! Eddig is szerepelt a belső rendszabályban, hogy tilos az alkoholfogyasztás munkaidőben, pár hete pedig azt is pontosítottuk, hogy az alkoholfogyasztás miatt akár az alkalmazott munkaszerződését is felbonthatjuk. Ezt egyesek túl drasztikusnak vélték, és azt kifogásolták, hogy miért elsőre, miért nem például a harmadik alkalommal tetten ért alkoholfogyasztást büntetjük… A szondáztatás nem újdonság, de sosem volt következménye, ezért vezettük be a szigorítást – magyarázta Kozsokár, aki szerint ez robbantotta ki az elégedetlenséget, de az alacsony bérek, a munkaruha hiánya is nagyban hozzájárult.

Hirdetés
Hirdetés

Kiderült, hogy az alacsony bérek miatt már korábban is egyeztetett a Közüzemek Rt. vezetősége a szakszervezettel, mi több, szeptember 9-re volt időzítve egy megbeszélés is ennek kapcsán.
– A tiltakozás véleményem szerint kiprovokált dolog volt. Mi már a pénteki beszélgetés előtt többször hangoztattuk, hogy a közüzemeknél nem versenyképesek a fizetések, és ezen kell változtatni. Szeptember 9-re időzítettük a szakszervezettel a tárgyalásokat, ezt előzte meg a tiltakozás… Remélhetőleg sikerül megegyezni a bérezés fölött, de ez csak tárgyalások útján kivitelezhető – összegzett az ideiglenes vezérigazgató.

Jó hír, hogy tegnap döntés született, és elindították a hiányzó ingyenes munkaruhák beszerzésének folyamatát, elemzik a szóvá tett nehéz munkakörülményeket is, továbbá autók beszerzésére is elindult a folyamat. Rossz hír viszont az elégedetlenkedőknek, hogy a „munkahelyi alkoholfogyasztást” továbbra sem tűrik meg, és szigorúan büntetik.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. augusztus 20., 17:08
    ÉRTÉKELÉS: 15

    Miert is kene munkahelyen alkoholt fogyasztani? Annyi a munkajuk , hogy van idejuk koccintgatni?Egyeb koveteleseik jogosak . Be kene lassak , hogy a munkahely nem kocsma….

  • User
    Dátum: 2019. augusztus 20., 21:17
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Mocsok egy rabló banda az egész közüzemek Rt. Egy normális számlázást nem tudnak megoldani. Nem érdekel jobban mondva az az ember aki iszik munkaközben,az vállalja a felelősséget érte…viszont amit el művel ez a vállalat,az egészet úgy ahogy van be kellene zárni és végre egy normális vízszolgáltató lépjen a helyébe! Az ilyen ideiglenes igazgatókkal egy baj van … Nem nyaltak elég mélyen be valahol,valakinek! Jobb volna a munkások nem is mennének be dolgozni, egyetlen egy se! Akkor ki nyílna a szemük,a sok majomnak!!!😡

  • User
    Dátum: 2019. augusztus 21., 12:37
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Egyszer próbálják meg rendesen elvégezni a munkájukat Kézdin, utána tüntessenek. Tudomásom szerint az átlagnál jobban keresnek, munkaidőben másnak is szerelnek, azzal is pénzt csinálnak, nincs ezzel bajom, ha nem a kézdivásárhelyi vízminőség és szolgáltatás romlására menne… A szondázás pedig jogos, Kézdin rendesen kocsmázik pár vízműves!