Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bekavart a tanügynek a vírus

Bekavart a tanügynek a vírus Kovászna megye

Online zajlik az iskolások oktatása. A rendszer felemás módon működik, azt is lehet mondani, hogy van is, meg nincs is. A Nagy Mózes Gimnázium igazgatója szerint hosszú távon tarthatatlanná válhat a helyzet, az internetes rendszernek sok a hiányossága.

Hirdetés
Hirdetés

Beláthatatlan ideig bezártak a tanügyi intézmények Romániában, és az a döntés született, hogy az oktatás valamilyen formában való folytatása végett a diákok óráit online, az internet segítségével tartsák meg. Erre eddig nem volt precedens, így a rendszer nem is volt kipróbálva, tehát sok a hiányosság, a rendes oktatást semmiféleképpen nem helyettesíti.

Bejan András, a Nagy Mózes Gimnázium igazgatója elöljáróban az intézkedés furcsaságát ismertette: hosszú ideje azon vannak, hogy a gyerekeket próbálják leszoktatni a túlzásba vitt számítógép-használatról és internetezésről, most pedig ők kénytelenek kérni, hogy üljenek le a képernyők elé. „Az én meglátásom, hogy van pozitív hozadéka is a dolognak. A kollégáim rövid időn belül oktatóprogramot készítettek, zajlik az oktatás, ez mindenképpen jó, hogy nem állt le teljesen a rendszer. Viszont nincs meghatározott órarend, a diákok elkapcsolnak vagy nem jelennek meg, szünetel az internet-szolgáltatás, ezek mind gondok” – magyarázta.

Kifejtette: délelőtt, délután, sőt este is próbálnak a diákokkal foglalkozni. „Ez egy kiegészítő tevékenység, a hatékonyságát viszont megkérdőjelezem” – mondotta, hozzátéve, hogy ezt a tananyagot valószínűleg mind újra kell venni, és nem is lehet az online tanítást számon kérni. „Ez a vírusos dolog rávilágított: a tanárt nem lehet helyettesíteni, kell az oktatási rendszer, szükség van a tanári szigorra, a tanár személyiségére. Sokszor kaptunk bírálatot, hogy ilyen és olyan az iskola vagy egy-egy pedagógus, most pedig egy olyan űr keletkezett, amit biztosan mindenki észrevett” – vélekedett.

Rákérdeztünk arra is, mi lesz a képességvizsgával. „A szaktanárok az eddigi anyagot gyakoroltatják, de szükség lesz egy új stratégiára. Nem lehet számon kérni a most kiesett periódust, mert akkor megint egy országos káosz keletkezik. Ez az érettségire is érvényes. Szerintem, ha a vizsgákat kitolják július-augusztusra, az eleve halott ügy, akkor már a diákoknak a vakáción jár az eszük, úgymond, elveszítettük őket” – magyarázta.

Az iskola alapításának 340. évfordulójára is készült, de nagyon kétséges, hogy május 22-ig minden visszaáll a régi kerékvágásba. Utána következett volna az egyhetes Iskola Másként rendezvény; Bejan szerint, ha visszamennek a diákok az intézménybe, minden nap fog számítani, így ilyen körülmények között nem függeszthetik fel semmiféle eseménnyel az oktatást, amennyiben annak szüneteltetése nagyon kitolódik. Az igazgató reméli, legalább a ballagás nem marad ki a mostani végzősök életéből.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. március 23., 7:59
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Kell a tanari szigor,kell a tanar egyenisege,de minden normal keretek kozott,nem szabad atesni a „lo” tulso oldalara,lenne es van meg mit csiszolni a rendszeren,tanarokon…maskepp a cikk rendben van

    • User
      Dátum: 2020. március 23., 11:16
      ÉRTÉKELÉS: 11

      Tudna adni egy peldat, hogy mire gondol mikor azt irja „atesni a lo tuloldara”? A tanarkodas rettenetesen nehez dolog, ma meg csak csunyan sem szabad nezni a gyerekre mert neki joga van panaszt emelni a tanar ellen, ami talan a tanar tanugybol valo elutasitasaval jarhat. Erre konkret peldat tudnek mondani. Egy masik konkret eset amikor a tanart a varosban megveri a gyerek felnott hozzatartozoja, mert az nem adott jo jegyet a gyereknek, aki termeszetesen nem keszult a tesztre.
      A tanar egy hos, ugyanis nem csak abbol all az elete, hogy ledolgozza a napi 8 orat, a tanarnak keszulnie kell minden egyes nap, ha meg teszteket is kell javitania akkor a munka ideje kitolodik napi 12 orara is. Mind ezek mellett meg gondoskodnia kell, hogy a osztalyonkent 30 gyerek megertse a tananyagot, ami rettenetesen nehez ha a 30 gyerekbol csak 5-en figyelnek.
      A mai szuloknek csak elvarasaik vannak a tanarral szemben, megertes pedig egyaltalan nincs a tanarok fele. A hiba a szulokben van, nem a tanarokban, ugyanis a szulok tobbsege ugy gondolja, hogy az o gyereke hibatlan es mindent jol csinal. A hozzaszolasabol itelve On is ebbe a kategoriaba tartozik, kerem, ne vegye sertesnek.Itt kezdodnek a bajok, mert a gyerek viszi magaval az otthoni 7 evi csomagot, amivel a tanarnak kell dolgoznia, ezt osztalyonkent szorozza meg 25-30-al, ez rettenetes fizikai es szellemi megterhelesnek teszi ki a tanarembert. A tanar ma mar fizikailag nem bant egyetlen gyereket sem, meg verbalisan sem. Megis tobbsegenek sikerul atadnia a tananyagot annak ellenere, hoyg a gyerek neveletlen. Szoval, mit ert az alatt, hogy „nem szabad atesni a lo tuloldalara” ?

      • User
        Dátum: 2020. március 26., 0:00
        ÉRTÉKELÉS: -2

        Kérdem én hogy az a szegény tanár dolgozik csak 8 orát ki nem akkar tanitani irjon ide és adok munkát mert 12 ora munka után nem is kell készüljön a holnapra örvend ha a gyerekeivel 1 orára le tud ülni meg aztán meg mosni nyillásait és lefeküdjön mert holnap ugyan az kezdödik ujra ez a mártirkododás már már tull sok
        UI: mások11 honapot dolgoznak mi efektiv 7 honapot

  • User
    Dátum: 2020. március 23., 9:30
    ÉRTÉKELÉS: -3

    Hát iten nálunk Braso megye Ürmös nem tanulnak olyan még eddig elé csak amennyi házit atak azokat oldották meg de nem sók sajnos hát szerintem ebből végi lezárást nem tud lenni

  • User
    Dátum: 2020. március 23., 14:22
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Mi is az interneten keresztül tanulunk a tanítónő el küldi.es a gyerek otthon megcsinálja az írni való feladatot le fenykepezuk az olvasni valót videókra vesszük és így küldjük vissza a tanítónőnek Martonfalvarol