Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Beindult a medveszezon

Beindult a medveszezon Kovászna megye

Hétfőn hajnalban, Oltszemen a munkába induló asszonyok a buszmegálló felé menet egy megtermett medvével találkoztak a falu közepén, az országúton. Fodor István polgármester azt mondja, a medvefronton a helyzet változatlan, továbbra sincs kivel beszélni a minisztériumban, legtöbb imádkozni lehet, hogy ne történjen tragédia.

Ismét ott tartunk, hogy nem a falu szélén, hanem a falu központjában jár a medve fényes nappal.
– Az emberek félnek, és fel vannak háborodva. Elvárnák, hogy a helyi hatóságok oldják meg a dolgot, és ha úgy vesszük, igazuk is van. A minisztérium ugyanakkor nem csak a kezünket, hanem a lábunkat is megköti, s nem átall beadványunkra olyan választ adni, mint tette azt tavaly ősszel is, hogy nem lehet a medvét kilőni, mert „nem okozott elég kárt”. Kellene egy árlistát is mellékelniük, hogy mondjuk egy emberélet mennyit ér, egy gyerekélet mennyit ér, vajon az elég kár lenne-e – veti fel a polgármester.

Bodoknak „még van egy medvéje”, az rendszeresen a téglagyár környékén tűnik fel. Azt, amelyik a volt kollektívistállókat – ahol a tehenek vannak – kerülgeti fényes nappal, már nem is számítják.

– Az egyik nap, reggel kilenckor a medve elindult a tehenek felé. Az emberek zajt csaptak, akkor kicsit odébbállt, de nem ment vissza az erdőbe. Elengedtek néhány kutyát, azok visszakergették az erdő széléig, de vissza fog jönni – véli Fodor.

A vadásztársaság elnöki tisztségét is betöltő polgármester azt mondja: kellene hagyni, hogy a szakemberek döntsék el, hogy mit kell tenni. Teljesen elhibázottnak tartja például azt, hogy a napokban szabadon engedték Sepsibükszád környékén azt a bocsot, amely tavaly súlyos sérüléseket szenvedett, miután elgázolta a vonat. Az állatot a Vrancea megyei rehabilitációs központban kezelték és gyógyították meg. Fodor szerint azonban egy ilyen állat, főleg egy ragadozó, nem tud visszailleszkedni a vadonba.

Részben azért, mert „lemaradt a fejlődésben”, nem tanították vadászni, másrészt ahhoz szokott, hogy emberek etetik.

Hirdetés
Hirdetés

– A bocsnak nincs esélye a túlélésre. Vagy elpusztítják a domináns hímek, vagy megtámadja a juhnyájak körül portyázó 15–20 juhászkutya. Ha mégis megússza, akkor jobb esetben a vaddisznóknak kitett eledelen fog élni, a vaddisznók meg természetesen le fognak járni a vetésbe, mert a medvéktől már most sem férnek hozzá a kihordott ételhez. A legvalószínűbb mégis az, hogy ez a medve a faluszéli tyúkólakból fogja beszerezni a mindennapit – állítja Fodor.

A polgármester „képtelen megérteni”, hogy miközben „Bukarestben visítanak” minden olyan javaslatra, hogy az életképtelen vagy emberre veszélyes példányokat lőjék ki, aközben „senkinek sem fáj”, hogy annyi a medve, hogy tucatjával gázolja el őket a vonat. 2018-ban, csak a Bodok és Bükszád közötti pályaszakaszon hat medvét gázoltak el a szerelvények. Ezekért nem kár, ezek nem érdekelnek senkit, csak azokat kell védeni, amelyek minden nap a faluban sétálva, az emberek életét teszik kockára – összegzett a polgármester.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. május 17., 8:57
    ÉRTÉKELÉS: -7

    „A bocs nem fog tudni majd vadaszni”…, hat On a nagy vadasz,mert nem tanitja meg On vadaszni azt a bocsot,hiszen amint az olvasok is lathatjak egyeb dolga ugysem igen akad mint a medvekkel bajlodni. Pedig ha Bodokon jol korbenezne valaki,akkor talalna ott olyan dolgokat tucatjaval,amivel lehetne bajlodni ! Es azon,hogy a vonat ne usse el a medveket,ugy lehet segiteni,hogy a vasuti toltesek infrastrukturai melle villanypasztorral ellatott keriteseket kell folhuzni,a vasuti toltesek alatt pedig alagutakon biztositani a vadaknak az atjarast a tuloldalra. Probalt mar penzt megpalyazi erre a melyen tisztelt polgarmester ur?! Bukaresttol vagy az E.U,-tol?! Szerinten nem! Pedig ez minden civilizalt orszagban igy van megoldva. Es a medve a roman videkeken is bejar a falvak,varosokba de ott senki nem kerekit ilyen huhot belole,hiszen nem ujdonsag,a Ceausescu idelyeben is igy volt,az emberek hozza vannak szokva ehhez a jelenseghez mar tobb mint 50 eve. Talan azt akarja mondani,hogy abban az idoben a Bodok kornyeki erdokben nem volt medve?! Csak akkor senki nem mert reklamalni,mert abban az idoben csak egyetlen egy „nagy vadasz”-nak szabadott vadaszni. Ha On valoban a falustarsai erdekeben aggodna,akkor nem mindeg a medvek kiloveteseert lobbizna,hanem probalna embersegesebb megoldast talalni a medvek es emberek ugyeben.Mert van mas megoldas,csak eppen onok ezekrol hallani sem akarnak,mert onoknek csak egyetlen celjuk van : a vadaszat ipari mennyisegu engedelyezese.

    • User
      Dátum: 2019. május 18., 20:48
      ÉRTÉKELÉS: -4

      aki annyira védi a medvéket fogadjon be kőzülük párat hogy szokják a z embereket ,külőnben Bodok az egyik leg rendezettebb falu a kőrnyéken főlősleges bántogatni a polgármestert.

  • User
    Dátum: 2019. május 17., 10:43
    ÉRTÉKELÉS: -6

    A hatalmat tamogato seggnyalok hadanak minoszozasabol valojaban kitunik amit a kommentem vegen irtam. Az ,hogy onok a mas megoldasrol meg hallani sem akarnak. Pedig a medvek kvotara torteno levadaszasarol mar most lemondhatnak, mert attol fuggetlenul, hogy a PSD lessze hatalmon, vagy a magyarfalo liberalisok (akik valojaban liberalisnak alcazott vasgardistak !) ,ebbe amibe onok santikalnak ,egyetlen bukaresti part sem fog belemenni. Hala az Istennek ! ! !

  • User
    Dátum: 2019. május 20., 11:49
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Aki pedig nem vedi a medveket,hanem penzert legyilkoltatna oket,azoknak,de mindenkinek ajanlom a MAIA AND THE WHITE LION (Maia es a feher oroszlan) cimu ,2019-es del afrikai mozifilmet. Azert ajanlom,mert nem szeretnem,ha a romaniai medvepopulacio is a del afrikai oroszlanok sorsara jutna. (Ez a komment meg egyszer el volt kuldve,de sajnalatos modon zavarja a Szekely Hirmondo moderatorat,ezert nem kozolte ki az oldalon. Pedig igy igaz „kedves”, a hatalomnak szekerrudjat tolo moderator. Nezze meg mindenkeppen ezt a filmet,akkor majd lehet,hogy megerti azt amirol beszelek es megvaltozik a velemenye is az ilyen kocavadaszok altal,sok penzert szervezett „vadaszatokrol” ! -A zarojeles reszt nem kerem,hogy kiirja. Koszonettel !)