Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Beindult a „Disznó-művelet”

„Disznó-művelet” néven nagyszabású ellenőrzés rajtolt kedden az afrikai sertéspestis terjedésének megfékezése érdekében. Az illetékesek komoly bírságokkal próbálják csökkenteni a feketézést, az autók csomagtartójából történő disznókereskedést.

Hirdetés
Hirdetés

Dr. Sikó-Barabási Sándor megyei főállatorvos érdeklődésünkre elmondta, Háromszéken, kedden délután kezdődtek a kontrollok. Közutakon állítanak le olyan járgányokat, amelyek állatokat, élelmiszert szállítanak, de szúrópróbaszerűen személygépkocsikat is leállítanak, és ellenőrzik a csomagtartókat. Kiderült, hogy az országos állategészségügyi hatóság új vezetősége vezette be a szigorított intézkedést.

– Egészen január 7-ig minden nap a megye több pontjában lesznek felállítva ellenőrzőpontok, az ellenőrzést közösen a rendőrséggel végezzük. Ha valaki disznót, disznóhúst vásárol, akkor kérjen mellé mozgáspapírt, másképpen – ha nem tudja igazolni iratokkal a disznó származását – elkobozzák tőle a jószágot, a húst, amit megsemmisítenek, illetve a szabálytalankodót több száz lejes bírsággal is sújthatják – figyelmeztetett a szakember.

Rákérdeztünk, hogy vidékről, kisebb gazdaságokból disznóhúst vásárló személy milyen iratot kell felmutasson.

– A gazda köteles egy igazolást adjon, amit a helyi állatorvos állított ki, ami igazolja, hogy a disznó egészséges, nem volt betegség a gazdaságban, illetve a trichina elleni vizsgálatot is igazolni kell. Az irat névre szóló! Abban az esetben, ha valaki például fél disznót vásárol, akkor ezt az állatorvos fel tudja tüntetni, és több iratot is ki tud bocsátani ugyanarra a jószágra – magyarázta dr. Sikó, kifejtve, hogy az üzletből vásárolt disznóhús mellé elegendő bizonylat a kasszaszalag.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. december 13., 17:01
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Ennyi sületlenséget hogy lehet összehalandzsázni?
    Itt vagy az újságíróval,vagy ami rosszabb,a főállatorvossal van a gond.
    1.)-háztáji gazdaságban levágott állatra a hatályos állat-egészségügyi törvények értelmében tilos vágás utáni állat-egészségügyi bizonylatot kiállítani.(ilyet csak vágóhíd,a szakszerű levágást és a HACCP-folyamatokon átvizsgált leölt állat kaphat.
    Értelemszerűen ezért egy körzeti,vagy megbízott állatorvos sem teheti meg azt, hogy levágott állatra egészségügyi bizonylatot állítson ki
    2.)tekintsünk el most az előző pontban vázolt tényállástól és tegyük fel,hogy valaki firkál,összeeszkábál valamiféle “igazolást”-de olyan a világon sehol nincsen,hogy annyi okmányt lehetne kibocsátani,ahányat kiporcióz a böllér!(fél,negyed,vagy akármilyen tetszőleges adagra)
    3.)ha és amennyiben mondjuk a főállatorvos kap valakitől házi kóstolót,kitől kér állat-egészségügyi “igazolást”,hogy azt ne kobozzák el tőle?

    A fenti újságírói,illetve főállatorvosi “kinyilatkoztatásokon” sírni és röhögni lehet egyszerre.

    Olyan,mint az a komoly “kutatás”,ami szerint a medve nem terjeszti a disznópestist.(merthogy lábbelit cserél és pofát meg belet fertőtlenít, mielőtt meglátogatja a falusi portákat).

    De a legmegdöbbentőbb számomra nem az,hogy az újságíró és vagy a főállatorvos mit hadovál,hanem a szakma,az állatorvosi szakma közönye és mélységes hallgatása…

    Egy sokat próbált állatorvos.