Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Befejezés előtt

Befejezés előtt Kovászna megye

Ahányszor a Fortyogófürdőre téved az ember, mindig a szívét facsarja az a látvány, amit a volt kezelőbázis, szálloda és vendéglő együttese nyújt.

A nemrég lezajlott motorostalálkozó szervezőinek köszönhetően a kert gondozottnak tűnik, de a kerítés és a gyom takarásában málló homlokzatú és összedőlt tetőszerkezetű ingatlanok – egykori, szabadidő eltöltésére alkalmas helyek – siralmas látványt nyújtanak. Ezen kíván változtatni a kézdivásárhelyi önkormányzat, és így a fortyogói forrás előtt, egy meglehetősen nagy területen piknikezőt alakítanak ki, ami terepszemlénk során azt a benyomást keltette, hogy rövidesen használható is lesz.

A forrás előtti területet bekertelték, a parkoló közvetlen szomszédságában egy vörös-szürke betonpiskóta-burkolatú lábteniszpálya található, mellette már elkészült annak a filagóriának a váza, ami az árnyékot szolgáltatja. Tegnap épp a szabadtéri tűzhelyek alapjait kövezték, ahogy felmértük, ezekből három–négy is készül.

A fortyogófürdői épületegyüttes egyébként még mindig pereskedés tárgyát képezi, a bírósági vakációk miatt vélhetően csak ősszel várható előrelépés az ügyben.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások