Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Befagyott lakat

Sepsiszentgyörgyi olvasónk arra panaszkodott, hogy a tömbházuk melletti, lakattal bezárt – a Tega Rt. köztisztasági vállalat által ürített – szemetes-kuckót képtelenség kisebb fagy után kinyitni, pedig még alig köszöntött be az igazi, zord tél.

„Már év elején panaszkodtunk arra, hogy az enyhébb éjszakai fagy után is képtelenség kinyitni a lakatot. Azt a választ kaptuk a médián keresztül, hogy fagyálló sprayjel könnyen megoldható a gond. Nincs mindig kéznél ilyen alkalmatosság, amikor leugrunk, hogy eldobjuk a szemetet. Talán a lakat is elavult már, hiszen naponta többször nyitják-zárják, de azon is el lehetne gondolkodni, hogy egy védő szerkezetet hegesszenek köréje, hogy ne folyjon belé a hólé. Ha befagy, nincs amit csinálni, a szemetet a zöld kuckó mellé kell lerakni, és akkor a kutyák vagy a kukázók szétszórják” – magyarázta a panaszos.

Máthé László, a Tega Rt. köztisztasági vállalat vezetője kérdéseinkre válaszul elmondta, szoktak hasonló panaszok befutni hozzájuk, ám mindig orvosolják a gondokat.
– A 0267 310 123-as telefonszámon kell jelezni, és kimegyünk, megoldjuk a gondot, akár ki is cseréljük a lakatot, ha ezzel van baj. Fontos, hogy a cserét mi ejtsük meg, ugyanis az ürítéshez nekünk is kell kulcs – figyelmeztet Máthé.

Amúgy a téli zord idő tavaly egy méregdrága, a megyeszékhelyi Múzsák sétányon felszerelt préskonténernél okozott komolyabb gondokat, ám a Bertis cég jóvoltából ezt sikerült orvosolni.
– Napelemmel működött a préskonténer, így télen nem mindig nyitott, az emberek pedig feszegették, folyton elromlott, javítottuk. A Bertistől folyamatosan kapunk áramot, így nem zavar be, ha épp nem süt a nap. Szerencsére nem kellett kiiktatni a jelentős összegű befektetést – összegezett a vállalatvezető.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. december 12., 14:10
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Alig telik el het, hogy valamilyen formaban ne lenne „szemetes” panasz! Ismerik ugye a mondast miszerint , ha a bordelyhaz nem mukodik jol…..nem a butorokat kell kicserelni… Tessek hat batran meneszteni a szemetelhorassal megbizott fonokot! Vagy part alapon pont olyan mozdithatatlan mint a polgarmesteri hivatal nehany alkalmazottja?

  • User
    Dátum: 2017. december 13., 13:42
    ÉRTÉKELÉS: 5

    A kukázók feszegették az ajtót, amit a kamera rögzíthetett, ha működik egyáltalán. Én nem mondom azt, h. ők is nem emberek, de azért nehogy valaki azt gondolja, h. a tömbházlakók álltak neki s unalmukban elrontották a zárat. De ezt az irodából nem lehet látni, jobb, ha általánosan hibáztatnak mindenkit, akinek nem inge, nem veszi magara alapon.