Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Barót sajt is kapható lesz

Barót sajt is kapható lesz Kovászna megye

Igazi összefogást valósítottak meg a Kovászna megyei gazdák és szakemberek, hisz több erdővidéki taggal is bővült a Kézdi Lacto Coop tejszövetkezet. Kedden Baróton gyűltek össze a gazdák, ahol többek között az is elhangzott, hogy tovább bővítik a nagy sikernek örvendő Kézdi márka alatt található tejtermékek skáláját.

Lázár-Kiss Barna, Barót polgármestere házigazdaként a kezdeményezés jelentőségét hangsúlyozta, hiszen a továbbiakban nem a multinacionális vállalatok szabályozzák a tej árát. A gazdák saját kezükbe vehetik sorsukat, az erdővidéki termékek pedig tovább tudják vinni a régió jó hírnevét. A város vezető szerepet vállal a kezdeményezésben, a továbbiakban kiemelten támogatja.

Hirdetés
Hirdetés

„Történelmi pillanat, hogy a szövetkezet megyei szintűvé vált az erdővidéki gazdák csatlakozásával” – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki hangsúlyozta: több év tervezés és munka előzte meg a Kézdi Lacto Coop tejszövetkezet létrehozását, sokan kételkedtek, amikor a kezdeményezés elindult, de ma már a Kézdi termék piacvezető, keresett a boltokban. A tanácselnök bemutatta az első Barót sajtot is, amely év végén várható a megyebeli üzletekben.

Fejér László szenátor, aki aktívan részt vett a Kézdi Lacto Coop kiépítésében, elmondta, ma már stabil lábakon áll a szövetkezet, 3 millió euró értékben nyertek pályázatot, ennek köszönhetően Kézdivásárhelyen megépítik az első tejüzemet.

Az új erdővidéki tagok nevében Farkas Sándor, a vargyasi közbirtokossági vezető és Bocskor László, a nagybaconi közbirtokosság elnöke hangsúlyozta: az összefogásnak nincs alternatívája a gazdatársadalomban sem. Arra biztattak minden erdővidéki gazdát, hogy csatlakozzon a tejszövetkezethez. 

(Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. szeptember 2., 7:01
    ÉRTÉKELÉS: 3

    🚩 Mitől székely termék egy termék?
    Attól, hogy székelyföldi alapanyagból, Székelyföldön, székely emberek befektetett munkája által keletkezik.
    🚩 Mitől gyímesi a gyímesi tejtermék?
    Attól, hogy a Gyímesekben megtermelt tejből, Gyímesközéplokon, gyímesi csángó emberek munkája által jön létre, már 2016 óta.
    🚩 Mitől lesz erdővidéki egy termék?
    Attól, ha majd erdővidéki alapanyagból, erdővidéki emberek keze munkájával itt, Erdővidéken állítják elő!

    Minden ettől eltérő hírt kezeljünk a kampányhévtől fűtött nagy dolgok mondáskényszerének kijáró jóindulatú elnézéssel.

    BHJ

  • User
    Dátum: 2020. szeptember 2., 10:37
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Igérgetés és újabb ámítás, hogy nem szégyellik magukat Fehér úr, amikor felső Háromszéken Igérgetek 1,2-1,3 lejt emlegetek de mi van valójában 1 lej/liter akkár csak a multi.-nál ha kell ő még többet ad,..Csak most a hasznot a pár alapito tag között osztják szét amibe őn is jelen van na meg 3800 lej feleti fizetés a lödőrgőknek…,csak azt sok szerencsétlen munkás embert sajnálom akik minimálbérből élnek és félnek hogy mikor szűnik meg munkájuk. Hogy a francba van még bőr a képüken ki állni, és fényezni önmagukat.

  • User
    Dátum: 2020. szeptember 4., 8:38
    ÉRTÉKELÉS: 1

    na végre felébredtetek!30 évvel ezelőtt kellett volna , csak mindenki a saját szemétdombján kapirgált ,hogy megtalálja az aranykrajcárt.

  • User
    Dátum: 2020. szeptember 4., 10:22
    ÉRTÉKELÉS: 3

    A Barót sajttal kapcsolatosan…Tudjuk, tudják, hogy Baróton működött tejfeldolgozó üzem, amit aztán a privatizáció alkalmával megvásárolt egy görög befektető és az üzemet „TYROM” névre keresztelte. Fejlesztés céljából a görög az akkori üzem mellett megvásárolt kb. 4 ha földterületet, amire építkezni, tehát bővíteni szerette volna a feldolgozó üzemet. Ez történt a 2000 utáni első évtized vége felé. Mivel az akkori polgármester és csapata nem hogy segítette volna a befektetőt az engedélyek elintézésében, hanem inkább akadályozta. A görög befektető látván, miként segítik az ügy kivitelezését, kapta magát s megépítette Brassó innenső (Barót felőli) végén a feldolgozó üzemet, s így lett Brassónak 600 munkahellyel több, s Barót maradt a semmivel. S az ilyen hozzáállású ember nem szégyelli megint jelöltetni magát független polgármesternek. Tehát ne várjuk mi Felsőháromszékről a Barót nevű sajtot, mert Barótnak volt sajtja, s lehetett volna Barót nevű is, ha nem így viszonyultak volna a problémák megoldásához.