Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bányásznapok Erdővidéken

Bányásznapok Erdővidéken Kovászna megye

Szombaton kezdődtek Baróton az Erdővidéki Bányásznapok. A korábbi, 2003-ban abbamaradt, hagyományosan augusztus elején megszervezett bányásznapokat azért tartották időszerűnek most újraindítani, mert idén épp 150 éve, hogy elindult Erdővidéken az iparszerű szénkitermelés, emellett pedig a baróti városvezetés, mint azt az ünnepség megnyitóján is kifejtették, nem mehetett el szótlanul.

Hirdetés
Hirdetés

A fő szó tehát ezen az ünnepen a hajdani bányászoké volt, akik kezdetben a baróti ravatalozóház melletti emlékműnél gyülekeztek: erre 66 bányász neve van felvésve, mert ennyien vesztették életüket valamilyen balesetben az idők folyamán. Emlékük előtt ez alkalommal hajtottak fejet egykori kollégáik és a városvezetés. Megemlékező beszédet Miklósi József nyugalmazott topográfus mérnök és Kiss Alpár nyugalmazott unitárius lelkész mondtak, akik szerint az elhunytak a családjukért, a mindennapi betevő biztosításáért tették próbára életüket abban a bányában, mely végül is az életüket követelte. A felszólalók hősöknek nevezték őket, akiknek halála nem volt hiábavaló és akiknek fájó emlékét kegyelettel megőrzi az utókor.

Ezt követően az egykori bányairoda bejáratánál Fehér Zoltán mérnök, nyugalmazott bányaigazgató szólt a megemlékezőkhöz: „A régi emlékeket nem kell szégyellni. Jómagam 2000 embert küldtem el végkielégítéssel a bányától, de mindegyikkel külön elbeszélgettem helyzetéről. Egyáltalán nem volt könnyű” – emlékezett, néhány szóban felelevenítve a bányairoda történetét is, ahol, mint mondta, mindig „rend és fegyelem” uralkodott.

Végül a központi bányászszobornál Szakács László, a város alpolgármestere emlékezett a bányászmúltra, egyben azonban a hogyan továbbra is rákérdezett. „A pusztulás magában hordozza az újrakezdés lehetőségét is. Ez az újrakezdés kell most foglalkoztasson minket” –intette a hallgatóságot. Benedek- Huszár János polgármester az évforduló kapcsán itt emlékplaketteket adott át Miklósi Józsefnek és Fehér Zoltánnak, valamint annak a két, még élő bányásznak, akikről a bányászszobrot mintázták: Lőrincz Sándornak és Veress Andrásnak.

A megemlékezések sora itt véget ért, az ünneplők fúvószenekari kísérettel a Nagyerdőaljai-tó mellé vonultak, ott kezdődött a rendezvény. Köszöntötték az ünneplőket: Benedek-Huszár János polgármester, Fehér Zoltán volt bányaigazgató, dr. Ráduly István prefektus, Ottó Péter, Zirc testvértelepülés polgármestere, Mester Judit Ibolya, Sarkad testvértelepülés alpolgármester-asszonya, Karsai József Attila, Érmihályfalva testvértelepülés alpolgármestere, továbbá más testvértelepülésekről érkezett önkormányzati képviselők is. Végül Tüzes Bölöni Ferenc református lelkipásztor adta áldását az ünnepre.

Ugyanakkor a megnyitó is emlékplakettek átadásával zárult. Benedek-Huszár János polgármester itt dr. Ráduly István prefektusnak, a köpeci bányász-emlékszobát létrehozó Nacsinák Dávidnak, illetve Vágási István fúvószenekar-vezetőnek, valamint Nagy Adél tiszteletes asszonynak, a köpeci és felsőrákosi kórusok irányítójának adott át emlékplakettet. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. augusztus 8., 12:01
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Ez kell a csocseleknek,cirkusz es kenyer!Igy lesz meg egy igeretekkel teli,tettekben nullat ero mandatum!A Dozsa teri kollegak(akik banyasznapoltak javabol) tesznek rola!

  • User
    Dátum: 2022. augusztus 10., 6:22
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Baroton sajnos,mindenfelw szempontbol,nem tudunk elszakadni a multtol.Nem akarunk es nem tudunk haladni.A tenni akarokat fereallitjuk,a kritikat leszoljuk,jol van minden a regibe.Banyaszatnak hire-hamva sincsen,de unnepeljuk.Ha megemlekezesnek szantak,akkor nem kellett volna ekkora felhajtas melleje.Ha varosnapok pedig,akkor legyenek a varosban a varosrol es a varosnak.A hely jo volt,legalabb nem csesztek el a forgalmat,de egyelore a mas varosnapoktol messze allt.Sajnos,hogy ugyanazok az emberek szervezik,huzzak a hasznot es szerepelnek.Barot nem tud a jovobe nezni sem,nemhogy lepni.