Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ballagó diákjaink

Ballagó diákjaink Kovászna megye

A hétvégén több háromszéki középiskola búcsúztatta közösségben és megszokott ünnepélyes keretek között a végzős diákokat. A koronavírus-járvány hatása legfeljebb azon látszott, hogy a távolságtartási kötelezettség miatt sokkal kevesebben voltak jelen a templomkertekben megtartott, hálaadó istentiszteletek keretébe ágyazott ballagásokon. Szívmelengető látványt nyújtott a sok székelyruhába öltözött fiatal, de a levegőben az eddiginél sokkal több kérdőjel lebegett a jövőt illetően.

Hirdetés
Hirdetés

Sepsiszentgyörgyön szombaton a Székely Mikó Kollégium nyitotta a sort, a református vártemplom gyülekezeti imatermének az udvarán tartották a hálaadó istentiszteletet. Bucsi Zsolt református lelkész arra biztatta a diákokat, hogy útitársként vegyék észre az őket mindig kísérő Mindenség urát. Damokos Beatrix a búcsúzó tizenkettedikesek nevében elmondta, az idő furcsán működik, mert a gólyahét rövid, de a zoom beszélgetések 40. perce igen hosszú (ez a maximális hosszúság – szerk.). A Mikó 2020-as évfolyamának legjobbja, Miklós Csenge színtízessel végezte a középiskolát, s örvendetes módon vasárnap délelőtt is többször elhangzott ez az átlag, amikor a kiváló diákokat jutalmazták a Krisztus király templom kertjében a Mikes Kelemen Líceum hálaadó istentiszteletén is: ott Balló Ignác Norbert és Fazakas Lehel nevéhez kötődve. Minden diák és jelenlévő Dávid György plébános áldásával folytathatta útját az életben.

Az életpéldák és bölcsességek érvényesek még?
Vasárnap délben a református vártemplomnál zajlott a Református Kollégium, a Krisztus király templomnál a Berde Áron-gazdasági líceum búcsúztató ünnepsége Szentgyörgyön. Ez évben a nehezített pályán is együtt maradt a Refi közössége, mondta Berekméri Annamária igazgatónő beszédében. A diákok és tanárok által kedvelt Vass Leventéről is megemlékeztek a Berde Áron ballagási ünnepségén, ahol egy rendezvényszervező technikus és beszerzés és szerződéskötés-technikus osztály 49 tanulója végzett az idén. A legjobb „építő”, vagy­is az évfolyamelső és arany okleveles a Refiben Pulugor Attila Krisztián (médiája 9,52), a Berdében pedig Ionita Gergely Róbert volt, 9,48-as átlaggal.

Hasonlított a megszokotthoz
Szombaton szólalt meg a Gaudeamus a kézdivásárhelyi Református Kollégium végzőseinek is. Ballagásukat, ahogyan az előző években is, a kézdivásárhelyi református templomban tartották, szűk családi körben, betartva az előírt szabályokat. A 10 órakor kezdődő ünnepségen Bartos Károly iskolalelkész tartott istentiszteletet, majd a diákok és a tanárok búcsúztak egymástól. Két osztály, összesen hatvan diák hagyta el az iskola kapuit. A természettudomány (A) osztályt Farkas Ferenc kísérte végig mint osztályfőnök, a református-teológia osztály vezetői pedig Pál Olívia és Péter Mihály voltak. Idén Cserei Zsolt lett az évfolyamelső.

Maszkos székelyruhások
Pénteken ballagtak a Bod Péter Tanítóképző tizenkettedikes diákjai is. Az ünnepséget rendhagyó módon a kézdivásárhelyi református templomban tartották meg, maszkban, betartva az ajánlott fizikai távolságot. A tanárok és kisebb diákok búcsúszövegekkel tisztelegtek a végzősök előtt, illetve egy ünnepi előadással. Beder Imre tiszteletes úr adta áldását a ballagókra. Idén két osztály végzett, a tanító- és óvóképző szak osztályfőnöke Czira Ágnes volt, a Filológia szaké pedig Tuzson Erika. Az évfolyamelső Paizs Karola lett.

Kovásznán is elballagtak
Szombaton a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum 63 végzősét búcsúztatták: a két magyar osztály a központi református templomkertben, míg a román osztály az iskola udvarán ballagott.
Évfolyamelsők lettek Kertész Anna 9.97-es, Coman Oana 9.88-cas, illetve Lőcsei Renáta 9.87-es átlaggal.
Az RMPSZ díját Bersan Bernadett kapta, a kovásznai RMDSZ Kertész Annát díjazta, szintén ő kapta a Papp Zoltán-díjat is. Kovászna város önkormányzata kiválósági díjban, vagyis fejenként 500 lejes pénzjutalomban részesítette: Papp Gyopárkát, Molnár Gergelyt, Szász Mihályt és Lőcsei Renátát. A ballagás alkalmával, a hagyomány szerint, a Molnár János vezette Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad egy előadással búcsúzott.

Baróton zárt ballagás volt
A hétvégén elballagtak a Baróti Szabó Dávid Líceum diákjai is. Összesen 117 diáknak szólt utoljára az iskolacsengő, ebből 78-an a líceumot fejezték be, 39-en pedig a szakiskolát. Pénteken négy líceumi, szombaton pedig két szakiskolai osztály ballagott el. A ballagásokat a járványügyi óvintézkedések figyelembe vételével, szülők, hozzátartozók részvétele nélkül rendezték – a részletekre a hét folyamán még visszatérünk. Egyébként minden a megszokott forgatókönyv szerint zajlott – tudtuk meg Derzsi-Ráduly Kázmér iskolaigazgatótól –, kivonulással, ünnepi beszédekkel, díjazásokkal, koszorúzással, csupán a diákok közös, ünnepi műsora maradt el. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük