Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Balhé egy fiatal lány miatt

Balhé egy fiatal lány miatt Kovászna megye

Március 14-én egy molesztálási ügy „megbeszélése” torkollott véres verekedésbe Kézdimartonoson, aminek a végén a 20 éves áldozat fejét majdnem péppé verte a támadója. Először ököllel, majd bicskával. A nyílt utcai balhé egy 15 éves lány kapcsán tört ki.

Az áldozathoz közeli forrásokból származó értesüléseink szerint a nyujtódi, 20 éves H. R. a barátnőjéhez látogatott Kézdimartonosra, ahol az incidens történt. Az ügy előzménye, hogy tudomása szerint 15 éves barátnőjét már évek óta molesztálta a martonosi, negyvenes éveit taposó B. Z. (nem mellesleg kétgyerekes családapa), H. R ezt elégelte meg, illetve próbálta tisztázni a kérdést. A délután 6 óra tájban az egyik martonosi utcán történő számonkérés során H. R. egy adott pillanatban hátat fordított B. Z-nek, aki ekkor megütötte, és a földre teperte. Ekkor előkerült B. Z. 19 éves fia, B. V. is, aki segített apjának a földön tartani a fiút. Miközben a férfi ütéseket mért H. R. arcára, az védekezni próbált. Ekkor B. Z. bicskát vett elő, és annak nyelével folytatta az ütlegelést.

A lány nem tudott segítségért kiáltani, mert B. V. befogta a száját, míg apja a fiút ütötte. H. R. sok vért veszített. Fura, hogy senki sem sietett a segítségére a bámészkodók közül, hanem végül a lány szülei hívtak mentőt. Annak érkezése előtt B. Z. felsegítette H. R-t a földről, de aztán hirtelen ismét az arcába vert, majd sárral bekente a fejét. Végül a fiatalembert a SMURD Kézdivásárhelyre szállította, azonban állapota súlyosságát tekintve onnan a megyeközponti sürgősségre küldték. Ott a fején, arcán 11 sebet varrtak be, ugyanakkor a szája is lehasadt, valamit pár foga kitörött. Nem igényelt kórházi ellátást, így még aznap, a hajnali 3 óra körül hazaengedték, azóta lábadozik.

Hirdetés
Hirdetés

Tudomásunk szerint az incidens után mégis B. Z. jelentette fel a fiút, aki ügyvédet fogadott, hogy tisztázzák a történteket, és eljárást indíttasson B. Z., illetve annak fia ellen. Ugyancsak nem hivatalos forrásból arról értesültünk, hogy a kislány szülei is feljelentést tettek B. Z. ellen molesztálás vádjával.

A megyei rendőrség sajtószóvivője, Tolvaj-Marin Nicoleta érdeklődésünkre megerősítette, hogy Kézdimartonoson az említett napon, március 14-én 19 óra körül alakult ki spontán konfliktus két férfi között.

„Az elsődleges információink szerint a húszéves fiatal bántalmazta a 44 éves férfit, akit utólag kórházba szállítottak. A civakodásban mindkét fél ütötte egymást, ám a fiatal ellen indult kivizsgálás ütés, testi sértés vádjával” – tájékoztatott a szóvivő.

Tolvaj Marius, a megyei tűzoltóság szóvivője kérdéseinkre elmondta, hogy az említett napon egy fiatalt szállított el Kézdimartonosról a rohammentő: „A fiatal eszméleténél volt, ám több sérülés volt fején, testén. A mentők a helyszíni ellátás után a kézdivásárhelyi kórházba szállították” – összegzett.

Nagy Sz. Attila, Tinca Teddy

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
    • User
      Dátum: 2019. március 21., 21:18
      ÉRTÉKELÉS: -47

      Milyen alapon pedofiloz le valakit? Azt sem tudja mi az igazság Névtelenül nagy magyarok vagyunk.Nézze meg Hodor Rolika Facebook kontját a halálfejes tetkoival, és megkapja a választ.Szégyellje magát !!!

      • User
        Dátum: 2019. március 24., 13:37
        ÉRTÉKELÉS: 20

        Aztán, ha olyan tetoválása van? Ki nem szarja le?!
        Nézd meg fotót, hogy elbántak ezzel a szerencsétlen gyerekkel!
        Ne féljetek, most igazi méhkasba nyúltatok 😉

        • User
          Dátum: 2019. március 25., 9:04
          ÉRTÉKELÉS: -4

          Az igazság úgyis kiderül , arról hogy mik az előzmények érdekes módon senki sem beszél,ki kezdte,ki provokàlt hónapok óta,ki hívott kit a ,,csatatérré ,, ?És hogy molesztàlva volt-e a ,, kislàny ,,?

  • User
    Dátum: 2019. március 21., 8:33
    ÉRTÉKELÉS: 54

    Edes Jo istenem! hova fajul az emberek viselkedese? Hat allatok vagyunk tevodik fel a kerdes? Gondolkodas nelkul minimum 25 evet adnek az Edesapanak es fiacskajanak.
    ES a masik dolog, ilyen kepet az ujsag helyett nem tennek ki, anelkul is megerti az olvaso. Kep lattan, az embernek felfordul a gyomra, kirazza a hideg.

    • User
      Dátum: 2019. március 21., 15:12
      ÉRTÉKELÉS: 12

      Nem, öregem! Anélkül nem érti meg és kétséges, hogy egyáltalán megérti-e még képpel is. Ahhoz, hogy megértse, élőben kell az ilyesmit látni, aki pedig túl gyenge ehhez, az „ugorgyon” és nézegessen pillangós-cicukás képeket!

    • User
      Dátum: 2019. március 21., 21:58
      ÉRTÉKELÉS: 7

      Drága hölgyem vagy uram, kérem, ne legyen ennyire naiv! Tudom, hogy önhöz hasonlóan sokan el sem tudják képzelni, hogy az emberek – emberek? – egy jelentékeny része annyira kegyetlen és erőszakos, hogy a hiénák hozzájuk képest szelíd kutyuskák! Elég, ha csak a kommunista börtönök smassszerjeire gondolunk.

  • User
    Dátum: 2019. március 21., 8:49
    ÉRTÉKELÉS: -9

    Elég ködös cikk! BV lefogta HR t majd a lány száját is befogta?! BZ ügyvédet fogadott és eljárást inditott BZ és fia ellen?! Érdekes! Amúgy „Esmeráldacska” huncut puca lehet ha 2 bakk is bunyózik a kegyeiért!😂🤣

    • User
      Dátum: 2019. március 21., 8:29
      ÉRTÉKELÉS: 19

      a szovegertes nem lenni erosseged ugy latom mert nem BZ ügyvédet fogadott és eljárást inditott BZ és fia ellen hanem copy pasta cikbol> Tudomásunk szerint az incidens után mégis B. Z. jelentette fel a fiút, aki ügyvédet fogadott, hogy tisztázzák a történteket, és eljárást indíttasson B. Z., illetve annak fia ellen. Szerintem inkabb nezz inkabb tvt ott nem kell olvasni, eleg ha latod vagy hallgatod

  • User
    Dátum: 2019. március 21., 10:15
    ÉRTÉKELÉS: -3

    Kár hogy a farsangnak vége ,neki nem lett volna szüksége maszkra és valoszinű minden kategoriában győzőtt volna!
    Amugy sok fiatal azt hiszi magáról ,hogy elpusztithatatlan aztán jön egy középkorú és bebizonyítja az elenkezöjétt 😁😏.Gondolom itt is inkább nagyobb volt a föhösünk szája (most mar mindenképp) mint tehetsége.

    • User
      Dátum: 2019. március 21., 12:26
      ÉRTÉKELÉS: 60

      Nagyobb a főhősünk szája mint tehetsége? Meg nézném hogy ki mit tudna tenni amikor ketten támadnak rá bicskákkal… Ő meg elégelte hogy a barátnőjét zaklassa egy pedofil alkoholista. Sok embernek nem szorul annyi vér a tökeibe hogy valamit tegyen a zaklatások ellen. Mindenki tudja a rendőrség úgysem tesz semmit. És most is a fiatal van be állítva bűnösnek a cikk alapján, mert a barátnőjét próbálta meg védeni. Emberek kicsit gondolkozzunk… A társadalomban a helyen annak aki ilyent tesz másik ember társával szemben?

      • User
        Dátum: 2019. március 21., 17:35
        ÉRTÉKELÉS: 9

        A cikk alapjan nem a fiatal a bunos, csak a suket rendorseg szerint. A ketto nem egy, de ugy latom par embernek a magyar nyelv sem az erossege, ahogy a gondokodas sem

  • User
    Dátum: 2019. március 21., 10:41
    ÉRTÉKELÉS: 41

    Nagyon figyelemre méltó a rendőrség „szakértelme”. Ők úgy tudják, hogy „a húszéves fiatal bántalmazta a 44 éves férfit, akit utólag kórházba szállítottak”, miközben a rohammentősök is elismerik, hogy a fiatal került kórházba. A helyzet pikantériája, hogy a rendőrségi szóvivő és a tűzoltósági szóvivő férj és feleség. Legalább otthon megbeszélhették volna…

  • User
    Dátum: 2019. március 21., 11:53
    ÉRTÉKELÉS: 35

    Szegyenere legyen annak a hozzaszolonak aki, a farsagra kuldi a verekedes aldozatat. Hol van az emberbol a jo erzes?
    Senkit Semmi nem mentesithet egy ilyen viselkedesre, ilyen bantalmazasra. Hol van a jo erzes az emberekbol??????

    ki, kit, hol es miert jelen pillanatban nem hinnek kerdes lenne.

  • User
    Dátum: 2019. március 21., 12:42
    ÉRTÉKELÉS: -19

    A zaklatásra van törvény meg rendörség jelenteni kellet volna .
    Csakhogy néhány gilisztás a sok videójáték után azt hiszi magáról ha már mindent megvehetek akkor mindent megtehetek.
    Nem tudjuk ki kezdhete de nekem ugy tünik ,hogy fiatal önjelölt kickbox bajnokunk gyertyával kereste .Gondolom ez után nagyivben elkerüli a „full contact” agazatát a falusi „kumite”-nek.

    • User
      Dátum: 2019. március 21., 20:37
      ÉRTÉKELÉS: 0

      mi ez a komment? egy ven szivar molesztalja a csajat es meg a csaj baratja a hibas? tudom, hogy sok kisscsaj molesztalo hazas ember el a megyebe es abbol sokan itt kommentalnak, de vegyetek mar vissza, es fogadjatok el, a ti idotok a fiatalok csajok iranyaba lejart, ha csak nem vagytok valami dollarpapak.

    • User
      Dátum: 2019. március 23., 1:23
      ÉRTÉKELÉS: -14

      1. B.V.-nek hány keze is van? 😂 Lány száját fogta a kaszanova csávot is fogta. 💪
      2. Kimaradt a sztoriból Rolandnak a 75 centis viperája.
      3. Az is kimaradt ,hogy a mai világban egy kinyílt szemű lánynak van facebookja meg minden mostmár lehet tudni onan is a törvényeket és amienek a mai tinik mindent elmondnak a baratoknak hogy nem derült ki a molesztálás.
      4. Az életfogytiglanra annyi a hozzáfűzni valóm ,hogy a támado fél H.R. volt B.Z. védekezet igaz hogy a 2010 januári parancs előírja ,hogy önvédelem az ha valaki hozzádüt visszaütőd és elfutsz vagy hívod a rendőrséget.
      5. Ha valakinek nem tetszik a hozzászolásom bippeljen meg 😂😂😂

      • User
        Dátum: 2019. március 25., 9:39
        ÉRTÉKELÉS: -7

        Mindenki csak B.Z.tàmadását rágozza,persze hogy ràtàmadt a fiatal gyerek,csak elfelejtette hogy nem a homokozoban van a kislapáttal,és a botnak két vége van 🙄

      • User
        Dátum: 2019. március 25., 10:39
        ÉRTÉKELÉS: 6

        Láttál te már viperát? Ha igen akkor lehet hogy te az állat fajtát ismered. Mert ha egy viperával oda csapnak akkor a csont törik… Igaz az ilyen a Van Damme filmekben nincs benne :)) Egy szociológus vagy netán, hogy ennyire kened vágod, hogy a mai tinik mit mondanak el otthon és mit a barátoknak? :)) Mindenki mekkora fotel forradalmár lett hirtelen 😀

  • User
    Dátum: 2019. március 21., 17:58
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Véleményem szerint senki nem ismeri a történet előzményeit, senki nem lehet biztos abban, hogy meik koma ütött előre, annak ellenére mindenki remekül el tudja ítélni az embert. Se nem védem, se nem itélem el sem a „támadót” sem a „sértettet”.
    Viszont senkiben nem merült fel a kérdés: Hol voltak a 15 éves leányka szülei? Ennyire nincsenek jelen gyermekük életében? Ha már évek óta molesztálják gyermeküket, akkor az első lépéseket nem most, évek elteltével hanem a legelején kellett volna meg tenni! És aki azt a megnevezést használta, hogy „pedofil” a szóban forgó személy, az ismeri is vagy csak könnyű név nélkül nagyszájúnak lenni? Bárkiről lehetne pletykákat terjeszteni az interneten meg a sajtóban, és milyen szépen el csámcsogna rajta a népesség. De milyen igaz az a mondás, miszerint aki más bajával törődik, a sajátját felejti. Csak egy javaslat mindenki számára, mielőtt ítéletek fogalmazódnak meg fejünkben, bizonyosodjunk meg a valódi tényekről, vagy legalább tegyük fel magunkban az összes lehetséges kérdést az ügy kapcsán, és az után ítéljük el évekre a családapát, vagy csak hagyjuk szépen a bíróságra, ez amugy sem a mi dolgunk!

  • User
    Dátum: 2019. március 21., 18:30
    ÉRTÉKELÉS: -16

    Én sajnos ismerem az áldozatot, aki már NEM GYERMEK.
    az én falumban is legalább 4 embert megfenyegetett, hogy megveri, vassal szétüti, eltöri a csontjait, ha barátnőjének csak annyit is mondunk, hogy szia boldog névnapot. Tudom mert engem is fenyegetett meg interneten de én nem foglalkoztam vele szartam rá.
    Másfelől aki kakaskodik idegen faluba ne számítson jóra a székely embertől. Nem olyan ártatlan a drága kolléga, mint amilyennek itt bemutatják, aki meg azt hiszi az nem ismeri élőben, és nem volt vele egy fedél alatt. Senkit sem akarok védeni sem időset sem a fiatalt csak erről a cikk nem számolt be gondoltam leirom.

    • User
      Dátum: 2019. március 25., 1:27
      ÉRTÉKELÉS: 13

      Na hogy cáfoljam amit írsz,kedves kolléga.. én ismerem elég jól,évek óta!te ismered? Tudod,hogy milyen ember ő valójában? Vagy csak jártatod a szád? Lehet,hogy kifejezte nemtetszését,ha barátnőjének írogattak.. ami természetes.. viszont halehet hitesd el velem,hogy egy „boldog névnapot” üzenetre „megfenyegetett”.. túlzásokba estél azthiszem.. minden normális ember,félti párját.. hiszem,hogy írt pár palimadárnak,aki azthitte,hogy ő a falu bikája.. viszont ártott neked vagy társainak?? Nem!! Soha Senkinek!! Ennek a kis patkánynak is csak azt szerette volna elmondani,hogy nem normális dolog amit tesz.. szerinted ez a normális dolog faluhelyen? Hogy félholtra verjük embertársunkat??? Joga van erre bárkinek is??? Nehogymár úgy állitsd be a Székely falukat,mintha valami civilizálatlan vadbarmok élnék.. Ne magadból indulj ki!

  • User
    Dátum: 2019. március 21., 18:56
    ÉRTÉKELÉS: 17

    Érdekes ez jog, és a rendőrség valamint egyéb hivatalos szervek ”buzgósága” is. És sajnos az emberek hozzáállása is elkeseritő. Egy illető molesztál egy kiskorú lányt (ez már magában vérlázitó kellene legyen minden normális embernek 2019-ben), majd félholtra ver (nagykorú fiával együtt) egy fiatal fiút, és még ő a bántalmazott???!!!! és ezen sokan viccelődnek, nevetgélnek, még a hozzászólások alapján páran őt védik????? Mi van itt??? Milyen világban élünk? Meddig védik az ilyent, mig valakit megöl, vagy megerőszakol??

  • User
    Dátum: 2019. március 21., 19:12
    ÉRTÉKELÉS: 15

    Ez semmi ami Kezdimartonoson tortent. Azt lattatok volna meg ,hogy Bukarestben a „Soseaua Oltenitei-en” osszeverekedett ket cigany banda. Ott szeltek egymast a fejsze elivel. Es ezt eloben a tv stab(Romania tv) kamerai elott. Szerintem abbol egyenesen paprikas lett. Meg a tuzifat sem vagjak olyan sebesseggel ahogyan ez a cigany,a masikat a fejszevel szelte. Fenyes nappal es egy forgalmas uton, a tobbi ember szeme lattara. Na csak igy tovabb gyerekek,mert ha igy haladtok hamarosan ti is az ok szintjukre sulyedtek. Es ez nem is csoda egy olyan orszagban ahol a tv hiradok sztart csinalnak az ilyen kulturalatlan, civilizalatlan, analfabeta emberi allatokbol .

  • User
    Dátum: 2019. március 21., 20:13
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Mocskolkodni, elítélni ,pàlcàt törni az ember fölött mindannyian tudunk.Pedofil…rendben,de én mint szülő évekig nézem,hogy molesztàljàk a gyermekemet ?Hol voltak eddig ?Aki gyermekeket bàntalmaz, elítélendő,molesztàlàs ,elítélendő egyet értek.20 évesen is szegény …még gyermek …és most 20 évesen szegényt megverték,de arról nem szól a krónika,hogy vajon nem -e a szegény 15 éves kislàny is rudas a dologban?Nem -e kellene visszamenni az időben és visszaforgatni a képeket ?Nem -e én provokàlom a felnőtt bàcsit ?Biztos elítélendő a bàntalmazàs,emberek vagyunk nem àllatok !

  • User
    Dátum: 2019. március 21., 21:30
    ÉRTÉKELÉS: -12

    107 big like?! Előzmények törlése majd újra like?! Komoly cikkekre be sem gerjed az olvasótábor?! Ha 1 nagymagyar fenegyereket ” megácsolnak” arra szöknek! Ha már ekkora feneket kerítettek várjuk mindenki verzióját, h csámcsogjunk😊

  • User
    Dátum: 2019. március 21., 21:40
    ÉRTÉKELÉS: -9

    Ha már évek óta molesztáltak a kislanyt, akkor mégis mi a fészkes fenét keresett 14-én a „pedofil molesztáló” udvarán??? Talán nem is véletlen tört ki a háború??? Lehetett a dologban összeesküvés? Ha már „csámcsogunk”, akkor legyen amin csámcsogjunk!

    • User
      Dátum: 2019. március 21., 22:18
      ÉRTÉKELÉS: -7

      Na ez az,mit keresett ott ?Szekeret díszített,a ,,pedofil patkány,, udvaràn.És jogos a kérdés,hogy nem -e csak eszköz volt a ,, pedofil patkàny,hogy kimagyarázhassa magàt a kedvese előtt az àrtatlan 15 éves kislàny,szóval talàlgatunk emberek,de az igazat nem tudjuk.Az tény,hogy B.Z nőcsàbàsz,és el is ítélem ezt a megnyilvànulàst,nem csalàdos emberhez illő,de tudjuk jól, ,,Ha tó nincs,béka sincs ,,

  • User
    Dátum: 2019. március 21., 22:18
    ÉRTÉKELÉS: 29

    Akárki is az áldozat (bármit is mondott, vagy tett), ebben a történetben ő az ÁLDOZAT és NEM A BŰNÖS. Ha arról lett volna is szó, hogy megakarták ‘leckéztetni’, mert éppen nem ártatlan a fiú, akkor ‘megelégednek’ egy két nagyobb pofonnal. De itt egyértelmű (a kép alapján+ sérülések leirása), hogy nem erről volt szó. Aki ilyen mértékű verésre képes, az (és még egyszer irom, teljesen mindegy ki az ádozata) PSZICHOPATA, a társadalomra veszélyes, akit kellően meg kell(ene) büntetni. Vannak akik, állitják, hogy megérdemelte…hát lehet, ha nőket erőszakolt volna, vagy hasonlóan súlyos sérüléseket okozott volna valakinek, de ha ilyen lenne, arról már biztos olvastunk volna. Bárkinek bármi baja van bárkivel (elvileg) vannak törvények a konfliktusok rendezésére, az ilyen mértékü erőszak (vagy egyáltalán az erőszak) minden körülmények között súlyosan büntetendő kellene legyen.

  • User
    Dátum: 2019. március 22., 19:47
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Szomoru ,hogy hova tart ez a vilag! 🙁 eggyik felt sem partolom, mindketten hibasak,mert egy konfliktus megbeszelesnek van mas modja is mind az eroszak! Mivel eggyik fel sem kiskoru,felottek modjara le lehetett volna rendezni ezt a megbeszelest! Csak egy kerdes megis,hogy volt szive egy felnott embernek,egy fiatal fiut bantalmazni?Nem gondolt bele,akar az o gyerekevel is,ugyanez megtortenhetett volna! lassan az emberekbol kivesz az erzes, az allatoktol tobb szeretetre szamithatunk ,,sajnos”‘! UI: Remeljuk a bantalmazo, megkapja melto bunteteset! Teljes felepulest a bantalmazottnak!

  • User
    Dátum: 2019. március 22., 23:37
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Hàt azèrt akármi volt,igy elverni valakit ez azért ez durva. Én jobbulást kivánok a fiúnak.
    Kapja meg a méltó büntetèsét az aki ilyen módon tud „kommunikálni”
    Ès hagyjuk az a süket dumát,hogy székely embertől jóra neszámitsunk mert ez olyan nevetséges.

  • User
    Dátum: 2019. március 23., 19:42
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Igazából akkor beszélhetünk pedofíliáról, ha az áldozat max 13. éves és a zaklató min 16. Jelen esetünkben efebofíliáról van szó. Habár mivel Romániában 15 évtől van az „Age of consistent” tehát a belegyezési korhatár, így ha a lány is akarta, ami nem elképzelhetetlen, akkor szó sincs semmiféle bűncselekményről.

  • User
    Dátum: 2019. március 23., 21:06
    ÉRTÉKELÉS: 16

    Aki ilyen tettre képes nem érdemli meg az ember nevet, a családját, a gyermekeit! A két fiatal csak annyit akart az emberszabásútól, hogy fejezze be a lány zaklatását, és naivul azt hitték, hogy civilizáltan megbeszélhetik. Tévedtek! Aki a saját gyerekét is kényszeríti, hogy segítségére legyen egy ilyen borzalomban az nem ismer sem Istent sem embert! Az ilyennek magánzárkában a helye és nem emberek között!

    • User
      Dátum: 2019. március 25., 18:49
      ÉRTÉKELÉS: -1

      Félholtan kiengedték volna még azon az éjszakán ?Ne essünk tulzàsokba ,nem úgy néz ki mintha az orvosok feladtàk volna a reményt és hazaengedték hospisba 🙄

  • User
    Dátum: 2019. március 26., 8:31
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Mennyire érződik a kedves hozzàszoló ,,jóindulata ,,Jelent meg valahol ,hogy igaz a hír ,miszerint B.Z.tényleg csinàlt valamit a lànnyal🙄???Nem!!!Akkor meg miről beszélünk ???Mindaddig amíg nincs bizonyíték ,és a 15 éves kislàny hallgat mint a szar a fübe ,nem értem ok nélkül mit jàr a szánk ?Az viszont nem tudom mennyire vet jó fényt egy leàny gyermekre aki 15 évesen főtéma lesz ilyen ügyben ,le a kalappal kisanyàm, BÜSZKÉK LEHETNEK RÀD A SZÜLEID!

  • User
    Dátum: 2019. március 26., 19:57
    ÉRTÉKELÉS: 1

    😁😁😁 Zolikàm,akàr ezt is mondhatjuk nem a 15 éves kiscsaj miatt verekedett,hanem a 20 éves kemény csàvó miatt,aki addig pattogott és próbàlt felnőtt férfi modjàra verekedni amíg kihúzta a dugót !

  • User
    Dátum: 2019. október 10., 8:31
    ÉRTÉKELÉS: 2

    AZ A MOCSKOS ELMEBETEG AGRASZIV MOLESZTALO MEGERDEMEL JO NEHANY EVET A TRAGYA CINKOS KOLYKEVEL EGYUTT. A SZERENCSETLEN TAPASZTALATLAN RETTENTO SERULEST SZENVEDO FIATAL SRAC. TALAN NEM IS GONOLT ARRA, HOGY TAMADOJA KESOBB ONMAGA ALTAL SERULT MEG. TUDATABAN, HOGY EZERT BORTON JAR. KI KELL VISGALNI AZ ESETET. MERT A HATOSAGOKAT AKARJA A SZEMETLADA MEGTEVESZTENI. EN 25-EVES VOLTAM JARTAM EGY LANNYAL AKI HOZZAM KEPEST GAZDAG VOLT. AZ EDESAPAM KIGYEREK KOROMBAN MEGHALT EDESANYAM PEDIG MEGVAKULT. A TESTVER BATYAMAT PEDIG TALICSKABAN TOLTAK HAZA MERT MEGHALT, MEG MERGEZTEK. KORABBAN A KOMMUNISTAK BRUTALIUSSAN MEGKINOZTAK ES BORTONBE ZARTAK AZERT MERT NYUGATRA AKARTAM KIJUTNI. EGY ALKALOMMAL KISERTEM HAZA A LANYT A 2-METERES FATERJA ELO LEPETT A SOTETBOL ES AZONNAL UTLEGELNI KEZDETT. EGY FEL TEGLAT KAPTAM FEL ES AZZAL SZEPEN BE TAKARTAM A GOLJATOT. A TANACSOM PEDIG AZ, HOGY SOHA NE ENGEDJ SENKIT A TEST KOZELBE VAGY NEM SZABAD HATAT FORDITANI MERT AZ LEHETOSEGET AD A TAMADONAK. TOBB MINT 40-EVE ELLEK AMERIKABAN. SALYNOS VOLTAM OTTHONTALAN IS A 80-AS EVEKBEN SZOVAL ISMEREM A ” SZABALYOKAT” BARATOM VIGYAZZ MAGADRA!