Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az ozsdolai volt az utolsó

Az ozsdolai volt az utolsó Kovászna megye

Ozsdola központjában díszelgett az az utolsó székely zászló, amit a bíróságon „elveszített” Háromszék: az igazságszolgáltató szervek úgy ítélték meg, hogy a lobogó törvénytelenül volt kihelyezve, így tegnap levonták, majd egyházi területen húzták fel azt.

A szomorú eseményre a vasárnapi szentmisét követően került sor, a jelenlevők a szövetkezeti üzlet előtti téren, a hősök emlékművének szomszédságában felvont zászlóhoz vonultak, amit Dan Tanasă pereskedésének eredményeként, jogerős bírósági döntés értelmében kellett eltávolítania az önkormányzatnak. A pereskedés még Brândus-Dendyuk Szilveszter polgármester idejében kezdődött, a hálátlan feladat azonban utódjára, Pénzes Ágostonra hárult.

Hirdetés
Hirdetés

Az elöljáró a zászlólevonást megelőzően köszöntötte a helyi és a kézdivásárhelyi érdeklődőket, többek között az erdélyi magyar pártok képviselőit, majd röviden összefoglalta, mi vezetett a zászló levételéhez. „2010-ben elsőként Ozsdolán, az önkormányzat épületére volt kitűzve a zászló, de sajnálatos módon, többszöri prefektusi felszólítást követően 2013 májusában onnan is el kellett távolítani. 2013. július 21-én, hivatalos ünnepségen, a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére és a polgármesteri hivatal együttműködésével jelenlegi helyére került a zászló. 2018. augusztus 13-án Dan Tanasă levélben felszólított a zászló eltávolítására, 2019 márciusában ezt megismételte, de nem engedtünk a nyomásnak.

Így 2019. május 31-én Tanasă perbe hívta az önkormányzatot” – foglalta össze az elöljáró, hangsúlyozva, hogy elődje minden tőle telhetőt megtett a zászló megtartásának érdekében, de 2020. április 21-én a Bukaresti Törvényszék döntéssel kötelezte az önkormányzatot a lobogó levételére, a fellebbezésük pedig eredménytelen maradt, 2021. augusztus 16-án a végleges döntést is megkapták. „Személy szerint nagyon sajnálatosnak tartom, hogy valóságos harc folyik a székely zászló ellen, de érdemben semmi nem változik, Székelyföld továbbra is létezik” – hangsúlyozta a község első embere.

Csíki Dávid, az Ozsdolai Székely Tanács elnöke azt nehezményezte, hogy a hatalom és egyes személyek továbbra is üldözik egy ezeréves múlttal rendelkező nemzet szimbólumait, „nem tetszenek a székely zászlók, utcanevek, magyar egyetemek, és általában semmi sem, ami magyar”. Az említetteken kívül még felszólalt Biró Levente, a Kézdiszéki Székely Tanács alelnöke és Lukács Attila, az RMDSZ ozsdolai szervezetének elnöke is, majd a zászlót levéve, a templom mellett húzták fel ismét, ahol Jakab-Fancsali Kálmán plébános, címzetes esperes mondott áldást. Az esemény a nemzeti imánk eléneklésével ért véget.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások