Felhívás!

Az összetartozás jegyében

Az összetartozás jegyében Kovászna megye

Vasárnap délután Kökösben, az unitárius parókia udvarán, hálaadó ünnepély keretében Dávid Ferenc-mellszobrot avattak.

Az ünnepély szintén a parókia udvarán felállított sátorban kapott helyet, ahol az összetartozás jegyé­ben unitárius, református, katolikus, evangélikus és ortodox egyházi lelkészek és tisztségviselők voltak jelen. A Török István unitárius esperes vezette úrvacsoraosztást követően az istentiszteletet ünnepi műsorral egészítette ki a Harmónia vegyes kar.
A szobor leleplezését megelőzően dr. Tăraș Silviu kökösi tanár mondott beszédet, aki kifejtette: „Időszerű a Dávid Ferenc-szobor leleplezése, mert 1918-ban a nagy világégést lezáró hatalmi átrendeződés, 1968-ban meg a kommunista rendszer lehetetlenítette el a megfelelő visszatekintést, összegzést, és emlékjelállítást. Bartha Alpár lelkész és Ilyés János gondnokunk merész vállalkozásának a sikerét is ünnepeljük ma” – fűzte hozzá.
Minden jelenlévő lelkész áldását adta a szoborra és az azt állító közösségre, majd koszorúzás következett, végül a székely és magyar himnuszok hangzottak el.
A szobrot Petrovics István kökösi származású szobrászművész készítette, részben adományként, aki a leleplezést követően megjegyezte, ez az első szobra a településen. A mellszobor Lázár Imre székelyudvarhelyi öntödéjében készült, ugyancsak részben adományként, a talapzatot és környezetét Hankó Dénes mérnök és műemlékvédelmi szakemberekből álló csapata készítette adományként. A közösségből Sztolyka Lajos és családja, Ilyés János és családja, Nagy Géza és családja, valamint Lászlófy Csaba és családja közel 60 kg rezet adományoztak a szobor nyersanyagának kiegészítésére, Putirac Miklós keblitanácsos és családja háromezer lejjel támogatta a szobor elkészíttetését.
Bartha Alpár házigazda lelkész megköszönte a tereprendezési közmunkát keblitanácsos testvéreinek, valamint Ilyés János gondnoknak, hogy a szívén viselte a szobor állításának teljes folyamatát. „Hálásak vagyunk mindannyiuknak, hogy a vallásszabadság 450. évfordulóján a nemes ötletből valóság lett, s méltó emléket állít lelki és szellemi értékeinknek” – zárta beszédét a tiszteletes.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások