Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az őrangyala mellette volt

Az őrangyala mellette volt Kovászna megye

Kedd reggel Gelencén egy nyolc­éves gyerekre rontott a medve. A kisfiú szerencsére felületi sérülésekkel (és nagy ijedtséggel) megúszta az esetet.

Ilyés Botond, Gelence polgármestere érdeklődésünkre kifejtette: arra még nem volt példa, hogy egy medve fényes nappal végigjárja a települést.

Hirdetés
Hirdetés

– A medve az Alszegben, a Sásas nevű részen szabadult be Gelencére, végigmasírozott az önkormányzat előtt, majd az óvoda melletti, zsákutca végében játszó kiscserkészt effektív leütötte a földre. Ezt követően kiment az utcából, szerencsére nem marcangolta meg a nyolcéves kisfiút, aki a nyakán és a hátán szenvedett sérüléseket. Onnan végigment a főúton, és a fűrésztelep részén hagyta el a falut – részletezte a történteket az elöljáró. Ilyés hozzátette: aggasztó, ami történt, vélhetően a medve még vissza fog térni. Főként, hogy Gelencén az elmúlt időszakban többször tört be a gazdaságokba, ahol tehenet és juhokat ölt meg. A legtöbb esetet már nem is jelzik a lakók, mert a vadkárok kifizetése nagyon lassú és körülményes.

– Nem tehetek annál többet ez ügyben, mint amit eddig tettem – mondta lapunknak Ráduly István prefektus – továbbítom a környezetvédelmi minisztériumnak a gelencei polgármester jelentését az esetről és a felvételt a medvéről. – Elszomorító, hogy egy hónapon belül már a harmadik ember elleni támadásról hallunk csak a megyében. Az is nagy veszteség, óriási kár a gazdának, ha leüt egy lovat vagy tehenet a medve, de hogy gyerekre támad a falu közepén, az óvoda közelében, az elgondolkodtató. Történhetett volna nagy szerencsétlenség is.

A gyermeket jelenleg a kézdivásárhelyi kórházban tartják megfigyelés alatt, miután sebeit ellátták. Sérülései nem súlyosak, állapota stabil. Előreláthatólag három napig tartják bent – közölte lapunkkal Canea-Kocsis András kórházigazgató.

A prefektustól azt is megtudtuk, mindmáig nincs válasz a június 29-i, medveellenes tüntetésen neki átnyújtott és általa a kormányfőnek, illetve a környezetvédelmi minisztériumba továbbított petícióra, melyben az emberi élet és javak védelmének biztosítását, az állományszabályozó beavatkozást, a veszélyes egyedek esetében az azonnali közbelépés lehetővé tételét és a kártérítések felgyorsítását követelték a gazdák, sportolók, városlakók.

Háromszéken az elmúlt hetekben ez a harmadik medvetámadás, néhány napja Sepsiszentgyörgy és Sugásfürdő között egy sportolót sebesített meg súlyosan a vadállat, míg Zágonban a falutól néhány kilométerre egy saját, bekerített területén tevékenykedő férfira támadott egy kétbocsos anyamedve.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. július 7., 8:29
    ÉRTÉKELÉS: 18

    Szo szerint amig az emberek sajat kezukbe nem veszik a medveproblemat addig Bukarestbol a barsonyszekbol egyikunk se varjon semmilyen segitseget es megoldast.
    Tehet sajat kezbe kell venni telepuleseink korul a medveproblemat es ugy hogy az csendes megoldasra talaljon es eltunjenek a medvek igy vagy ugy , ilyen vagy olyan modszerekkel.
    A Zoldek peddig akar be is foghasak a joszagokat ha ilyen nagy medvebaratok vagyunk es akar hazialatkent is tarthatjak lam milyen egyuttelni nap mint nap a macival.