Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az iskolát is befogadta

Az iskolát is befogadta Kovászna megye

Tovább zajlik a kiskászoni új templom építése: az istenházát most már padokkal is felszerelték. Az épület hátsó fertályába a helyi iskola és óvoda költözött be.

A tervek szerint új iskola és óvoda épül Kiskászonban, ezért az oktatási intézmény kérésére a katolikus egyház a rendelkezésükre bocsátotta a kis településen lévő új templom végében található közösségi házat. Emiatt nagyobb volumenű munkálatokat kellett elvégezni az épületen, ami most már sejteti a végleges formáját.

Hirdetés
Hirdetés

Pál Ferenc kézdiszentléleki plébános elmondta: ahhoz, hogy a templom hátsó részében lévő közösségi háznak szánt termekbe az oktatási intézmény be tudjon költözni, gyorsan beüzemelték a fűtést is.

A plébános szerint a templom befejezésére ismét támogatást kaptak a Bethlen Gábor Alaptól, így most már biztos, ha minden jól megy, és ha a járványveszély is csitul, akkor jövőben megtartják a szalagvágást. A templomba bekerültek a padok is, ezeket egy kézdivásárhelyi vállalkozó készítette el.

A kiskászoni új templom építését a régi, lakóházból átalakított ingatlan állagának a romlása indokolta, szakemberek szerint az épület megmentése többe került volna, mint az új, tágasabb templom felépítése.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük