Felhívás!

Az iskolák színeváltozásai

Az iskolák színeváltozásai Kovászna megye

A csernátoni Végh Antal Általános Iskolában és óvodában hétfőtől áttérnek a hibrid oktatásra, mert a településen az ezer lakosra eső fertőzésszám a sárga forgatókönyvet lépteti életbe. Ugyanígy jár Nagypatak és Hidvég is, közben azonban a fordított folyamat játszódik le (azaz zöldre vált) Kézdivásárhelyen, Uzonban és Ozsdolán.

Olvasóink jeleztek olyan képtelen helyzeteket, hogy tízes (vagy akörüli) létszámú osztályban kellene a gyermekek felét hazaküldeni, felét pedig iskolába hívni. Kiss Imre főtanfelügyelő érdeklődésünkre elmondta, ezt a videókonferenciákon több más megye tanügyi vezetői is sérelmezték, velük együtt javasolták a tanügyminiszternek, hogy módosítsák a tanügyi és egészségügyi minisztérium közös rendeletében az erre vonatkozó cikkelyt olyan értelemben, hogy az iskolák a helyi körülményekhez alkalmazkodva alkalmazhassanak más megoldást is. Konkrétan azt kellene elérni, hogy a sárga forgatókönyv se zárja ki, ha elég nagy a terem és elég kicsi az osztálylétszám, akkor mindenki mehessen iskolába.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.