Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az EMSZ-szel előre!

Bár a választási eredményekkel nem voltak elégedettek, a Magyart Polgári Párt (MPP) országos választmánya egyhangúan megszavazta az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) való fúziót. A testület a párt országos vezetését bízta meg, hogy tárgyaljon és döntsön az RMDSZ-szel való együttműködés kérdésében.

– A Makfalván sorra került találkozón „mondtak ilyent is, olyant is” a választási eredményekről, de végül nem volt senki, aki ellenezte volna az egyesülést – mondta el megkeresésünkre Csáki Attila, az MPP háromszéki elnöke.

Hirdetés
Hirdetés

– A választási eredményekkel aligha lehetünk elégedettek, de végül nem látszik más út, mint összefogni az EMNP-vel, és a létrejövő Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) megpróbálni eredményesebb politizálást folytatni, még ha ez az első próbálkozás nem is hozta meg az elvárt végeredményt – jelentette ki Csáki. A fúziót azt tette némiképpen kétségessé, hogy az év elején az MPP csíkszeredai kongresszusa elfogadott egy záradékot, amelynek értelmében, a helyhatósági választásokat követően kiértékelik az eredményt, és ennek függvényében esetleg újragondolják a pártok összeolvadását. Ezt azonban – értesüléseink szerint – senki nem hozta szóba a választmányi ülésen.

Az MPP megbízta az országos vezetést, hogy az EMNP-vel együtt tárgyaljon az RMDSZ-szel a de­cemberi parlamenti választásokon való közös jelöltlista kialakításában. Úgy tartanák méltányosnak, ha az EMSZ három bejutó helyet kapna. Ezen belül az az elképzelésük, hogy a lista első és harmadik helyét az MPP javasolja (erre neveket is adtak: Kulcsár-Terza József és Nagy Zoltán), a lista második helyére pedig az EMNP tegyen javaslatot.

Az EMSZ a magyarságra leadott szavazatok mintegy nyolc százalékát szerezte meg a helyhatósági választásokon. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük