Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az előítéletek lebontásán (is) dolgoznak

Az előítéletek lebontásán (is) dolgoznak Kovászna megye

Az elmúlt pénteken nyílt napot tartottak a Kovászna megyei Szociális, Ellátási-és Gyermekvédelmi Igazgatóság által Baróton működtetett családi házban, az otthon kapuja nyitva állt nemcsak az itt lakó, ellátott gyermekek, de a látogatók előtt is. Jobban mondva nyitva állt volna, ha akadt volna látogató, azonban néhány iskolai osztályon kívül más látogató nem igazán lépett be az udvarra.

Hirdetés
Hirdetés

Pedig a napra pontosan immár tizenhárom éve működő családi házban, ahol négy nevelő, egy felsőfokú nevelő és az otthon vezetője tíz gyermek ellátásáról gondoskodik, mindent beleadva, szívvel-lélekkel készültek a vendégek fogadására, akárcsak ahogy egy rendes családnál is illik: süteményekkel, üdítővel, jókedvvel, és vendéglátói örömmel. A vendégfogadó gyermekek lelkesen mutatták meg kíváncsi osztálytársaiknak a szobáikat, ahol laknak, ahol alszanak és tanulnak, de az egész házat, amelyben iskolán kívüli életük zajlik, és ahol a lehető legotthonosabban érzik magukat, a róluk igazi szülőkként gondoskodó nevelőknek köszönhetően.

A korábbi évekhez képest a baróti családi háznál most mégsem volt az az igazi jó hangulat, mert mint azt a házfőnök Vásárhelyi Zsuzsa magyarázta, az idei nyárelőn Baróton történt események egyfajta törést eredményeztek a családi házban ellátott gyermekek és az iskola, illetve a baróti közvélemény között, mely még most is negatívan hat munkájukra. Mint ismert, májusban az a hír röppent fel Baróton, hogy újabb családi házakat akarnak ide építeni a szüleik által elhagyott gyermekeknek, ám a szándékot a baróti szülők megakadályozták, azt hangoztatva, hogy Barót nincs felkészülve az ilyen speciális nevelési igényű gyermekek befogadására. 

A ház vezetője szerint az itt jelenleg lakó gyermekek több empátiát, toleranciát igényelnek ugyan, nehezebben fogadják el a jó tanácsot, szóval egy kicsit „másabbak”, mint a többiek, ám ennek ellenére mégsem érdemelték volna meg a barótiak részéről az elmúlt hónapokban tapasztalt, kirekesztő magatartást.

– A nyár elején történtek óta a pedagógusok csak akkor hívnak, ha valami probléma van a gyermekekkel, a panaszaik azóta szaporodtak – mesélte Zsuzsa. – Több segítséget várnánk el tőlük, illetve azt, hogy kapcsolataink javuljanak. Erre szolgál ez a nyílt nap is, melyet az itt lakó gyermekek érdekében szervezünk. Mi mindent megteszünk azért, hogy ők is a felnőtt társadalom elfogadott tagjaivá váljanak, ha kilépnek a családi ház kapuján, de egyedül nekünk is nehéz velük boldogulni. Szükségünk lenne a pedagógusok, a helyi lakosok támogatására – fűzte hozza.

A házban dolgozó nevelők lelkiismeretes munkájának köszönhetően az itt nevelkedő gyermekek jó iskolai eredményekkel is dicsekedni tudnak, tanulmányi versenyeken is részt vesznek rendszeresen, többen szakiskolát végeznek, de van közülük, aki akár egyetemre is megy.

– Mindaddig, amíg a társadalmunk olyan amilyennek ismerjük, mindig lesznek elhagyott gyermekek itt Erdővidéken is, akiket nem hagyhatunk magukra. Azt szeretnénk, ha törekvéseinket mások is elfogadnák, megértenék és segítenék munkánkat – összegezte a családi ház vezetője.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük