Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az élet peremén

Az élet peremén Kovászna megye

Mintha nem is a 21. században és nem az Európai Unióban lennénk, hanem valahol egy borzasztó helyen, a világ végén, legalábbis ez az első benyomása annak, aki meglátogatja a Bardoc falu határában, egy nyomorúságos tákolmányban lakó Váncsa Szabolcsot és feleségét, Dobra Júliát.

A család két kislánnyal, a 4 hónapos Szabinával és a rövidesen kétéves Erzsikével már-már elképzelhetetlen körülmények között tengeti életét, két egykori istálló közötti fedél alatt, egyetlen, szobának aligha nevezhető térben, mely körülbelül 10 négyzetméteres, s melyben egyetlenegy ágy fért el, valamint egy kisebb, inkább csak fűtésre, mintsem főzésre alkalmas kályha.

Hirdetés
Hirdetés

Látogatásunkkor a családapát a ház előtt találtuk, de készségesen beinvitál a kis kuckóba, hogy meséljen életéről. Azt mondta, a napokban, amióta megjelent róluk egy kisfilm is a világhálón (a Facebookon az Erdővidék oldalon nézhető meg), sok látogatójuk akad, mindenki segíteni akar, ám ez egyelőre inkább problémát jelent számukra, hiszen nincs, ahol tárolják az adományokat, ezért arra kérik a segítő szándékú embereket, hogy a tárgyi adományozás előtt vegyék fel a kapcsolatot Kolumbán Andreával (tel.: 0770.365.230), a Máltai Szeretetszolgálat bardoci megbízottjával, útbaigazítás végett. Ami biztos: a családnak legnagyobb szüksége pénzre lenne (bár sürgősebben vastagabb ruházat, 2-es és 4-es pelenka is elkelne, főleg a kislányoknak) azért, hogy mielőbb házat tudjanak vásárolni, hogy kikerülhessenek a jelenlegi lehetetlen élethelyzetből. Pénzadomány a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi fiókjához küldhető a következő számlaszámra: Serviciul de Ajutor Maltez în România – Sfântu Gheorge, RO70 BRDE 150S V402 0765 1500, BRD Bank, Swift-kód: BRDEROBU (külföldi utalásokhoz), CUI: 30085114 (postai utalásokhoz).

A család élettörténete elég zavaros: Szabolcs Prázsmáron született, édesanyja volt bardoci, úgy került ő is ide 9 évesen. 2004-től, vagyis immár 17 éve lakik a jelenlegi viskóban, amit egy időben nyolcan is laktak, most négyen. Szabolcs jelenleg 27 éves. Reggel-este biciklivel Olasztelekre jár fejni egy állattartó gazdához, onnan származik a jövedelme, amit a gyermekpénz egészít ki, a feleség a két kislány gondozásával foglalkozik. Júlia kézdivásárhelyi születésű, első férje sokat bántalmazta, aztán megismerte Szabolcsot, úgy jött ide Bardocra.

Érdeklődésünkre, hogy miért nem költöztek legalább kvártélyba, azt mondták, a faluban nemigen lehet kapni kiadó házat, eladó, az van, de a vásárt nyilvánvalóan nem tudják megengedni maguknak, ezért lenne szükségük anyagi segítségre.

Már csak az is szívszorítóan fájdalmas, hogy két kislány ilyen körülmények között lakik, ezért most itt lenne az ideje megmutatnunk, hogy mindazt, amit a szeretetről vagy az együttérzésről szoktunk írni közösségi oldalunkra, komolyan is gondoltuk, és itt az alkalom, hogy ennek bizonyítékát is mutassuk. Mindenkinek ajánljuk, nézze meg az erdővidékiek kisfilmjét a házaspárról, ott bővebb információkat is találnak a segítségnyújtás módozatairól, és esetleges kérdéseikre is válaszolnak. Hallgassunk a kezdeményezők felhívására, mely így hangzik: „Ha sokan vagyunk, könnyen segítünk!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. december 20., 9:24
    ÉRTÉKELÉS: 32

    Még több ilyen Málnási Timi önkéntes kellene, aki terhesen is önzetlenül és egótlanul segít a rászorulóknak. Keressenek rá bizalommal a Facebook-on és ő közvetít, ha segíteni akarnak. Bravó Timi!

  • User
    Dátum: 2021. december 20., 9:17
    ÉRTÉKELÉS: -10

    Ha adtál tojást…. Adj valamit amiben elkeszithetem, esetleg egy kicsi olajat is De tudod mit…. Már a kenyer is jó volna. Nem itélkezem…. De Erdélyben nem egy család van aki ilyen körülmények között él…. Csak azokról nem készült videó…. Sokan vannak most 30 évesen gyermek nélkül mert nem érzik azt hogy meg van a körülmény hozzá, túl sokat gondolkozunk hogy majd hogy lesz ha a gyermek meg van. Itt van kettő is, és azelőtt sem állt jól a széna.

    • User
      Dátum: 2021. december 21., 18:47
      ÉRTÉKELÉS: 9

      Már ne is haragudjanak akik negatív dolgokat posztolnak ez alá a bejegyzés alá. Szánalmas az, hogy ezt a családot bántsák. Senki sem tehet a sorsáról én úgy vélem. Van ez a család aki sajnálatos módon igen szomorú sorsban élnek. Megnézném azon emberek reakcióját akik igenis negatív dolgokat csatoltak ide, hogy mit szólnának/tennének ebben a helyzetben. Szabolcs nem adta fel, hiába hogy a lábával is gond van. A videóban is elmondta hogy szeretne jobb sorsot a gyerekeinek.. Ha nekünk kellene legalább egy napot is eltölteni ott, úgy vélem hogy igen könnyen feladnánk… De azért jött létre ez a videó és ez a poszt hogy segítsünk a családnak jobb viszonyokat teremteni. Ha valakinek nem tetszik, vagy nem szeretne ebben részt venni, inkább görgessen tovább, és ne bántalmazó kommenteket hagyjon itt…

  • User
    Dátum: 2021. december 20., 10:14
    ÉRTÉKELÉS: -76

    Na ne haragudjon ram senki, de 27 eves egeszseges ferfi nem talal jobb/normalis allast ? Rengeteg ferfi van aki megvallik a csaladjatol elmegy kulfoldre dolgozni csak hogy jobb korulmenyeket biztositson a csaladnak. De persze igy egyszerubb napi esetleg 3 orat ledolgozni oszt most meg varni a segitseget es sajnaltatni magukat.
    Sajnalom a gyerekeket de a szuloket nem,ideje lenne felnoni.

    • User
      Dátum: 2021. december 20., 11:54
      ÉRTÉKELÉS: 101

      Már meg neharagudjall kedves kommentelő utána jártál, hogy egészséges? A lábával félszeg és nem tudna járni rajta csak bizonyos egészség ügyi cipőben. Ezért nem is veszik sehova fel dolgozni mert azt mondják neki félszeg. Először bizonyosodj meg aztán itélkezz.

    • User
      Dátum: 2021. december 20., 11:54
      ÉRTÉKELÉS: 79

      Ön nem látja hogy alig tud menni baj van a lábával és a video alatt egyszer sem mondtak hogy segítséget várnak .Ha nem akar segíteni akkor inkább ne is kommentaljon negatív dolgokat

    • User
      Dátum: 2021. december 20., 12:51
      ÉRTÉKELÉS: 59

      Még hogy egészséges hát nem látsa a videón hogy nyomorék én személyesen is ismerem mert árvaház volt ha nem segít az ember legaláb tartsa meg a rosz véleményt magának mert most rajtuk holnap meg rajtunk

    • User
      Dátum: 2021. december 20., 12:28
      ÉRTÉKELÉS: 67

      Istenem, de sok frusztrált alak van itt. Ha nem akarsz ne segíts, de legalább fogd vissza magad és ne komentálj negatívan. Boldog Karácsonyt mindenkinek.

    • User
      Dátum: 2021. december 20., 19:17
      ÉRTÉKELÉS: 20

      Kedves komentelő először is a férfi nem egészséges félig nyomorék és igenis próbált jobb munkát keresni de nem veszik fel sehova! Talán ön adhatna neki munkát !!

    • User
      Dátum: 2021. december 28., 8:09
      ÉRTÉKELÉS: 3

      A cikkben írja, hogy van egy videó amelyben a fiatalember részletesebben is beszámol a problémáiról. Azt meg kellett volna nézni mielőtt odavetjük ezt a hozzászólást. Egy részben mozgáskorlátozott, nyitott gerinccel született, beteges emberről van szó aki mindennek ellenére dolgozni jár nem egy gyereksegélyen élő egészséges, munkaképes valakiről.

  • User
    Dátum: 2021. december 20., 11:02
    ÉRTÉKELÉS: -21

    Minek kell gyereket csinálni, ha nincs miből eltartani? Nem is egy van, hanem kettő. Kell még csinálgatni párat, hogy legyen miből eltartani a többi részét a családnak. A mai világban megannyi védekezési mód van, de lehet arra sincs pénzük, nem marad rá. Gondolom ilyen helyen a cigi-kávé-pia nem megvetett, sőt jut is mindennap.
    Fiatalon nem csinálok gyereket úgy gondolom, ha nincs miből eltartani, hogy majd felhányódik elgondolással. Inkább elmennének munkába, hogy először legyen meg a reavaló és utána a gyerek.
    Sokan élünk a létminimum alatt, mégsem kuncsorgunk az adományokért, hanem összekuporodunk és spórolunk.
    Nemcsak Karácsonykor kell a szegényekre gondolni és adományozni, mindenki úgy csinál, mintha más napokon enni nem kellene. Pillanatnyi adományozás nem fogja a helyzetüket megoldani, más megoldás kellene rá.
    De könyörgöm, több gyereket ne csináljon az ilyen, aki saját magát nem tudja eltartani!!!

    • User
      Dátum: 2021. december 20., 21:20
      ÉRTÉKELÉS: -7

      S hja van még egy az árva házba, addig csinálják míg segítik, mikor rá kérdeztünk minek egy újabb gyerek a válasz az volt ne szóljunk bele. Úgy hogy hagyjuk…

    • User
      Dátum: 2021. december 20., 15:18
      ÉRTÉKELÉS: 26

      Nem kötelező felvenni a férj nevét. Csak úgy hirtelen tudok min. 3 ilyen helyzetet a baráti körömben, többek közt nálunk is ez van. És mindenki egyetemet végzett znem hajléktalan.

      • User
        Dátum: 2021. december 21., 4:37
        ÉRTÉKELÉS: -12

        Nem kötelező felvenni a férj nevét valóban. Ott vagy a fehérnép viseli a nadrágot vagy azért nem veszi fel a nevét, mert nem diszkriminálnák pozitívan, ha meghallják bárhol annak a „dinasztiának” a családnevét, amivel zöld útja van mindenhová, mindenki kedves lesz egyből vele.
        De a mai trend affele is tendál, hogy így nincs felelősség, első összezörrenésre hazaköltözik a fehérnép, amíg jól esik csak addig marad. Jöhet is a következő, sorozatban váltogatva a partnereket, már nem is emlékszik tegnap kivel, élj a mának, holnap megint mással.
        Egyetemi diplomát lehet venni, a Spiru Haret adott nektek elég diplomát, de más egyetemtől sem tanulhatod meg a hűséget, emberséget, pont lehet az adott oktató a diákjaival kavar naponta.
        Ez a baj, hogy egyesek egy megvett diploma után már azt képzelik, hogy felsőbbrendűek, emberséget nem adnak vele sem hűséget, pedig vele/anélkül is lehet mindkettő.

        • User
          Dátum: 2021. december 21., 15:53
          ÉRTÉKELÉS: 6

          Azt se tudja mit beszél a „Nem kötelező felvenni a férj nevét valóban. Ott vagy a fehérnép viseli a nadrágot vagy azért nem veszi fel a nevét, mert nem diszkriminálnák pozitívan” hozzászóló. Kis ízelítő ezekből: nem ma, hanem mondjuk kb. 15-20 évvel ezelőtt házasodottakról van szó, mindenki Kolozsváron végzett vagy a Babes-Bólyain vagy a technikai egyetemen, egyik „fehérnépnek” doktori diplomája is van, melyet nem vásárolt és plagizált, hanem megdolgozott érte. Mindenki saját lábán szülői segítség nélkül éli az életét saját házban vagy lakásban, Romániában, és egyesek közül ezreket is keresnek. Euróban. Nem állami vállaltnál, nem lopva, hanem tudással.
          Sok sikert az életben. 🙂

          • User
            Dátum: 2021. december 21., 17:23
            ÉRTÉKELÉS: -2

            Akkor megvan a bibi, a szülői dinasztia segítette oda, ahol van, mára „megdolgozott kemény munkájukként” könyvelik el. Nem kell álszenteskedni!
            Csak az én példámból kiindulva sok helyen megkérdezték már, mivel családnevem egyezik de semmi közöm egy híres helyi dinasztiához. Dokinál is vagy más hivatalban is szépen rámmosolyogtak, hogy mi a probléma és XY rokona vagyok-e. Amint elmondtam, hogy nem, tovább nem is hallgattak, hanem tépjek sorszámot/nem is fogadtak aznap és szembecsukták az ajtót.
            Ha az én nevemnél nagyobb rang társul akkor a partnerem nevét veszem fel, pláne ha vagyonos!

    • User
      Dátum: 2021. december 20., 22:11
      ÉRTÉKELÉS: 10

      Neked ez a lényeg te gyepes agyú? Nem elég átok, hogy nincstelek, árvaházban nevelkedtek és sánta is a férfi? Le az ilyen szemét emberszabású majmokkal!

  • User
    Dátum: 2021. december 20., 15:17
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Hát ezért jöttem külföldre, amint befejeztem az egyetemet rögtön. Otthon ilyen jövő vár minden olyan fiatalra, akit hátulról nem tudnak benyomni egy jó zsíros munkahelyre. Alja munkákat lehet találni, lehet menni juhfejőnek, de akkor minek ahhoz a diploma? Mindenki lenézzen, jobban mintha nem dolgoznék? Vehetnek kisvasútat, ideig-óráig szórakozni, feledtetni a problémákat, de arra sem ülhetsz fel ingyen.
    Kitartást nekik!

  • User
    Dátum: 2021. december 20., 15:52
    ÉRTÉKELÉS: 2

    A lenyeg az,h tavaly is segitettunk.Akkor csak egy gyerek volt.S az iden nott a csalad…ismet kunyeralunk.S jovo Karacsonykor meg lesz egy baba….de most komolyan….a semmi e gyereket csinalunk? miben kulombozunk az allatoktol? Anyuka is mehetne dolgozni(gyerkeket bolcsibe,oviba),de mindenek elott meggondolni a csladtervezest.Barmennyire szeretnek is a gyerekeket,milyen korulmenyek kozt nonek majd fel? a gyerkvedelem????

    • User
      Dátum: 2021. december 20., 17:44
      ÉRTÉKELÉS: 2

      MInd tudjuk, hogy Romániában a gyermekvédelem a fagypont alatt van, ők is adományokból élnek. Szóval ne filozófáljon itt senki, segítsen!

  • User
    Dátum: 2021. december 20., 15:42
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Először kellene nekik szexuális felvilágosítás, hogy több gyereket ne csináljanak, valamilyen fogamzásgátló k is legyenek az adományokban. Ilyen fogyatékosoknak nem is szabadna szerintem gyereket csináljanak, el kéne köttesse az állam. Remélem, hogy a gyűjtögetés nem fogja őket arra sarkalni, hogy még több gyereket csináljanak. Jövő Karira, ha már 3 gyerekkel várják a csomagot, azzal nem jutunk előbbre.

  • User
    Dátum: 2021. december 21., 7:26
    ÉRTÉKELÉS: 20

    Olvasva a kommenteket nagyon elszomorodtam. Nagyon elkeserìt, hogy egy ilyen helyzetben is az emberek a jò cselekedet helyett inkàbb csak kàrognak.
    Emberek! Ennek a csalàdnak segìtsègre van szüksège ès nem pedig ìtelkezèsre, azt hagyjuk a Jòistenre.
    Nekünk legfőbb dolgunk meglàtni szenvedő testvèreinket ès lehetősègünk szerint segìteni őket.

  • User
    Dátum: 2021. december 21., 8:54
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Azok figyelmébe, akik lenézően vagy/és elítélően nyilatkoztak: jegyezzétek meg jól, hogy a sorsotok kormánykereke nem a saját kezetekben, hanem az Atyaúristen kezében van! Egy kis csavarintás a kormányon, és a ma egészséges, jómódú vagy akár gazdag ember holnap már beteg és koldusszegény!

  • User
    Dátum: 2021. december 21., 8:13
    ÉRTÉKELÉS: 20

    Tisztelt rágalmazó kommentelők!!!! Ha veled történik probléma a karoddal vagy a lábaddal és az Anyira fájna hogy nem tudnál rá alni mennél e dolgozni?? (Bisztos hogy nem) számtalan maradandó betegsege van ennek a fiatal embernek ami miatt nehezen tud dolgozni de így is meg próbája a lehető legjobban ahogy engedi a pénztárca hogy fent tartsa a családját gondolom a kis filmet nem láttátok a betegsége az hogy nyitott hátgerincel született és utána az egyik talpára lett egy bog amit ki műtöttek annak idején amikor 5 éves volt és ezt követően többet nem tudott speciális cipő nélkül még lábra sem állni és a mozgás is nehéz ez röviden de még számtalan dolog van ami miatt minden nehéz most kérdezlek titeket hogy ti ha ebben a hejzetben lennétek és senki de senki!!! Nem segítenek rajtatok akkor mit tennétek tudnátok menni külföldre vagy akárhova céghez dolgozni bisztos nem mert nem vennének fel sehova mert nem vagy munka képes!! És így kell le éld az életet sajnálom hogy egyes embereknek csak odáig ér el az ész bisztos a szív hejen is kő van de az élet majd meg tanít mindenki egyszer meg fog tapasztalni élni olyan dolgot ami majd meg tanítja hogy segítsen a rá szorulokon és ne itelkezzen! Hála istennek hogy vannak gyermekeik mert ők jelentik az életet az életben maradást hogy tovább küzdjenek és fogadták bármilyen hejzetben mert ők is. Egyszer meg öregednek es bisztosan fogják támogatni a szülőket! És ti kik vagytok hogy meg mondjátok hogy miért kell gyerek hát ti nem féltek a jó Istentől. Hát ti nem ismert se Istent sem embert!!!! De vannak még jó emberek akik önzetlenül segítenek és bisztosan másokon is a jó Isten tartsa meg jó egészségben és Áldja meg hosszú boldog élettel az ilyen jó szándékú embereket akik mindent meg tesznek hogy segítsenek a rászorulokon !!

  • User
    Dátum: 2021. december 21., 9:28
    ÉRTÉKELÉS: 13

    „Ne ítélj, hogy ne ítéltess!” – a helyzet ismerete nélkül ítélkezni nem szép dolog. Nem kötelező segíteni! Aki szeretne és aki tud, az tegye meg tiszta szívvel (minden szükséges információ megtalálható a cikkben), aki meg nem akar vagy nem tud, az lapozzon és kíméljen meg epés megjegyzéseitől! Áldott ünnepeket Mindenkinek!

  • User
    Dátum: 2021. december 21., 10:38
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Azon eltunodott-e valaki,hogy az a ket kislany(Isten ajandeka a gyermek)milyen esellyel kezdi az eletet? Ki tudnak-e majd torni a nyomorbol?Fognak-e iskolaba jarni,lesz-e beloluk valami? Vagy a szulok mintajara majd adomanyokbol tengetik az eletuket es szulnek majd 3-4 utodot fejenkent?Ezert kene elsosorban az anyukat/apukat fogamzasgatlasra birni.Hogy tobb gyerek csak akkor legyen,amikor van korulmeny,munka,penzkeresesi lehetoseg.Az adomany nem az,a gyerekpenz sem az.Valoban hazra volna szukseguk,de azt majd mibol fogjak fenntartani? Mibol fizetnek villanyt,gazt,stb.? Adomanyokbol? Nem inkabb munkat kene keressunk nekik?

    • User
      Dátum: 2021. december 21., 16:48
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Mint mindig, nem VAGY, hanem ÉS. Nem segíteni kell most vagy munkát adni, hanem mindkettőt. Nem szexuális nevelés kell a segítség helyett, hanem mindkettő. Egyetértek, hogy további gyerek vállalása felelőtlenség, ezen is kell dolgozzanak a felkaroló segélyszervezetek, de a mostani helyzet ettől nem oldódik meg, míg egy munkahelytől sem. Szóval ÉS, IS IS.

  • User
    Dátum: 2021. december 21., 17:25
    ÉRTÉKELÉS: 4

    A halmozottan testi és értelmi fogyatékosok, hogy csináljanak 10-20 gyereket azt támogatják itt sokan. Segíteni kell a bajban levőnek megértem.
    Egyesek szerint a gyerek adja nekik a napi motivációt, ahogy olvastam van nekik még az árvaházban is. De könyörgöm, hogy eléggé motiváltak legyenek 20 gyerek elég lesz nekik? Ki neveli fel, pláne ha még születnek ezután ilyen fogyatékosok is?
    Mondjuk ha nem lenne gyerek, ennyire nem kapnák fel őket, ezzel lehet érzékenyíteni az adakozókat.
    Ha valaki azt írja, hogy több gyereket ne csináljanak azokat mások leszólnak, de felhányódnak valahogy.
    Én is összeállok valami jöttmenttel, csinálok minden Karácsonyra egy pulyát, aztán tartsanak el adományokból, mert munkaképtelen vagyok, de gyereket szeretek csinálni!
    Háborúban is az otthonmaradt sánták, bénák csináltak gyereket, mert a családfő odaveszett.
    Szóval fiatalon fejetlenül semmi anyagi reávaló nélkül csinálgassunk 9 havonta egy gyereket, mert csak! Szép mentalitás!

  • User
    Dátum: 2021. december 21., 17:01
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Fiatalként, egyetemet végzettként krónikus betegként egyedül élek egy 10 emeletes tetején, ami beázik, a falak dohos, penészesek, a régi ablakokon átfúj a szél.
    Fizetésemből/alkalmi munkákból alig tudom magam eltartani magamat, az aragáz tetejére törött cigánytéglákat raktam melegíteni, az ablakokat körbetekertem átlátszó ragasztószalaggal.
    Én is kellene segélyért kunyiznom? Összekuporodom és betakarózva próbálok spórolni a fűtésen, de soha nem kunyizok. De nem is adna senki egy kívülről egészségesnek tűnő embernek.
    Gyereket sem csinálok halomra, hogy érzékenyítsem másokat, hogy többet kapjak vagy mert jólesik csinálgatni.
    Az igazi rászorulók segítség nélkül maradnak, mert minden segítő figyelme csak erre az egyre összpontosul.

  • User
    Dátum: 2021. december 21., 21:44
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Igaza van, valami fogamzásgátló kellene nekik és/vagy amivel elfoglalhassák magukat!
    Szeretném felajánlani féltve őrzött szexuális segédeszközeimet (méretes dildók, guminő is van), alig használtak/bontatlan csomagolásban.
    De csak, mint teljesen névtelen felajánlóként inkognitóban!

  • User
    Dátum: 2021. december 22., 10:30
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Olvassa el figyelmesebben a cikket s a hozzászólásokat, nézze meg a filmet: Szabolcsnak nem a „dildójával” van baj, hanem a lábával. S az utolsó dolog, amire szüksége van szerintem, az egy guminő. Mindenesetre nemes és önzetlen lélekre vall felajánlása, de én mégis amondó volnék, hogy ezeket a játékokat tartsa meg, használja továbbra is egészséggel, csak a guminővel legyen kíméletes… furcsán néznének önre a gumiszerviz szakemberei.

  • User
    Dátum: 2021. december 22., 15:26
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Szerintem a felajánló is tudja, hogy nem a „Dildójával” van gondja a Szabolcsnak, amit pláne nem kell bizonygasson 9 hónaponként sem 1-1 puya csinálgatásával.
    A felajánló csak a további bajok és gondok megelőzésére gondolt, amiről tévedés ne essen, de további gyerekek tisztességes felnevelése nehézségeket, nagyobb nyomorúságot okozna.
    A dildókat elsősorban nem azért veszik, mert baj van a sajátjukkal, hanem mert örömszerzést gyermekáldás nélkül szeretnének megélni, mert többet tisztességes körülmények között nem tudnának felnevelni.
    Inkább óvszert, más fogamzásgátlót kellett volna inkább felajánlani? Ha ön jobban tudja, hogy nekik erre lenne igényük inkább akkor szerintem erre is könnyen található megoldás és felajánló.

  • User
    Dátum: 2021. december 22., 15:25
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Kedves kommentelők akik „szebbnel- szebb „és „okosabbnal -okosabb „elképzelésekkel és véleményekkel gazdagitotatok erről a családról szolo cikk hozzaszolasait !!! Mert ítélkezni a legkönnyebb !!! Segíteni már anyira nem mert ahhoz kell egy kis emberi érzés !!!
    Hozzátok szolnek pár mondatban ha már ti is kinyilvanitottatok a véleményeteket !!!
    Könnyű egy pár soros cikk és egy pár perces videó alapján megítélni bárkit is !!! Ugyan így meg lehetne ítélni bárkit is bármiről szóljon a mondandója de látja az kinek van rá szeme és hallja az kinek van rá füle hogy ezek az emberek nem eldobták vagy elhagyták a gyerekeiket bármilyen körülmények közt is élnek hanem próbálják felnevelni őket a család melegében és szeretetben !!!! Igen szeretetben !!!nem ANYAGIASSÁGBAN hanem gondoskodásban és a semmiből is probaljak megtartani maguk mellett a gyerekeiket mert tudják hogy a családot a szülőket nem pótolja semmi márkás cucc vagy éttermi menü vagy éppen csili Vili játékok vagy bármi anyagi dolog !!!
    Tisztelettel kérdezem mindazoktol kiknek gyerekeitek is vannak és úgy érzitek hogy mindent megadtok nekik és csak annak az embernek áll jogában gyermeket vállalni akinek anyagi háttere van rá mert ezek szerint ugye bár Isten előtt nem vagyunk egyformák és csak annak lehet gyereke akinek pénze is van 😖 azt kérdezném tőletek hogy a ti gyerekeitek miután mindent megkaptak és megkapnak ami szerintetek csak anyagi háttérrel megoldható jobban orulnek mint ahogy a videóban a nagyobbik kislány szeme és arca csillog a boldogságtól ??? 🤔
    Ő szegény nem fogja fel meg hogy milyen körülmények közt el de azt tudja és erzi hogy a szülei szeretik őt és ha nincs is amiből mindent megadjanak nekik de amijuk van azt odaadják!! Ezt megnevezesileg szeretetnek hívják ! De leginkább érezik!!!!
    Nem kötelesség segíteni senkinek!!! És nyugodtan lehet bármilyen megszolast és véleményt kinyilvánítani ezzel kapcsolatban róluk és bárkiről ,végülis az amit az ember mond vagy hozzaszol az többet mond el róla mind azokról akikrol mondja !!!
    És visszatérve a pár perces video alapján tett velemenykinyilvanitasokra :Ha mondjuk például az ember a saját udvaráról kényelmesen üldögélve kinéz a nyitott kapuján akkor is az utat látja , Csak éppen egy bizonyos szakaszt belőle amennyit a nyitott kapu lehetővé tesz !!! De ha veszi a fáradtságot és feláll és kisetal a kapun akkor láthatja hogy ez az út ennél sokkal hosszabb és nem mindenhol sima és egyenes csak akkorán tűnik annak amit az udvarról látott!!!
    Viszont örülök annak hogy vannak akik az igazi oldalát is meglátták ennek a történetnek és segítenek és segíteni próbálnak a családnak !!! Isten áldja meg őket tetteikért !!!

  • User
    Dátum: 2021. december 22., 15:37
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Tetszik vagy sem, a negatív kommentek első lépésként arra próbálják a jó irányába terelni a dolgokat, hogy sorsuk jobbra forduljon, ne pedig rosszabbra.
    A felelősségteljes, mentálisan is egészséges felnőtt magatartáshoz hozzátartozik, hogy szembesítsenek a való igazsággal. Ha most nem tud tanulni belőle akkor ne csodálkozzunk, hogy halomra lesz még egy szekérderék gyerekük, akik előreláthatóan a nyomorban fognak élni, rossz példát tanulva, mindig a segélyre várva, mert tanulni, kitörés helyett más lesz a fontosabb nekik.

    • User
      Dátum: 2021. december 23., 9:02
      ÉRTÉKELÉS: 4

      A negatív kommentek nagyobbik része hozzá nem értő (kevésbé finoman fogalmazva „bangó”) szociálisan érzéketlen emberek okoskodása, a többi meg csak bőcsködözés.

  • User
    Dátum: 2021. december 22., 15:17
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Honnan mérik, hogy rászorulónak számít-e?
    Sokan vannak hasonló/rosszabb körülmények között, de azzal próbálnak megelégedni, ami van.

  • User
    Dátum: 2021. december 23., 9:27
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Ne tevesszuk ossze az anyagiassagot a letszukseglettel.A kaja,meleg es tisztalkodas anyagiassagnak szamit? Na akkor asd el magad,kedves hozzaszolo.A szeretet fontos,de se nem tomi meg a hasukat,se meleget nem ad! Es igen,az ilyen korulmenyekbe nem kell tobb gyermek!!!!!!!!;;;!

  • User
    Dátum: 2021. december 24., 4:42
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Nekem az ünnepi ebédem a vajas kenyér parizerrel lesz csapvízzel. Tisztálkodni évek óta az aragázon melegítem a vizet, de hogy spóroljak a gázzal inkább fél napig a fáskályha tetején melengetem. Kazánra nem telik a minimálbérből, elszálltak az árak. Nekem is régi húzatos faablakaim vannak. Most én is kellene kunyizzak?

  • User
    Dátum: 2021. december 24., 4:34
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Az a gyermeki öröm csak addig tart, amíg iskolás nem lesz. Ott a diáktársai miatt „bullinggal” fog szembesülni, mert minden fogadjunk, hogy társai verbálisan és fizikálisan fogják bántalmazni, mert szegényebb?!?! Isten előtt egyforma, de mások nem e szerint ítélik el, ezzel nem lehet megvígasztalni. Nem egy esetet láttam már 20 évvel ezelőtt is, amikor már 1-4ben a diáktársak először verbálisan készítették ki, majd súlyos fizikai bántalmazást követtek el vele, ami 5-8 és 9-12ben is folytatódott. Pedig tisztán és becsületesen járt iskolába, akkor még nem is volt ez az „senki vagy, ha szüleid nem vesznek neked ájfont”. Csupán nem voltak szülei tehetősek, megélhetésből állatokat tartottak, de nem nagyipari mágnások voltak, mert csak az elismert napjainkban is. Nem tudták a teniszórákat, úszást, táborozásokat, stb. megengedni. Az ilyen és hasonló dolgok miatt az elszenvedő gyerek azt mondja egyszer, hogy ő nem akar a gazdagok gúnytárgya lenni, és nem akar többé iskolába menni, szorongó lesz felnőtt korára is, de lehet akkor szülei is azt mondják, hogy jó, inkább költözzön össze a párjával, majd lesz valahogy. Vagy depresszió miatt alkoholhoz, más anyagokhoz nyúlnak, mert alúlról még könnyebb mélyebbre süllyedni. Lesz egy csomó gyerekük, eltartani nem lesz amiből, az ördögi kör kezdődik elölről.
    Szülei közben bárhogy is szerethetik, a lelki oldalát nem oldja meg.
    Kezdik érteni már vagy irigységnek és „bőcsködésnek” tartják ezt is megint?

  • User
    Dátum: 2021. december 24., 13:48
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Aztán mi a „körülmény” a gyerekvállaláshoz? A BMW, meg az okostelefon? Amíg az nincs, addig nem vállalunk gyereket?

    Ennyi gusztustalan, rosszindulatú, nyomorék lelkű hozzászólót…tisztára olyanok vagytok, mint a magyarok. Ti sem székelyek vagytok már, hanem rossz korcsiturák. Ha annak idején anyátok a „körülményeket” nézte volna, ti sem születtetek volna meg.

    Igen, sajnos mindig lesz még egy, meg még egy nélkülöző, segítségre szoruló, és nem is lehet mindenkin segíteni, de ez nem ok arra, hogy a bűzös lelketeket ide kiokádjátok.

  • User
    Dátum: 2021. december 26., 11:55
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Nem csak a kozelmultban, sajnos meg a Ceu idoben is voltak kikozositesek, ha netan nem volt farmered, vagy egyeb kivaltsagos holmit, egyszeruen bolondnak neztek a „felsobbrenduek” es ezt ki is nyilvanitottak.

  • User
    Dátum: 2021. december 26., 16:14
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Közben meg a BMW van otthon neked is, okostelefonja meg a legutolsó szegénynek is van, mert ma csak azt gyártnak.
    Inkább nevezz korcsitúrának, de én legalább nem vagyok tápos, tudom is, hogy mit beszélek, ellentétben veled.
    Igazad van, semmi anyagi háttér nem kell, csinálgassunk gyereket halomra, aztán tartsuk a markunkat, hogy adj bele könyöradományt!
    Nem kell az álszenteskedés!

  • User
    Dátum: 2021. december 26., 16:15
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Én igen is megnéztem, hogy hova és kivel érdemes házasodni! Az anyagi jólét biztonságot ad nőként, csak ezt nem vallják be, hanem adják a tudatlant. A kötekedő hozzászóló sem kivétel.

  • User
    Dátum: 2021. december 27., 15:53
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Én székelynek születtem és az is vagyok! Tamásit idézve, az olyan, mint a magyar csak sokkal jobb!
    Korcsitúraként csak téged ismerhettelek meg elsőként itt!
    Bizony az én anyám és a más valamire valóé is először előteremtette a reavalót, hogy becsületesen fel tudjon nevelni, felelősségteljes felnőttként.
    Tévedésben van, ha azt hiszi, de kezdetben a gyereknek ételre és megfelelő körülmények kellenek a neveléshez. Nem egy putriba kell a gyereket megcsinálni és várni, hogy más tartson el.
    A BMW-del és az okostelefonoddal együtt te még jobb ember nem lettél!
    Bizony voltunk mi is szegényebbek, de fáztunk, dideregtünk, puliszkát ettünk mindennap, de még a szomszédból egy kanál sót sem kértünk!

  • User
    Dátum: 2021. december 29., 16:29
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Végtelenül sajnálom szegényt, de ennek tudatában, fogyatékosként, semmi anyagi háttérrel nem rendelkezve mégis mire számított, ha gyermeket vállal akár egyet is???? Akárhogy szeretheti, de az nem elég a felneveléséhez, még egyet könnyebben tudna ő is felnevelni, errefel a nyomorba összehoz tavaly óta még egyet? Az elsőnél is és előtte is ilyen nyomorban voltak. Hát normális az ilyen? Itt megáll vagy még összehoz legalább 13at?
    Ezt a szegény gyerekek szenvedik el majd a legjobban. Lelke mélyén meg mindenki tudja, hogy ezeknek a gyerekeknek tisztességes nevelőszülők közt lenne a helye, ahol szülei meglátogathatják bármikor.
    Még egy macskát vagy egy kutyát tartani is felelősséggel jár, naponta kell etetni, itatni, foglalkozni vele, nem beszélve egy vagy több gyerekről. De sokaknak nincs felelősség tudata, amit valaki elszenved majd.
    Szinte borítékolható, hogy mi lesz az ilyen gyerekekből, hacsak nem avatkozik be valaki.
    Közben meg abban a szellemben nevelkednek fel, hogy nekik valaki örökké adjon, mert nem azt tanulja meg, hogy megdolgozzon érte és 10szer meggondolja mit tesz.
    Nevelőknél több esélyük lehetne az életben!