Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az AUR-é a második szenátori mandátum

Az idegengyűlölők eddig is itt voltak, csak most más fórumokon hőzönghetnek, ezért „hangosabb” lesz a közélet – nyilatkozta tegnap Antal Árpád annak kapcsán, hogy megkapta a Kovászna megyei második szenátori mandátumot a Románok Egységéért Szövetség (AUR), amelyet a kézdivásárhelyi illetőségű (tulnici-i születésű) Ionuţ Neagu tölt majd be.

Hirdetés
Hirdetés

Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint, miután Szilágy megye „elvitte” a Kovászna megyei második mandátumot (mert ott több szavazat volt, mint Háromszéken, miután levették az első mandátumra az RMDSZ-re leadott szavazatok felét), várható volt, hogy valamelyik „kicsi párt” nyer. A nagyok ugyanis egész mandátumokat kapnak, a kicsik pedig „gyűjtögetni kezdik” a megyék ábécé sorrendjében a töredékszavazatokat. Az AUR esetében történetesen Kovászna megyénél „telt ki” a mandátum, és így lehet valaki 1600 körüli szavazattal (ez nem volna elég két mandátumhoz a sepsiszentgyörgyi tanácsban – szerk.) szenátor Románia parlamentjében – magyarázta Antal Árpád.

– Az, hogy egy futballhuligánokból, ortodox fundamentalistákból, vírustagadókból, oltásellenesekből, új legionáriusokból és nem utolsósorban magyar- és idegengyűlölőkből álló csoport több mint félmillió szavazattal a parlamentbe juthat, az a román társadalom jelenlegi állapotát tükrözi, és a parlament vizsgája lesz az, hogy ezek mennyire szigetelődnek el – mondta megkeresésünkre a polgármester.

Antal Árpád szerint ennek nemcsak fonákja, hanem színe is lehet, hiszen megtörténhet, hogy ezek az emberek, akik várhatóan „úgy fognak viselkedni a parlamentben, mint a stadionokban”, olyan szintre „viszik le” a magyarellenességet, amelyhez egyre kevesebben csatlakoznak majd. Hozzátette: „tartalmilag” nem változik „az AUR-t létrehozó háttérhatalom” üzenete, csak más fórumokat kapnak, s ezért „hangosabb lesz a közélet”. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások