Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az árak nem változnak

Az árak nem változnak Kovászna megye

Épül a korcsolyapálya Sepsiszentgyörgy főterén. A működtetők remélik, nemsokára az idő is kedvezően alakul ahhoz, hogy jeget is önthessek a pályára, és minél hamarább használatba tudják adni a pályát.

Az eredeti tervek szerint december elsején nyitották volna meg a központi korcsolyapályát, viszont az időjárási viszonyok miatt ezt addig kell halasztani, míg nulla fok alá süllyed a hőmérséklet. A pálya alapjait összerakták, a jég előállítása már csak a végső fázis. A központi korcsolyapálya mintegy 800 négyzetméteren fekszik, 40 méter hosszú és 20 méter széles.

Hirdetés
Hirdetés

Bodor Loránd, a működtető Sepsi Rekreatív igazgatója elmondta: jegelni jövő héten fognak, remélik, addig annyira lehűl a levegő, hogy alkalmas lesz a pálya befejezésére. A korcsolyapályával kapcsolatosan semmi nem változik tavalyhoz képest: ugyanaz marad a pálya mérete, és ugyanazokkal az árakkal működnek idén télen is. Az igazgató azt is hozzátette: az Aréna melletti fedett pályán már elkezdődött a közkorcsolyázás, minden pénteken 19–21 óra között, illetve szombaton és vasárnap 11–13, valamint 19–21 óra között lehet jégre lépni. A sepsiszentgyörgyi fedett jégpályát tavaly avatták fel, az edzések, mérkőzések és közkorcsolyázás mellett ide várják az úgynevezett arénaprogramban részt vevő gyerekeket is, így mintegy 2000 gyerek korcsolyázik szezononként. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük