Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az állam magyarellenes

Az állam magyarellenes Kovászna megye

Csíkszereda után Sepsiszentgyörgyön is tüntettek az úzvölgyi katonatemető eredeti állapotának helyreállítását, a kegyeletsértés és a sírgyalázás felszámolását kérve. A felszólalók a román állam által elkövetett jogtalanságokról számoltak be.

Sepsiszentgyörgy főterén több százan gyűltek össze a tüntetésre, igaz, a megmozdulás elején a tömeg szétszéledt az árnyékba, de a felszólalókat már tömött sorokban hallgatták. Elsőként Benedek Erika, az EMNP háromszéki képviselője lépett a pódiumra, aki kiemelte, a hatóságok nemcsak a magyar múltat, emberi méltóságot nem tartják tiszteletben, de önmaguk méltóságát sem. Hangsúlyozta, Romániának nem volt elegendő az elmúlt száz év sem, hogy magáénak érezze a határai között húzódó területeket, ezért a román megyék „körülharapdálják” a magyar megyéket, ami szimbolikus térfoglalást jelent. A néppárti politikus kifejtette: szomorú, hogy 2019-ben Románia nem egy egységes törvények alapján működő jogállam, így nem jó itt magyarnak lenni, de nem jó románnak vagy más nemzetiségűnek lenni sem.

A felszólalók sorában Tulit Attila következett, aki felsorolta azokat az okokat, amelyek az utcára vitték az embereket, kiemelve, hogy az Úzvölgye mára gyűjtőfogalommá vált, lármafa lett, és minden lehetőséget meg kell ragadni arra, hogy érvényesüljenek jogaink.

Hirdetés
Hirdetés

A sepsiszentgyörgyi tüntetésen felszólalt Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke is, aki szintén hangsúlyozta a tüntetés és kiállás fontosságát, ugyanis, mint mondta, már nem elég jogi úton elégtételt kérni. Felháborítónak nevezte a törvénytelenségek sorát, amelyek a mai tüntetéshez is vezettek, és feltette a kérdést: kinek volt jó ez, kinek az érdekeit szolgálta? Beszédében többször is hangsúlyozta, fontos, hogy elkezdődtek az államközi tárgyalások, és valószínűleg egy elhúzódó megoldás-keresési folyamat következik. Viszont a legfontosabb az, hogy követeljük a temető eredeti állapotának visszaállítását, ezért a tárgyalások eredményei nem lehetnek olyan megalkuvásosak, hogy erről lemondjon a magyar közösség.

Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke felsorolta a magyar közösség elleni jogsértéseket, melyek nemcsak az úzvölgyi temetővel kapcsolatosak, hanem más, nyelvi jogokat, szimbólumokat érintenek. Kiemelte: muszáj utcára vonulni, muszáj megmutatni, hogy nincs rendben minden ebben az országban, sőt „állami szintre emelkedett a magyarellenesség” – mondta.

A sepsiszentgyörgyi tüntetés, melyre Hargita, Maros és Szeben megyékből is érkeztek résztvevők, békésen zajlott, többen Nem hagyjuk Úzvölgyét! táblákkal, székely zászlókkal vonultak, a beszédeket taps szakította meg, illetve néhány, a közeli teraszokon időző fiatal Székelyföld nem Románia! és Vesszen Trianon! bekiabálása.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. június 28., 12:06
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Ez már jó út, de kevés. Brüsszelben kell elfoglalni a basáskodó, részeg hivatalnokok folyosóját. Minden lehetséges módon fel kell hívni a nagyvilág figyelmét arra, hogy ezek a gerinctelen férgek hogyan rágták be magukat Erdély 1000 éves magyar múltjába, és mint a szú a fát, úgy porlasztanak el minket. Ezekkel a bocskoros mocskokkal nem lehet tárgyaláson szót érteni. Minden eddig kötött szerződést fel kell mondani. Ott blokkolni a tetveket ahol lehet, ki kell irtani a gennyes fekélyeket Erdélyből. Ne feledjük minden aláírnak, mindent megígérnek, de semmit nem tartanak be. Hazudnak és hazudnak. Igaza volt a bekiabálónak: „Székelyföld nem Románia! és Vesszen Trianon!”